Néha a szerep és az élet összeér

Randevúnkon, a móri Hétkúti Lovas Étteremben annál az ablaknál telepszünk le, ahonnan a gyönyörű paripákat is látni. Závodszky Noémi alaposan áttanulmányozza az étlapot, a jelek szerint nem híve a diétás ételeknek, de a nehéz ebéd gondolatától is ódzkodik. Azt mondja, rájött, hogy fejben dől el minden. Volt idő, amikor küszködött a kilókkal, de amióta nincs folytonos lelkifurdalása az evés miatt, tartja a formáját. Jóízűen majszol mindenből, amit megkíván, de csak akkor eszik, ha éhes. Egy színésznőnek persze ezt igazítania kell a programjához: most, hogy próbája lesz, nem választ hagymás eledelt. A szarvaspecsenye viszont mindkettőnk érdeklődését felkelti. Ő az áfonyás, borókás változat mellett dönt, én a gombás erdőkerülőset választom. Közben megtudom: Noémi szívesen főz, főleg olaszos étkeket. De azt is, hogy nagyon bátran készít saját kreációt - aszerint, mi van éppen otthon. A főzés szerinte a kreativitást is fejleszti...

Amíg a szarvasra várunk, arról esik szó, hogy kétféle színész van. Az egyik az, aki már a pólyában a színpadra készült, a másik, akinek sokáig ez meg se fordult a fejében:

- Én inkább az utóbbi kategóriába tartozom, a gimnáziumban még úgy gondoltam, komoly üzletasszony, szállodaigazgató leszek... - meséli. - Bár a családi legendárium őriz néhány sztorit arról, hogy négyévesen miként szórakoztattam a nyugdíjasokat az üdülőben: a tőlük kapott kétforintost bedobtam a zenegépbe, és táncoltam, énekeltem. Aztán később, néptáncosként megszoktam a színpadot, és valahogy mindig a középpontban voltam. A vendéglátóipari főiskolán nem sikerült a felvételim, közbejött egy szerelmi civódás. A volt sógoromnak jutott eszébe, miért nem jelentkezem a színművészetire? Ő látott bennem valamit. Akkor ijedtem meg, amikor megérkezett az értesítés: két hét múlva felvételi! Épp egy angliai turnéról jöttem haza, ahol a tánccsoporttal voltam, és kétségbe estem: hogy tudok addig megtanulni annyi monológot meg verset! A repertoáromba néhány gyerekkorból ismert mondókát is becsempésztem, feltüntetve: ismeretlen 19. századi költő műve... Amikor Szabó Gyula - akinél felvételiztem - a társulathoz került, elmesélte: nagy hatást gyakoroltam rá, ezért a második fordulón előre szólt a bizottságnak, erre a lányra figyeljetek! Én pedig megérkeztem előnytelen ruhában, indiszponáltan...

Viszont a felvételin találkozott egy másik, későbbi kollégájával is, Várfi Sándorral. Ő javasolta, próbálja meg a Gór Nagy Mária Színitanodát. Jó ötlet volt, ott talált magára. Azt mondja, az első félévi vizsgaelőadáson kezdte érezni, ez az ő útja. Fura dolog ez - meséli - azóta is azt veszi észre, hogy a színpadon mintha kitágulna a tüdeje, mintha az volna az igazi hely, ahol végre levegőhöz juthat. Kapott pofonokat, adódtak nehéz helyzetek - mégis szerelmes ebbe a hivatásba.

Megérkezik az étel, falatozás mellett is folytatjuk, a szerepek emlegetésével. Azt mondja, egy helyes egyetemista lány internetes rajongói oldalt készített, és minden információt összeszedett róla. A lista láttán maga is elcsodálkozott, hány figura bőrébe bújt már bele. Az utóbbi időben pedig különösen izgalmas, összetett szerepeket sikerült megformálnia. Az én kedvencem az Ibusár: Parti Nagy Lajos egyszerre sírni és kacagni való huszerettje. Noémi Sárbogárdi Jolánt, az írással kacérkodó menetjegykiadót, valamint operettjének hősét, Amália kisasszonyt alakítja - gyors váltásokkal, számtalan átöltözéssel. Ez az a produkció, amely egyszerre aratott szakmai és közönségsikert. Méltán. Noémi azt meséli, Parti Nagy is látta, és az egyik legjobb előadásnak tartja... Ami meg a közönséget illeti, megesik, hogy egy-egy jól sikerült este végén, a hangos ováció után megvárják a színészeket, hogy gratuláljanak. Egy győri hölgycsapat már ötször látta az előadást: legutóbb I love Ibusár feliratú pólóban ültek a nézőtéren. Van ennél nagyobb boldogság?

Noémi hisz abban, hogy nincsenek véletlenek. Úgy érzi, mindig volt abban valami sorsszerű, hogy egy-egy szerep megtalálta, mert a legtöbbször számára is különös jelentőséggel bírt valamelyik színpadi jelenet vagy egy fontos mondat. De a figura megformálása, a darabbéli konfliktusok, érzelmek átélése Závodszky Noémit, a magánembert is sok mindenre megtanította: vallja, ebből is képes meríteni.

