Régi történetek új igazsága a vértesbeli harcokról

A második világháború utolsó nagy harcait a Vértes hegységben vívták. 1944 végétől 1945. februárig Budapest védői jelentős szovjet erőket kötöttek le a főváros körzetében, ugyanakkor azok szintén hatalmas erőket vonultattak fel a Vértes előterében annak érdekében, hogy megtörjék a makacsul védekező német és magyar csapatok ellenállását. A Vértesben az erősen leharcolt és újra feltöltött 1. lovashadosztály vette fel ellenük a küzdelmet, amelynek részleteiről a leszármazottakon és a helyszíneken még ma is látható nyomokon kívül ma már szinte senki sem rendelkezik információval. Ami volt, annak nagy része elveszett.

A papok rendszeresen feljegyezték a halotti anyakönyvi kivonat szélére az elhunyt halálának a részleteit

Az oroszok lelőtték

Manapság azonban sok olyan dokumentum is kutatható, amelyek egy-két évtizede még szigorúan őrzött titokként lapultak valamelyik orosz levéltár mélyén és olyan információk is nyilvánosságra hozhatók, amelyeket annak idején fel sem szabadott volna jegyezni, de voltak, akik mégis megtették. Szerencsére. Mert például a most tervezett könyvben az egyházi nyilvántartások és levéltári források alapján név szerint felsorolják azokat a civil áldozatokat, akik a szovjet hadsereg tevékenysége következtében hunytak el a vértesei településeken. Magyarán lelőtték, kivégezték őket, vagy más módon vesztették életüket, illetve akik neve mellett a „felesége/lánya védelmében hősi halált halt” bejegyzés olvasható.

Azonosított katonák

– A civil áldozatok halálának okát, helyenként bővebb magyarázatát a papok jegyezték fel a halotti anyakönyvi kivonatok szélére. Ezek nyilván korábban nem voltak nyilvánosak, de az utóbbi időben már digitalizált formában is hozzájuk lehet férni. Nyilvánosságra hozásukkal nem a szovjet hadsereg katonái­nak a minősítése a célunk – ezt tegyék meg az olvasók kedvük szerint –, csak a tényeket szeretnénk közölni. Név szerint felsoroljuk a Vértesben elesett és sikeresen azonosított, nagyjából 1500-1600 katonát is, akik többségében a térségben harcoló 1. lovashadosztályban szolgáltak – mondta Szebenyi István, a könyv egyik szerzője, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke.

Az orosz levéltárak titkai

A készülő kötet nem előzmény nélküli, hiszen Szebenyi István Bene Jánossal közösen 2018-ban már jegyzett egy könyvet, amely a Vértes – A huszárok Doberdója címmel jelent meg a Szülőföld kiadónál. Az abban leírtakat azonban jócskán tovább lehet még árnyalni, ezért kezdtek bele a mostani könyv szerzői a további kutatásokba, amelyek kifejezetten a Vértesben zajlott harcokat és helyszíneket vették górcső alá. Ezúttal azonban az orosz levéltári anyagokat is segítségül hívták, ugyanis amíg a magyar feljegyzések nagy része eltűnt, vagy megsemmisült, az oroszok szinte napi szinten adtak jelentést, rajzoltak térképvázlatokat, jegyezték fel az eseményeket. Ezek felkutatása és feldolgozása főként Andrej Ogoljuk érdeme.

Mit üzennek a helyszínek?

– A dokumentumok kutatása mellett terepen is dolgoztunk. Felkerestük mindazokat a helyszíneket, amelyekről tudtunk, és azokat is, amelyekről most szereztünk tudomást – mondjuk egy újonnan előkerült naplóbejegyzésből – és igyekeztünk összevetni a meglévő információkat a helyszínen látottakkal, az ott maradt jelekkel, hogy megcáfoljuk, vagy megerősítsük az adott helyen történtekről szóló eddigi ismereteinket – árulta el Szebenyi, aki hozzátette, ennek is köszönhető, hogy lesznek újdonságok és „meglepetések” is a könyvben. Többek között 76 év után végre kiderül, hogy a háború végén melyik szovjet alakulat követte el a kápolnapusztai vérengzést, mi­után megtalálták a puszta „elfoglalásáról” szóló beszámolót is. De a Kotló-hegyi csatának a helyét is sikerült pontosítani. Szebenyi István annyit elárult: nem pontosan ott zajlott az ütközet, ahol eddig gondolták és ahol évről évre meg is emlékeznek róla.

Személyes emlékek

A könyvnek az is célja, hogy a már ismert parancsnokok mellett ezúttal a közkatonák történeteit is megismerhessék az olvasók. Ennek érdekében kerestek és keresnek még most is olyan leszármazottakat, akik őriznek fotókat, leveleket, történeteket a Vértesben harcolt nagyszülőről, dédszülőről.

A könyv két másik szerzője Szabó Péter hadtörténész, kutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatársa, akinek kutatási területe a magyar királyi honvédség 1920 és 1945 közötti története, különös tekintettel annak második világháborús részvételére. Az orosz-magyar állampolgárságú Andrej Ogoljuk pedig orosz­hadisír-kutató, ő végezte az orosz levéltári kutatásokat.

A könyv a tervek szerint májusban, a magyar hősök emlék­ünnepére jelenik meg. Szebenyi István pedig azt is elárulta, hogy a következő projekt egy interaktív katonai emlékpark létrehozása lesz, ahol a huszárságot ismerhetik meg a látogatók.