ismerjék meg!

2020.11.22. 15:10

Lubics Szilvia: Sosem esett nehezemre hosszabb távokat futni

Lubics Szilvia kilencszeres magyar bajnok, hétszeres spártai hősnő, sokszoros díjnyertes és kitüntetett ultratávfutó.

Baráth Eszter

Fotós: NAGY NORBERT

A sportolónő hétköznapjait három gyermek édesanyjaként, fogorvosként éli Nagykanizsán. Újonnan megjelent, A homokdűnén túl című könyvének dedikálásán beszélgettünk vele.

Mikor, miért kezdett el futni?

– 2003-ban kezdtem, csak azért, hogy kicsit kimozduljak, mert nagyon pici volt a két kisfiam. Tulajdonképpen úgy kezdtem, mint más anyukák, akik kimennek fél órára, hogy kiszellőztessék a fejüket.

Ezek után hogyan vált egyértelművé, hogy a hosszútáv lesz az ön sportja?

– Igazából sosem esett nehezemre hosszabb távokat futni. Ahogy visszaemlékszem, első héten már futottam 14 kilométert egyben. Egyértelműen éreztem, ennyit teljesíteni sokkal jobb, mint öt kilométert. Később szükségem volt valamiféle motivációra, így nagyon hamar eldöntöttem, hogy részt veszek egy félmaratonon. Nyáron kezdtem sportolni, ősszel már mentem életem első versenyére, ami nagyon tetszett. Tavaszra szükségem volt egy új célra, mert úgy gondoltam, télen biztosan nem fogok kimenni, a hideg és a lustaság miatt. Ezért úgy döntöttem, tavasszal maratoni távot szeretnék teljesíteni, ami 2004-ben sikerült is. Utána megszületett a harmadik kisfiam, és 2006-ban tértem vissza. Ezután a következő versenyem egy ultra táv volt, viszont nem önszántamból jelentkeztem. Egy ismerősöm ötlete volt, hogy fussunk párban 12 órát, tehát nekem hatot kellett teljesítenem. Később is ő volt az, aki elhívott egy-egy versenyre. Sokszor fogalmam sem volt, hova megyek, semmi tapasztalatom nem volt, de jól ment, mindig dobogós voltam. Emiatt hamar válogatott lettem, ami már egész más szint volt. Jelentősen több edzésre és más hozzáállásra volt szükség, mint korábban, így nőttek a távok és a célok is.

Pici gyerekek édesanyjaként kezdett futni. A családja miként viszonyult ehhez az újonnan kialakult helyzethez?

– Tulajdonképpen a gyerekeim belenőttek ebbe. Eleinte még nem futottam sokat, a maratoni felkészülés maximum heti 40 kilométer volt. Ebből a családom nem sokat érzékelt, mert sokszor akkor mentem ki egy-egy órára, amikor a gyerekek lefeküdtek aludni. Ekkor még nem volt szó nagy mennyiségekről sem táv, sem idő tekintetében. A későbbieket pedig megszokták, mivel ebben nőttek fel. Egyértelmű, hogy ha egy család rögtön abba a szituációba csöppenne, hogy valaki 22–24 órát edz egy héten, hatalmas változás lenne számukra. Nálunk nem ez történt, apránként növeltem az edzésidőt. Így az idő során számukra ez teljesen természetessé vált. Másrészről azt gondolom, emiatt sosem szenvedtek hiányt semmiben. A futásban az a nagyszerű, hogy akármikor lehet csinálni. Én erősen hajnali futó vagyok, tehát nagyjából hazaértem az edzésekről, mire ők felébredtek.

Újonnan megjelent könyvéből is kiderül, extrém környezetben, nehéz körülmények között teljesít több száz kilométeres távokat. Volt olyan pillanat az életében, amikor fel akarta adni?

– Már 14 éve futok ultra távokat, eddig soha nem adtam fel semmit. A kezdeti években, amikor belevágtam ebbe a típusú versenyzésbe, lehet, hogy megfordult a fejemben, de azt mondhatom, az utóbbi években ez már abszolút nem opció.

Lubics Szilvia távjai és céljai az idő előrehaladtával egyre csak nőttek Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Abban az esetben, ha verseny közben ér el egy mélypontot, mi az a motiváció, amely képes továbblendíteni?

