Egykori józsefes diákok avattak emléktáblát szeretett tanárnőjük, Szemlér Mária emlékére

Nemrégiben egykori józsefes diákok avattak ünnepélyes keretek közt emléktáblát a gimnázium falán szeretett tanárnőjük, Szemlér Mária emlékére. Akinek váratlan tragédia következtében vett éles fordulatot életútja 1966 első napjaiban. A diákok egyike, Kőszegi Anna az 1965-66-os tanév őszén került a középiskolába, ahol a matematikát és fizikát oktató fiatal tanárnő egyetlen félév alatt is olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy fél évszázadon át feladatának érezte tisztázni őt a megbélyegzés alól. E törekvés 53 év múltán, az emléktábla fölavatásával révbe ért, ám a tanárnő kivételes egyénisége és életútja egyúttal tanulságos rajza is korának, a kora Kádár-kor Magyarországának.

Ha már pályája nem lehetett gyémántkoszorús, maga vált gyémántkeménnyé a súly alatt, amit az élet rámért

A fehérvári születésű Szemlér Mária 1961-ben szerzett matematika–fizika tanári diplomát, és ugyanazon év őszén kapott tanári állást a József Attila Gimnáziumban. Az iskola 1965-ös évkönyvének tanúsága szerint 1962-ben lett osztályfőnök, és az 1964-65-ös tanévben az akkori III/C osztályfőnöke volt. Heti 24 órában tanított, mellette a tanulószobán felügyelt, és az iskola természetjáró szakosztályát is vezette. Még egyetemistaként, Budapesten ismerkedett meg Pászthory Valter bencés szerzetessel, aki egyetemi tanulmányai mellett szintén szenvedélyes természetjáró volt. Nem oly meglepő ez egy paptól – gondoljunk csak Karol Wojtyłára, a későbbi szent pápára, II. János Pálra, aki a 60-as évek elején maga is kenutúrákat vezetett. Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg Mária a későbbi férjével is, a budapesti sportkörökben, de Pannonhalmán is jól ismert Tálos Zoltánnal, akivel útjuk az oltárhoz nem a romantikus álmok ösvényén vezetett.

A mélyen hívő Mária 1965 decemberében, a 28. születésnapjához közeledve ugyanis még láthatóan nem gondolt házasságra. Kőszegi Anna adatközlése alapján az sem kizárható, hogy a szíve mélyén Istennek elkötelezett életre készült. Az azonban biztos: a tanári hivatásával járó teendőket úgy szervezte, hogy azok maradéktalanul kitöltsék életét. A tanárnő tehát 1965 decemberében, immár a harmadik közös szilveszteri túrára indult egy vegyes összetételű diákcsapattal és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanárával, Pászthory Valterral az aggteleki Baradla barlangba. E többnapos, föld alatti túrákon lányok is részt vettek, köztük ismert nevek: Göncz Kinga, Héthelyi Beatrix és Makk Ágnes. Ám az 1965-ös Styx-túrán a lányok nem vettek részt, ők a barlang mélyén, az 1300 méteres jelzésnél kialakított táborhelyen készülődtek az éjfél ünnepléséhez. A szokványosnak indult túra a patak vizében vezetett. Az út során azonban, miközben a barlangbéli Styx folyó vízszintje emelkedni kezdett, a fiúk közül többen rosszul lettek. Szemlér Mária életét kockáztatva mentette a fiatalokat, de a csak 10 óra múlva érkező orvosi segítség hármójukat: Haader Pált, Wettstein Antalt és Brückner Emődöt már nem találta életben. A tragédia azóta is találgatásokra késztet sokakat, ugyanis mások, számos hasonló, korábbi helyzetben minden probléma nélkül teljesítették a távot. Rill Attila vegyészmérnök, aki pannonhalmi diákként szintén jelen volt a drámai percekben, később profi barlangászként bejárta ismét a szakaszt, de nem jutott nyomára olyan természetes oknak, amely magyarázhatta volna a hirtelen rosszullétek jelenségét.

Visszaemlékezésében így ír: „Magam okleveles vegyészként 31 évig voltam műszeres analitikus, kromatográfus. Véleményem szerint kizárólag a vízben oldva lehetett olyan vegyület (vagy több vegyület), ami a teljes testfelületi nedvesedés miatt nagy felületen hathatott és mi korunktól, fizikai állapotunktól függően reagáltunk erre. A fiatalabbakra és gyengébbekre sokkal gyorsabban hatott a méreg és gyors eszméletvesztést okozott.” A talány megfejtése még várat magára, egy azonban biztos: a diktatúra propagandagépezete teljes előkészítettséggel indította be nyomban a bencés rendet lejárató kampányát. Mint ma már tudjuk: Legányi Norbert főapát a második vatikáni zsinaton beszámolt a pápának az egyház tényleges magyarországi helyzetéről. Ez rendkívül kínos volt a hatalomnak. A kampány egyik vezéralakja a harcosan egyházellenes, „kékfényes” Szabó László volt, aki Állam, Vallás, Pászthory-ügy címmel tartott előadásokat a témában. Már a címadás is mutatja, mi célt szolgált a tragédia. Az tehát (ma még) nem bizonyított, hogy a diktatúra gépezetének köze volt a halálesetekhez, az azonban igen, hogy az első pillanattól egy konkrét politikai célra használta azt.

Az ügyben csupán tanúként kihallgatott Szemlér Máriának is távoznia kellett az állam iskoláiból és Pannonhalmán talált menedéket. Ott, ahol az 1956-os elítélt, a Göncz Árpáddal együtt raboskodó Tálos Zoltán is, aki egyébiránt a Testnevelési Főiskola kötelékében a magyar olimpiai kajak-kenu csapat egyik felkészítője volt a melbourne-i nyári olimpiát megelőző hónapokban. Az ő bűne az volt, hogy a kritikus napokban a forradalmat be a főiskolára, a hallgatókat pedig ki az utcákra nem engedte. Mindezt, ha kellett: erővel – amiből bőven volt neki. Valamikor 1966-ban hangzott el az alábbi szóváltás: „Zoltán, vegyen engem feleségül!” A válasz határozottan csengett: „Mária, ezt most azonnal vonja vissza!” Majd kisvártatva, halkabban: „Azért, Mária, mert én akarom megkérni a kezét.” Így indult a házasság, amely a rendszer két üldözöttjének lett közös menedéke, az ezeréves bencés monostor védelmében.

Mesélik: 1998-ban, a Tálos Zoltán temetésén megjelenő Göncz Árpád részvétnyilvánítását Mária nem fogadta. Hogy miért? Talán mert ő első kézből ismerte az egykor köztársasági elnök politikai előéletét, és ha már a pályája nem lehetett gyémántkoszorús, maga vált gyémántkeménnyé a súly alatt, amit az élet rámért. Szemlér Mária ez év január 11-én hunyt el, de jellemére, akik ismerték: elevenen emlékeznek.