Varga Gabriellának gyűrű a jutalma a közösségtől

Varga Gabriella megjegyezte: ebben az évadban kevés darabban szerepelt, érdekes, hogy mégis most kapta meg a Vörösmarty Gyűrűt. Ez talán azt igazolja, hogy nem a mennyiségen, hanem a minőségen van a hangsúly – állapítottuk meg.

Az elmúlt évadban a Chicago című musicalben nyújtott emlékezetes alakítást, Velma Kelly szerepében. Ez volt a kőszínházban az évadkezdő darab, előtte viszont az augusztusi Koronázási Szertartásjátékban Meráni Gertrúdot, II. András feleségét játszotta. Ezzel kezdtük a visszatekintést.

Hat éve tagja a fehérvári társulatnak, ez a közeg biztonságot jelent számára

– A rendezőtől, Matuz Jánostól nagyon gazdag anyagot kaptam a felkészüléshez. Gertrúd alakja egyrészt azért emlékezetes, mert meggyilkolták, másrészt pedig azért, mert ő volt az első királynő, aki férje mellett koronát kapott. A szertartásjátékban ugyan – egy háromórás színdarabhoz képest – nincs annyi lehetőség árnyalni egy figurát, illetve ez mégiscsak elsősorban a királyról szól, ám így is érdekes volt Gertrúdot játszani. Igazi személyiség lehetett, egykor élt történelmi személy bőrébe bújni pedig mindig nagy kihívás. A helyszín adta továbbá az előadás különlegességét számomra. A szabadtéri játéknak megvannak a maga sajátosságai, s a Nemzeti Emlékhely külön érdekes szakrális volta miatt. Igaz, a próbafolyamat során erre kevésbé figyel az ember, ám miután összeállt a darab és megszólalt hozzá a kísérőzene, a kórus, akkor nagyon átélhetővé vált az egész koronázási folyamat.

A következő szerep már egészen más jellegű volt. Gondolta valaha, hogy Velma Kellyt is alakítja egyszer?

– Nem gondoltam rá, viszont azt éreztem, hogy ha valamikor zenés műfaj adatik nekem, akkor ilyesmit szeretnék, mint a Chicago. Közel áll hozzám a zenei világa, ez a jazzes, bluesos stílus. A szereplőválogatás májusban volt, s már úgy mentem a nyári szünetre, hogy tanulhattam a dalokat. Horváth Csaba nem egy kímélő koreográfus, nekünk sem csak „egyet jobbra, egyet balra” kellett lépni a színpadon, a mellettünk szereplő táncosok pedig elképesztő munkát végeztek. Intenzív, de jó próbafolyamat volt, szerintem bele is fogytunk mindannyian. Fizikálisan nagyon fel kellett készülni, napi 10–12 órát táncoltunk, próbáltunk. A Roxie Hartot játszó Kiss Diával edzőterembe is jártunk, mert kaptunk erre lehetőséget. Nekem volt néhány éve egy térdműtétem, emiatt izgultam kicsit, hogyan bírja a lábam a strapát magassarkúban, órákon át a színpadon. Erre a terhelésre is föl kellett készülnöm, ám másra is jó volt a konditermi edzés. Nagy haszna még, hogy azóta is rendszeresen használom a futópadot, pedig korábban be nem tettem volna a lábamat edzőterembe.

Hogyan viszonyult Velmához a darab előtt, s azután, hogy eljátszotta?

– Először azt gondoltam, hogy nem sok közöm van hozzá. Mégis, az a szituáció, hogy gödörbe kerül, amiből ki kell másznia, nekem is nagyon ismerős. Nemcsak egy díváról van szó, hanem egy olyan nőről, aki vállalja a gyengeségeit, a hibáit is. A jellemét a dalokon keresztül árnyalom inkább, illetve a Horváth Csabára jellemző fizikai színház eszközeivel, amit nagyon szeretek. Sokszor dolgoztunk már együtt, látja, mi áll jól nekem és mi nem.

Az ember tragédiájában kapott még szerepet, cigányasszonyként. A darabot négy rendező rendezte – milyen volt belekerülni egy ilyen rendhagyó előadásba?

– Az elmúlt évek során már mindenkit ismertem. Azt én sem tudtam először elképzelni, hogy a négyféle sajátos nyelv, látásmód hogyan áll össze egésszé. Ám elkezdett tetszeni, hogy ennyire másfélék a színek, s az az élmény, hogy az egész társulat szerepel, majd a tapsrendnél kiáll a színpadra, nagyon sokat jelent.

Idén hatodik éve a társulat tagja. A díj is igazolhatja, hogy most már teljesen a részévé vált e közösségnek. Így van?

– Igen. A szabadúszásnak is megvannak a maga előnyei, szépségei, ám számomra fontos, hogy otthonosan, biztonságban érezzem magam abban a közegben, ahol dolgozom. Minden munkahelyen vannak jó és rossz dolgok, viszont úgy érzem, hogy itt emberileg és szakmailag is nagyon értjük egymást. Azonos értékrend mentén, azonos ízléssel értékeljük a darabokat, s annak ellenére, hogy nincs kifejezetten színészház, sokat beszélgetünk.

Mi vár önre a következő évadban?

– Augusztusban már elkezdek Novák Eszterrel próbálni a stúdióban egy izgalmas kortárs darabot. Ezután Hargitai Iván rendezésében a Rómeó és Júliában Capuletnét játszom, majd a színházigazgatóval, Szikora Jánossal is próbálunk egy előadást.