Reményről, elfogadásról és beletörődésről beszélt Beke Éva

A minap egy igen megosztó témában hallgathattam meg az Ars Moriendi Klub egyik előadását, melyben az egyik alapítótagjuk, Beke Éva a haldoklásról beszélt. A mentálhigiénés szakemberként dolgozó hölgy elmondta, hogy ugyan még nagyon kezdetleges utakon járnak, ami elképzelésük megvalósítását illeti, de az a céljuk, hogy minél több olyan emberen tudjanak segíteni, akinek át kell élnie haldokló szerette vívódását. Kezdeményezésüket még alig tudta megfelelően megnevezni, talán az összefogás az a szó, ami legtöbbször elhagyta a száját, amikor munkájukról beszélt.

– Sokan összekevernek minket a hospice otthonápolással, ám ez azért téves, mert míg a hospice szakemberek ápolják és ellátják a betegeket, addig mi támogatást nyújtunk, azt is inkább azon családtagoknak, akik nem tudják, hogyan nézzenek szembe ezzel a lelkileg és fizikailag is igen megterhelő helyzettel – mondta Éva, majd részletezte, hogy személyes tapasztalatai szerint mi a kiváltó oka annak, hogy habár szerettük már régóta küzd a betegséggel, haldoklással, mégis váratlanul éri a családot a halál bekövetkezése. Úgy véli, vannak árulkodó jelek, amiket nem vesznek észre a családtagok. Az egyik ilyen, hogy egy bizonyos szinten túl nem tud jobban lenni a beteg.

– Lehet átmenetileg jobb a kedve és az étvágya egy gyógyíthatatlan végstádiumban lévő személynek, ami reményt keltő, de legbelül mégis tudják a hozzátartozók, hogy nem fog már meggyógyulni. Nemcsak a betegségben haldoklónak fontos az elfogadás, az őt támogató közegnek is éppoly lényeges ez a fázis. Ehhez azonban tisztában kell lenniük számos olyan tényezővel, mint a diagnózis, kórkép vagy egészségügyi állapot. Az elfogadást vagy belátást azonban megelőzi még négy fázis, amelyeken általában minden haldokló átesik. Az első az elutasítás, amikor nem vesz tudomást a betegségről vagy arról, hogy haldoklik. Ezt követi a düh, felülkerekedik rajta az igazságtalanság, a harag és a keserűség érzete, majd elkezd saját magával alkudozni. Ekkor olyan elméletekbe bocsátkozik, hogy ha valamit jóvátesz vagy valamin változtat, akkor meg ­ gyógyulhat. Az utolsó előtti szakasz a depresszió időszaka, amikor a beteg magába fordul, végső soron pedig elfogadja az állapotát és belenyugszik a hamarosan bekövetkező halálba – fejtette ki a mentálhigiénés szakember.

Ezeken túl szót ejtett még azon esetekről is, amikor a haldokló fájdalma nem a tényleges fizikai fájdalomnak köszönhető, hanem a rossz lelkiállapotnak. A szakmában elismert ápolónő, Cicely Saunders megállapítására hivatkozva elmondta, hogy a fájdalomérzetnek csak 25 százaléka fizikai eredetű. A maradék 75 százalék a beteg pszichológiai, szociális és spirituális állapotától függ.