- Akadnak egészen furcsa esetek, amikor a szerep és az élet összeér. A különös norvég darab, a Jégszirom próbafolyamata alatt éltem át efféle misztikus, rendkívüli helyzetet. A darabbéli parnerem, Szakácsi Sándor akkor tudta meg, hogy súlyos beteg, ez mindannyiunkat lesújtott. Az én apukám pedig teljesen váratlanul kórházba került: soha többé nem tudtam vele beszélni, és három hónap leforgása alatt elveszítettük... Ebben a sajátos légkörű előadásban - amit nagyon szerettünk - egy beteg, szenvedő asszonyt játszottam, aki hihetetlen fájdalmat érez a gyereke elvesztése miatt. A figura megformálása segített apu halálának feldolgozásában, a családi tragédia miatt pedig képes voltam mélyen átélni az asszony gyötrelmét. Szakácsi Sanyival is nagyszerű volt együtt dolgozni, igazi boldogságot jelentett az ő elismerése, dicsérete, hiszen ő kritikus, igényes ember hírében állt.

Az édesapjáról kérdezem. Azt mondja, igen közel érezte magához: ő volt a családban az, aki szabadidejében festett, szobrászkodott is - Nono úgy érzi, lelki értelemben nagyon hasonlítottak egymásra... Az édesanyja pedig - aki igen szép asszony -, azért jelent neki ma is fontos támaszt, mert sosem elfogult vele. Büszke gyerekeire - Noéminek van egy testvére is, Melinda - de ha kell, megmondja a véleményét. Az ő ízlésében bízni lehet akkor is, ha egy-egy figura megformálásáról mond ítéletet: nem kertel, nem ajnároz, és épp ez a jó!

A szarvashús lassan elfogy a tányérról, pihenésképpen nagyot kortyolunk az ásványvízből, és szóba kerül egy másik nagy szerep, a legutóbbiak közül: Erzsébet angol királynő alakja, Schiller darabjából, a Stuart Máriából. Noémi azt mondja, szerette ezt a modern feldolgozást, akkor is, ha a szakmában érték bírálatok. Például azt firtatták: miért ugrik be az egyik jelenetben Erzsébet az ágy mögé?

- Szerintem egy királynő is viselkedhet úgy, mint egy hétköznapi nő, ha a szeretett férfi közelébe kerül. Miért kellene ezt a helyzetet uralkodóként kezelnie? Elvégre ő is esendő, érző ember. Ráadásul azt olvastam: Erzsébet királynő a szerelem miatt képes volt egészen buta dolgokat is csinálni. Azt tapasztalom, hogy rólam is sokan feltételezik, hogy afféle bevehetetlen bástya vagyok: kemény és megközelíthetetlen. Nem tudják, hogy a látszat csal! No és persze - ahogy Erzsébet királynő - én is követtem el a szerelem miatt ostobaságokat... Például? Évekkel ezelőtt felajánlottak nekem egy egyszobás, galériás tanácsi lakást, de lemondtam róla, mert az akkori párom elég magas volt. Úgy éreztem, hogy a galéria alatt még jólesően nyújtózkodni se tudna. Később elváltak az útjaink, nekem pedig azóta sincs igazán megoldva a lakásproblémám. Abba a belvárosi egyszobásba végül egy kollégám költözött be, aki később megvette a felette levő otthont is.

Ezen a ponton veszem a bátorságot, és azt firtatom: téged Nono - aki szép, okos és kedves is vagy -, vajon miért nem kapott el a férjhezmenési láz? Elvégre a társulat fiatal színésznői sorra kimondták a boldogító igent ...

- Még nem mondtam le a hófehér menyasszonyi ruháról, az esküvőről szőtt álmokról, arról, hogy nekem is lesz majd egy kislányom. De eddig valahogy másként alakult: olyan férfiakkal hozott össze az élet, akik vagy nem akartak szorosabb köteléket, vagy a kapcsolat nem bizonyult erősnek. Hosszú évek óta egyedül vagyok, de azért nem adtam fel a reményt. Szerelem nélkül párkapcsolatban élni, esetleg pusztán érdekből, vagy csak azért, hogy legyen mellettem valaki - erre képtelen vagyok. Számomra fontos, hogy felnézhessek egy férfira. De az is, hogy az, aki engem választ, büszke legyen arra a nőre, akivel együtt él. Hiszek abban, hogy nekem is van igazi társam - csak valami furcsa véletlen miatt még nem találtunk egymásra. Valaki azt mondta nekem: ha te belépsz valahova, oda kell rád figyelni. Ez el is bizonytalanítja a férfiakat: tartanak egy olyan nőtől, aki sok mindent elért már a maga erejéből. Én pedig azt üzenem a férfiaknak, hogy merjenek férfiként viselkedni! Úgy tapasztalom, hogy egy kicsit elkényelmesedtek - szívesebben elfogadják egy olyan nő rajongását, akiért nem nagyon kell küzdeni, akit nem kell egyenrangú partnerként kezelni. Persze, tudom: a férfi-női szerepek is megváltoztak, felcserélődtek: látom, hogy a művészbejárónál a férfikollégáknak a lányok hoznak apró ajándékokat - plüssfigurát, csokit...

Már a kapucsínót kevergetjük. Noémi elárulja: imádja a kávé ízét, keveset iszik, de annak nagyon jónak kell lennie! Én meg arról faggatom: ha találkozna a jótündérrel, mit kívánna tőle, mondjuk a következő tíz esztendőre?

- Jó volna tíz év múlva kacagva mesélni arról, hogy milyen nevetséges gondjaim voltak nekem egykor. Mert az azt jelentené, könnyedén valóra váltak az álmok a családalapításról, a nagybetűs társról, aki mellett azért színházban is dolgozhatnék. Persze - teszi hozzá viccelve -, nem bánnám én azt se, ha mondjuk Toscánában találnék az igazira, és a bortermelésbe kellene belevetnem magam. De azért titkon azt remélem, színészet nélkül sem kell majd élnem, hiszen így teljes az életem.