Eperjes Károly filmjétől a dobozban marad a popcorn

A megrendítő erejű, katartikus hatású film alkotói közül a rendező-főszereplő Eperjes Károly – az ÁVH kínzóinak kezei közé kerülő Leopold atyát testesíti meg – mellett az operatőr, Csukás Sándor, a díszlettervező, a székesfehérvári Fekete Mónika, valamint a filmben az egyik pribéket alakító Nemcsák Károly színművész is jelen volt.

– Aki bejön, az ledöbben – így írta le filmje nézőinek jellemző attitűdjét egy kérdésre válaszolva Eperjes Károly, aki már közel húsz hasonló, filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozón nézte újra rendezését. – A fogyasztói moziszemléletben is sikert tudunk elérni, mert az első kínvallatásig vagy elfogy a popcorn, vagy akkor már nem akarnak többet enni az emberek. A végén senki nem megy ki. Az is nagyon jó. A vége főcímet a közönség 90-95 százaléka a helyén ülve végigvárja – mondta. – Az a kérdés, hogy eljönnek-e. Majd meglátjuk. Van egy ilyen őrület, tudják – nem bántva senkit sem –, arról van szó, hogy a mozik az amerikai filmipar igényeit képviselik, nem a magyar nemzeti identitás fejlődését vagy visszanyerését. Ez a film itt lemegy tíz nap alatt, utána már tolja ki egy másik ipari termék. Tehát tíz nap után ez a film már nincs. Na most, hogyha van egy olyan maszek mozi, aki beleszeret ebbe a filmbe, s vetíti tovább, akkor mákunk van – mondta Eperjes.

A színész-rendező elárulta, a jövőben a közszolgálati televízió is műsorra tűzi a filmet, s jó esély van arra, hogy az iskolákban is vetítsék. A színművész szerint olyan történelmi tragédia Magyarország számára a filmjében feldolgozott eseménysor, a keresztények meghurcolása, a papok kitelepítése, bebörtönzése, a szerzetesrendek szétverése – a kommunista diktatúra ocsmány tettei –, mint amilyen szörnyű tragédia volt a lengyelek számára a katyńi vérengzés. Úgy véli, erről tanulni kell már az iskolákban is.

– A félelemről, ami jellemezte ezt a korszakot, arról nekünk pici érzéseink vannak – mondta saját korosztályáról Nemcsák Károly. – A hatvanas évek elején voltam gyerek, boldog gyerekkorom volt, egy zárt közösségben éltem, de visszaemlékszem a szüleim szemére, egy-két olyan gesztusukra, amelyben lehetett a félelmet látni. Maga a társadalom, a rendszer is olyan volt, hogy bizonyos dolgokról nem beszélhettek – folytatta. – Azt gondolom, hogy muszáj figyelmeztetni a felnövekvő nemzedéket a veszélyre, hiszen bármennyire egy boldog békeidőnek látszó korszakban élünk, hihetetlen sok veszély fenyeget bennünket, a kereszténységünket, a létünket – mondta a színész.

Csukás Sándor az Eperjes Károllyal való munka- és alkotókapcsolatáról, arról a különleges, bár nem rendhagyó helyzetről beszélt, miszerint ugyanaz a személy rendezte a filmet, mint aki a főszerepet játszotta. – Nagyon érdekes volt, hogy abban a pillanatban, amikor színészként a kamera elé került, átlényegült – mondta az operatőr. – Sok közeli van a filmben – az emberi arcnál nincs csodálatosabb! –, ilyenkor az operatőr van a legközelebb a színészhez, ő szembesül az első reakciókkal, a színész az operatőrt kérdezi meg, hogy milyen volt. Őneki nem kellett nagyon instrukciókat adni, mert pontosan tisztában volt mindennel, elsőrangú filmszínész – dicsérte Eperjest Csukás; később hasonló jellemzést kapott vissza a rendezőtől.

– Az én elsődleges szerelmem Soponya volt – ezt már Fekete Mónika jelentette ki. Olvasóink tudják, a film számos jelenetét Soponyán, a Zichy-kastélyban vették fel. A díszlettervező kifejezte, nagyon lényeges volt, hogy az adott korszakot hűen ábrázolják, s hogy olyan díszletet, hangulatot hozzanak létre a forgatási terekben, amely nemcsak a film nézőit vezeti, de képes a színészek játékát is segíteni, alátámasztani.

Feladatának kettősségéről Eperjes Károly is beszélt. – Reviczky Gábort kértem föl Leopold szerepére, mert Veszprémben, mikor rendeztem az Éjjeli menedéket, remek Luka volt, amely ugyanez a zsáner, sőt Kocsis Fülöp érseknek is fölajánlottam a szerepet, aki egészen Rómáig vitte a szívében, és még Szent II. János Pál pápa sírjánál is imádkozott, hogy egyáltalán elvállalhatja-e – mesélte a színész. Ugyanígy, a rendezés feladatát is fölkínálta másnak. A forgatás végére, a film elkészülte után végül is cseppet sem bánta meg, hogy mégis rendezett és szerepelt is.

– Most éreztem meg azt, hogy Várkonyi tanár úr, Bujtor Pista, Clint Eastwood, Mel Gibson miért csinálja ezt! Ha az ember játékos-edzőként van bent, és látják, hogy komolyan veszem mind a két feladatomat, akkor az nagyon motiválóan hat a többiekre. Úgyhogy én ebbe beleszerettem! Nem fogok ellentmondani legközelebb, ha lesz egy ilyen kihívás – mondta Eperjes.

A közönségtalálkozó után, a mozitermen túl, a film első jelenetének családi vonatkozásáról faggattuk a művészt. E jelenet 1950. június 4-én játszódik, úrnapján, a trianoni békeszerződés aláírásának harmincadik évfordulóján. Egy megemlékező közösséget látunk, élükön Leopold atyával. Énekelnek: Boldog­asszony Anyánk… A karhatalom zsoldosai vízágyúval támadnak reájuk. Ahogy a film minden jelenete, ennek is megtörtént esemény az alapja. Bodajkon történt. Eperjes Károly nagybátyja volt az idő tájt ott a plébános.

– Igen, Vajk Gyula. Nála voltam elsőáldozó Bodajkon, mert otthon, a saját falunkban nem lehettem. Őtőle nagyon sokat tanultam. Ővele voltam először a Prohászka-templomnál, meg a szüleimmel, akkor még az apácák ott ostyát sütöttek… A Kaszap-sírnál és a királysíroknál is vele voltam először, meg a szüleimmel. Egész pici gyerekként, mert persze bejöttünk Bodajkról. Shvoy püspökkel is bizonyára találkoztam, bár én őrá nem emlékszem, csak a képekből tudom. Shvoy püspök atya nagyon szerette Gyula bátyámat – mondta a színész. – Ő építtette föl először, amit most már felújítottak, a zarándokrészt Bodajkon, és ő volt az, aki fölépíttette a lelkigyakorlatos házat, Lékai bíboros úr őt bízta meg. Gyula bátyám nagyon jó agyú volt. Tanult Innsbruckban is, de itt volt kispap végül, és itt szentelték föl Fehérváron. Hogy mondta az egyik sorstárs, akivel együtt voltak? Ő is börtönben volt, meg a sorstársa is: Farkas atya egyszer azt mondta nekem, hogy: „igen jó pap volt a nagybátyád, igen-igen jó pap volt.”