Hírek

2009.06.15. 02:28

Kéznél van a csengettyű

Besnyő - Harmadik alkalommal gyűltek össze Besnyőn a csengettyűs muzsika szerelmesei, akik együtt demonstráltak azért, hogy a hangszert elismerjék a zenésztársadalom berkeiben is.

Miskei Anita

A Szironta csengettyűegyüttes a rendezvény házigazdájaként fogadta az ország minden tájáról érkezőket, akik a fesztivál zárószámaként Beethoven Örömódáját adták elő. Nyersné Vajda Márta, a Szironta csengettyűegyüttes vezetője és Igric Sándor fővédnök, továbbá Gémesiné Fejes Zsuzsanna, Besnyő polgármestere is köszöntötte a résztvevőket, s az is kiderült, a cél az volna, hogy a tavalyi rekordot túlszárnyalják. 2008-ban 166 harangon szólalt meg az Örömóda. Hogy az idei évben sikerült-e túlszárnyalni, az nem derült ki, annyi azonban bizonyos, egyre népszerűbb a csengettyű.

A világon számos csengettyűfajta létezik. Ezek közül a kínai harangok és az amerikai csengettyűk a legelterjedtebbek, de lehet találkozni finn, dán hangszerekkel is. A magyar xilo-ton iskolás gyerekek számára készített ritmusjátékkészlet a többi között három csengettyűvel szerelt. Ezek a csengettyűk a japán játékcsengettyűk alapján készültek, mélyebb-, közepes hangmagasságú és magas hangú kivitelben. Eredetileg nem hangolták, hangmagasságuk a méreteik függvényeként véletlenszerűen alakult. Ma már hangolják, miközben figyelembe veszik a rezezés, nikkelezés, krómozás által felvitt rétegvastagságot. Így a magyar xilo-ton csengettyű alaphangja a legpontosabb a világon. Persze a kínai bianzhongoknak is van története, a harangjáték egy ókori kínai ütős hangszer. Ahogyan az amerikai és angol csengettyűknek is, melyek eredetileg a templomi harangozóknak készültek, akik a hangszer segítségével elhagyhatták a templomok tornyait, és így megszabadultak a helyhezkötöttségtől. Az angol csengettyűk hagyományos, bőrből készült harangnyelv fejjel és fogantyúval készülnek, az amerikainál modern anyagot használnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!