Érdekes kutatással készül a TUDOK-ra a Lánczosban tanuló Barthalos István

A Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciájának (TUDOK) döntőjét április elején rendezik Szegeden. A megmérettetésre saját, önálló tudományos kutatásról szóló munkával lehetett bejutni, a szóbeli előválogatókat februárban tartották. Ide kvalifikálta magát a pszichológia szekcióban sikeres első körös előadásával Barthalos István, aki Arcmimika mint az érzelmek tükre címmel írt dolgo­zatot. 

– A hat egyetemes arckifejezést tanulmányoztam két korosztályban: az óvodások, illetve a kamaszok körében. Az indíttatás a Hazudj, ha tudsz című amerikai krimisorozatból jött. Ebben a főszereplő nyomozó zavarba ejtően jól olvasott az emberek arcából, gesztusaiból és reakcióiból, és olyan apró rezdüléseket is észrevett, amelyeket a gépek sem jeleznek. Ezekből meg tudta állapítani, hogy hazudnak-e, vagy sem. Annyira felkeltette az érdeklődésemet a téma, hogy elkezdtem utánanézni, létezik-e ilyen – mesélte István, amikor arról kérdeztem, honnan jött az ötlet a kutatáshoz. István abban az időben még csak 9. osztályba járt. 

A kérdésre első körben az interneten kereste a választ. Így akadt rá a Paul Ekman Csoportra (Paul Ekman amerikai pszichológus, a Kaliforniai Orvosi Egyetem pszichológiaprofesszora, az arckifejezés-felismerés jeles kutatója), amely az arckifejezések szakszerű elemzését bemutató tréningeket is tart, illetve különböző politikusokat, közszereplőket készít fel arra, hogyan lehet hiteles arcot „vágni” egy-egy szereplés közben. Innen jutott el Charles Darwin azon megfigyeléséhez, hogy az érzelmek, a hangulatváltozások hatással vannak az izomműködésre. Ő írta le először azt is, hogy az emberi arckifejezések veleszületett, nem pedig tanult válaszmintázatok, azaz nem kulturálisan meghatározottak. Kísérletei bebizonyították, hogy hét alapvető érzelem a világ minden táján egyetemleges: öröm, harag, meglepetés, undor, szomorúság, félelem, megvetés. 

– A saját kutatásomban azt tanulmányoztam, vajon mennyire ismerik fel ezeket az érzelmeket a hat-hét éves kisgyermekek, illetve az én korosztályom, a 15–18 évesek. Két képsorral dolgoztam: az Ekman-félével, illetve összeállítottam egyet én is internetről leszedett képekből. Azután videókat készítettem a két korosztályról, miközben játszottak, beszélgettek, élték a szokásos életüket. Később ezekből tudtam kivágni azokat a képkockákat, amiken megjelentek bizonyos érzelmek. Például ha játék közben elesett egy kisgyerek, akkor a videóból kikockázott képen megfigyelhető volt a reakciója, az arckifejezése – mesélte István, aki nagyjából fél évet és számos délutánt töltött videózással. Aztán fogta a különböző érzelmeket ábrázoló fotókat, és összehasonlította a két korosztályt. S hogy mire jutott a kutatás végén? 

– Az örömet, az undort és a félelmet mind a két korcsoport ugyanúgy fejezte ki. Düh és meglepettség esetén azonban már akadtak különbségek. A kicsiknél mindkét érzelem esetén egyértelműen megjelentek egy-egy érzelem klasszikus jelei az arcon, kamaszkorban viszont ezek egy része eltűnt, illetve alig észrevehetővé vált. Ugyanez figyelhető meg szomorúság esetén is – mondta István, aki arra a következtetésre jutott, hogy kamaszkorban már nem akarjuk, hogy meglássák a szomorúságunkat vagy a dühünket. Azt is elmondta, a lányok – kortól függetlenül – jobbak voltak az érzelmek felismerésében, ami talán az anyai ösztöntökből fakad, hiszen egy csecsemő nem beszél, mégis el kell tudni látni. 

István árpilisig még finomítja az előadását, hogy a legjobbját hozhassa majd a döntőben. A tét nem kicsi, a díjazottak kijuthatnak a Nobel-­díj-átadóra, elindulhat­nak az egyetemi OTDK-n, valamint jelentős többletpontokat kapnak a felvételin.