Igazán különleges: az egyetlen lovas huszárdobosunk egy színész, Buch Tibor

Azt viszont talán kevesen tudják, hogy Buch Tibor tagja a mátyásföldi Ferdinánd huszáregyletnek is, és ő az ország egyetlen lovas huszárdobosa! Olyankor a lábára van kötve a ló vezetőszára, úgy irányítja az állatot, a paripa két oldalára szerelik a dobokat, amit ő, a lovas megszólaltat... Nem csoda, ha kíváncsiak lettünk: vajon mi késztette arra, hogy - színpadi elfoglaltságai mellett - belépjen a hagyományőrzők közé is?

- Operett- és musicalszínészként sok helyen megfordultam, így jutottam el Kaposmérőre is, ahol a híres lovas-íjász, Kassai Lajos él - meséli. - Láttam a bemutatóját, ami teljesen magával ragadott, úgy éreztem, nekem ezt ki kell próbálnom! Hiába, nekünk férfiaknak le kell vezetnünk valahogy az agressziónkat, és hát eredendően a férfi dolga volt a vad elejtése, no meg a harc az ellenséggel. Mivel egy kicsit tudtam lovagolni, betértem Pesten egy íjászboltba, ahol nem csak íjat kaptam: ott hallottam Serf András nevét is. Ő a mátyásföldi huszárok vezetője, akit tisztelek, sokat tanultam tőle. Amikor később összebarátkoztunk, huszárkodtunk , mondogattuk is viccelve: na, itt lovagol két igazi magyar legény, a Serf meg a Buch...

Serf András már az első találkozásnál levizsgáztatta: Tibornak egy szalmabálába kellett íjaznia, mire Serf kijelentette: ha így tudsz lovagolni is, nem lesz gond. De Serf András igazán annak örült, hogy egy énekes-zenész színész lépett be közéjük! A csapatban volt már kürtös, így Tibort arra kérte, tanuljon meg dobolni, hogy együtt indulhassanak látványos, zenés huszártoborzókra. Ezért az operettszínházban, ahol akkor játszott, beült a dobos mellé, és magnóra vette a csatába hívó, figyelemfelkeltő dobpergést, otthon meg buzgón gyakorolt. Igenám, de kiderült, hogy a huszárnak a dobolást a ló mozgásához is igazítania kell - ez nehezítette a dolgát. Meg aztán a lovak se egyformán reagálnak a hangokra - magyarázza - hiszen a ló eredendően zsákmányállat , könnyen megriad mindentől: az erősebb hangokhoz is szoktatni kell. A mátyásföldi ridegtartású lovak közül úgy választott, hogy kiült közéjük: amint a dob megszólalt, szétfutottak. Csak kettő maradt ott, közülük választott. Az egyik bírta ugyan a dobot, de állandóan kiflibe hajolva nézte az oldalára szerelt hangszert. Végül a másikat sikerült hozzászoktatni a feladathoz: ő Bukfi, akivel Tibor lovas dobosként szerepel a felvonulásokon. Az a ló pedig, amelynek hátán lovas-íjászkodik, a Bella névre hallgat...

Persze, a lovakkal bánni tudni kell - terelődik a szó az állatokra. Bukfi is sokszor próbált kiszúrni a lovasával, de Buch - aki városi fiúként nevelkedett - már elég tapasztalatot szerzett róluk. Lovagolni színészkollégájától, Pintér Tibortól tanult, ő az első próbálkozásnál csak annyit tanácsolt: a lényeg, hogy maradj a hátán . Azóta is ezt az intelmet igyekszik követni.

A komáromi lovasszínházban eljátszotta a híres rockopera főszerepét, István a királyt: nem könnyű feladat lóháton énekelni, játszani, és közben még egy hatalmas állatot is irányítani. Faggatom hát, mit csinál, ha tudja, este lóháton kell színre lépnie?

- Imádkozom - vágja rá. - Fantasztikus légköre van a lovasszínházi előadásoknak, ezért is sikeresek, de a ló időnként kiszámíthatatlan, megriadhat fénytől, hangtól - ehhez alaposan hozzá kell szoktatni, és még így is bármi becsúszhat. Amikor Istvánt alakítottam, az egyik előadásra olyan lovat kaptam, amelyik még nem nagyon szólózott . Már a darab elején éreztem, hogy hisztis. Amikor azt énekeltem a hátán ülve Géza temetésén, egy hatalmas koporsó mellett, hogy: "Uram, magadhoz szólítád..." , a második versszakig bírta - akkor egy fejgép a szemébe világított. Ijedtében felágaskodott, és teljesen hanyatt vágta magát. Az előadás folytatódott, a ló felkelt, kivágtatott, én kászálódtam a földről, miközben Koppány azt énekelte nekem: "Gyenge vagy még Vajk, elfúj minden szél..." A szövegből, a helyzetből a közönség azt hitte: mindez a produkció része, a ló a megfelelő dramaturgiai pillanatban dobott le magáról...