– Tapasztalatból mondhatom, hogy az ember rengeteg dolgot tanul meg egyik versenyről a másikra. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy nincs az a helyzet, amiből nem lehet felállni. Természetesen, amikor először kerültem nagyon rossz állapotba verseny közben, sokkal ijesztőbb volt, mint most. Már megtanultam, hogy ez vele jár, és tudom – még ha idővel is, de –, képes vagyok rajta túllendülni, és visszatérni mozgásban és közérzetben is az eredeti állapotomhoz. Ezt hosszas tanulási és tapasztalási folyamat során sajátítottam el, megannyi nehézséget, élményt kellett megélnem annak érdekében, hogy megtanuljam, mindig van feljebb. Sosem szabad arra gondolni, hogy éppen mennyire rossz. A hosszútávfutásba negatív gondolat nem fér bele, mert képes annyira lerántani az embert, hogy néhányan emiatt fel is adják. Többek között ez az, amit meg kell tanulni: nem szabad kizárólag a problémán rágódni és sajnálni önmagunkat. Összefoglalva tehát maga a tudat segít át a nehezebb szakaszokon, hogy az aktuális állapotomnál csak jobban lehetek.

Sportolóként önnek is jelentős problémát okoz a jelenlegi vírushelyzet. Mennyire viseli meg a versenyek elmaradása?

– Minden ember számára rossz és nehéz ez az időszak. Nekem viszont tavaly volt egy olyan élményem, amely után a jelenlegi helyzet tulajdonképpen nem viselt meg jelentősen. Tavaly egy teljes évet készültem egy kínai versenyre, amit a Tibeti-fennsíkon rendeztek volna meg. Egy 400 kilométeres, ellátás és kijelölés nélküli magaslati versenyről volt szó. Speciális felkészülést végeztem, hogy valóra válthassam a többéves vágyamat. Az a módszer, amelyben dolgoztam, kifejezetten csak arra a versenyre alkalmas. Az utazás előtt két nappal kaptam levelet a szervezőktől, hogy a kínai hatóságok szerint minden külföldi nemzetbiztonsági veszélyt jelent az ország számára. Nem utazhattam el arra a versenyre, amely az egyik legnagyobb álmom volt. Ez a lehetőség egy életre elveszett, többé nem rendezik meg, úgy tesznek, mintha soha nem is létezett volna. Szerencsésen oldódott meg a szituáció, mert a tervezett indulás napján repülőre tudtam szállni és elindultam egy másik versenyre. Viszont számomra ez olyan csapás volt, amelyhez képest a járványhelyzetet könnyedén élem meg. Mindamellett, hogy számítottunk rá, hogy az idei megmérettetések jelentős része elmarad, valószínű, hogy előbb vagy utóbb ezeket pótolják.

A legnagyobb álma meghiúsult, viszont rengeteg kimagasló eredménnyel büszkélkedhet. Van még olyan cél, amit mindenképpen el szeretne érni?

– Számtalan célom van, talán túl sok is. Remélem, minél több álmomat teljesíteni tudom az idő alatt, amíg a testem engedi, és elbírja ezt a fajta terhelést. Viszont el tudom engedni azokat, amik már nem fognak beleférni.

Mit tanácsol azoknak, akik most vágnak bele a futásba?

– Mindenkinek azt javaslom, hogy vágjon bele és kezdje el. Azt gondolom, a futás nagyon sok mindent hozzá tud tenni az életünkhöz és az egészségünkhöz. Számos betegség megelőzésében, leküzdésében segít az edzés. Nemcsak a futás, minden mozgásforma, de én a saját sportom előnyeiről tudok beszélni. Ha valaki a friss levegőn, ráadásul erdőben, a természet közelében futhat, minden nap olyan élményekkel gazdagodhat, amiért mindig érdemes kimenni. Sokan kérnek arra, mondjak valamit, ami miatt elkezdi az ember. Ilyet nem tudok mondani, ha valaki belevág és megéli ezeket a tapasztalatokat, utána nincs szükség szavakra. Rengeteg mindent tud adni: barátokat, egészséget, élményeket, sok-sok kalandot. Úgy gondolom, nagyon jó futni és egyszer mindenkinek meg kell próbálnia!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!