Térdig érő kastélyok nyomában járva

Margittai Gábor író és egyben újságíró. Érdemes ezt már a legelején hangsúlyozni, hiszen – amint ő is vallja – Tiltott kastély című könyve olyan riportrészeket is tartalmaz, amelyek kifejezetten az újságírói munkának köszönhetően születtek meg. A feleségével, Major Anitával közösen végzett munkát történelmi oknyomozásnak nevezi. Lényege, hogy olyan, a tényfeltáráshoz hasonló nyomozást végeznek, amely során máig ható történelmi kérdéseket vetnek fel. Ilyen témakör a jóvátétel, avagy az erdélyi restitúció kérdése is, amely a Tiltott kastély című könyv – valamint a hozzá kapcsolódó vándorkiállítás, illetve dokumentumfilm-sorozat – alapját is jelenti.

- Romániában az úgynevezett rendszerváltás után bizonyos erdélyi kastélyok visszaszerezhetővé váltak, míg mások ma már a térdünkig érnek, annyira leromlott állapotúak – mondja Margittai Gábor, aki éppen ezért olyan erdélyi magyar történelmi családokat kutatott fel másodmagával, melyek tagjai harcba szálltak korábbi tulajdonuk visszaszerzéséért.

Kutatómunkájuk során a 2000-es évek elején először a Felvidéken kerestek fel olyan nemesi családokat, melyek kifejezetten a kommunista kisajátítások miatt kerültek keserves helyzetbe, de a nemzetiségi-etnikai ellentét is hozzáadódik ehhez a folyamathoz. Erdélyben ma talán kicsit jobb a helyzet, mert a romániai restitúciós törvények megengedik ezeknek a kastélyoknak a visszaszerzését, de valójában itt is – ahogyan a szerző fogalmaz – kivéreztetés folyik: formálisan visszaadják a kastélyt, de nem adnak hozzá annyi földterületet, erdőt, amely eltarthatná az épületet. Teleki Sándor fogalmazta meg a 19. században: egy hold erdő egy négyzetméter kastélyt tart el.

A kutatómunka legfontosabb része a terepmunka, amely során a kutatóknak sokszor utat kell törniük a bozót által benőtt romvilágba, megpróbálva rekonstruálni, egyáltalán hol lehetett az egykori kastély. Emellett levéltárakba látogatnak, valamint ugyancsak a terepmunka részeként körbejárják a falvakat, és interjúkat készítenek a helybéliekkel is arról, mi lett az elűzött nemesi családok és birtokaik sorsa – holott jól tudják, hogy sok esetben éppen a megkérdezettek állnak a pusztítás hátterében.

A könyvben több család sorsa is megjelenik: konkrétan az Apor, Bánffy, Bethlen, Haller, Mikes és Teleki családé, amelyek szellemiségükben, a materiális és szellemi javak visszaszerzéséért folytatott harcban sok hasonlóságot mutatnak.

- Például Bánffy Farkas humorérzéke, mindenen felülkerekedő elszántsága az, ami a megfordíthatatlannak tűnő dolgokat is meg tudja fordítani. De a drámai sorsú Bethlen Anikó, aki a második világháború végén olyan súlyos fertőzést kapott, hogy lebénult, szintén a jóvátétel egyik vezéralakja. Nagy műgyűjtő, sőt, családjával a keresdi várkastélyt is visszaharcolta, melyet aztán Böjte Csabának adott át, hogy a ferences rendi szerzetes olyan központot hozhasson létre, amelyben a kallódó gyermekeknek segít visszatalálni a társadalomba.

Tapasztalataik szerint azok a kastélyok, amelyek román állami kézben maradtak, többek között egészségügyi intézményként vagy éppen tsz-központként funkcionálva, viszonylag jó állapotban vannak ma is – ilyen a gernyeszegi Teleki-kastély is. Azonban, ahonnan a szövetkezet kivonult, azt az épületet sokszor gyorsan szétlopta a környező települések népe. Ezeket hívja Margittai térdig érő kastélynak.

Egy hat-nyolcszáz éves templom tulajdonképpen egy-két évtized alatt válhat a semmivé, azzal, hogy a cserepeket, a málló, megrogyó falakat széthordják a településen élők, például építőanyagként. És bár így végül nem vesznek el az épületrészek, csak „átalakulnak” – beépülnek a szomszédos házakba -, ezzel a cselekedettel a fő- vagy középnemesek, nagypolgárok története eltűnik.

Margittai Gábor és Major Anita a perifériára szorult embereket, történeteket, sorsokat kutatja fel. Margittai azt mondja: ez rehabilitációs folyamat, olyan értelemben, hogy visszahozza a közemlékezetbe az elfeledett, tiltott vagy eltitkolt embereket, sorsokat, a ma is rejtetten jelenlévő problémákat, azért, hogy igazságot szolgáltassunk. A folyamat segít elfogadni a múltat, és segít tanulni belőle.