A mesekutató könyvelő, bélyeggyűjtő és nyomozó: Domokos Mariann előadása Fehérváron

Bevezetőjében Voigt Vilmos professzor szavait idézte, kutatási területét bemutatandó.

– A folklorisztikán belül a mesekutatás a húzóágazat. Minden módszertani és elvi újítás a mesekutatásból indult ki és indult útjára – hangzott az első állítás. – A jó mesekutatónak egyrészt a bélyeggyűjtő, másrészt a könyvelő, harmadrészt pedig a nyomozó lelkialkatával kell bírnia – így a második.

Domokos Mariann szerint a mai magyar felnőtt-társadalomban kétféle viszonyulás tapasztalható meg a népmesék iránt. Az egyik attitűd lenézi, miszerint komoly ember nem foglalkozik tündérmesékkel, beszélő állatokkal meg más efféle irracionális badarsággal. A másik magatartás a rajongásé! Akárhogy is, a magyar szépirodalmi műveltség elengedhetetlen részét képezik a népmesék, jelentette ki az előadó, ezért is érdemes, sőt kell vele foglalkozni.

– Egyébként mindenkinek van valamilyen viszonyulása a meséhez, és ez többnyire pozitív! Kicsit olyan az érzésem, hogy mindenki ért hozzá! Mint a focihoz vagy a gyerekneveléshez… – tréfált a szakember, aki szerint ez a pozitív érzet a népmesékhez tán a saját gyerekkorunkat idézi fel, vagy éppen a gyermekeinket juttatja eszünkbe.

– Azonban a népmese eredendően nem gyerekeknek szóló műfaj volt – hangsúlyozta. – Egy nagyon hosszú kultúrtörténeti folyamat eredménye, hogy a polgárosuló társadalmi közép­osztályban gyerekeknek szánt kulturális termékké vált a népmese – fogalmazott az előadó világosan bár, de a szociológiai szaknyelvben úgy elmerülve, ahogy a juhász kenyerének gyürkéje merült el a levesben, amelyet Mátyás király asztalánál falt a mesében. Tudják, eb, aki a kanalát meg nem eszi!

Ám balgaság volna azt hinni, hogy a tudomány száraz, leg­alább olyan tévedés, mint a meséket lenéző gondolkodásmód.

Ha nem gyerekeknek szánt műfaj a népmese, akkor hát kiknek?

– Egy hosszú folyamat volt az is, hogy a népmese a szocializáció és a normaközvetítés máig alapvető eszközévé vált – válaszolta meg a kérdést Domokos. Körülbelül 25 ezer rögzített, összegyűjtött magyar népmese van. Fele tündérmese: – Tehát ez a csodálatos, sárkányos, királylányos sztori – fűzte a szót mesésen a szakember. – A tíz-egynéhány százaléka tréfás mese, nagyjából ugyanannyi a legendamesék száma is – sorolta.

Domokos Mariann értelmezése szerint a népmese alapvetően nemzetközi műfaj. Kutatásai alapján állítja, hogy például rengeteg Grimm-mese-szöveg fordítása jelent meg klasszikus magyar népmesegyűjteményekben.

– A magyar népmese elemi sajátossága leginkább a nyelvhez kötött elbeszélő-mesélő stílusában rejlik. Nem az öröklődő szüzsében – mondta.

Magyarázatul álljon itt annyi, hogy szüzsé szó alatt itt és most értsük a mese alapvető cselekményvázát! Domokos Mariann még rámutatott, az ókortól öröklődnek az állatmesei szüzsék, s a középkortól hagyományozódnak a magyar népmesekorpuszban oly jelentős számú tündérmese-történetek.