Hétvége

2017.04.14. 17:30

Összefogással újra felépülhet az atyhai templom

Atyha maga a tündérkert, olyan világ, amilyenre az élet kihívásaiba belefáradt ember vágyik öregkorában. Adorján Imre plébános gyakran megfordult a faluban ünnepekkor, bérmáláskor, búcsúk alkalmával. Negyvenévi szolgálat után Jakubinyi György érsek megengedte neki, hogy csendesebb helyre vonulhasson.

Elekes András

Itt van egy kicsi falu, csendes hely, neked való, nem lesz sok dolgod, érezd jól magad - mondta az érsek, és tavaly augusztus 1-jével Atyhára helyezte a plébánost. Adorján Imre jól érezte magát, és a hívek is örvendtek, hogy kevés létszámuk ellenére is kaptak egy lelkipásztort. Másfél hónapig tartott a békés állapot. Szeptember 18-án este 10 órakor megtörtént a baj: villám csapott a templomba.

Virágvasárnap beszélgetünk a plébánossal. Tekintetemet mágnesként vonzza a tűzvész másnapján a hamuban megtalált, csodával határos módon szinte hiánytalan állapotban elszenesedett Feltámadt Krisztus-szobor.

- Ha ma, virágvasárnap Jézus szamárháton Atyhára vonulna be, mit találna itt?

- Szomorú látványt, templomunknak csak vonalai emlékeztetnek arra, hogy templom. Pár embert, akik még hívek, itt laknak és reménykedve, bizalommal néznek a jövő elejibe, mindazok ellenére, hogy megtörtént a tragédia. Reméljük, jövő ilyenkor mi is másképpen fogunk bevonulni - úgy mondva - a szimbolikus jeruzsálemi templomunkba. Atyhai templomunkba.

- Békés helyet keresve jött Atyhára. Aztán bekövetkezett a tragédia, küzdöttek a tűzzel, mentették a menthetőt. Mire gondolt, mit érzett eközben?

- Szörnyű érzés volt. Minden a lángok martalékává vált. Az első gondolatom az volt, hogy az oltári szentséget, a monstranciát mentsük ki a tabernákulumból, ne égjen bent. Meg a miséző kelyhet, miseruhát. Amikor aztán láttuk, hogy emberi erővel már nem tudunk tenni semmit, mert a templomban potyogtak a szenes gerendák, akkor csak néztük a hívekkel együtt fájó szívvel és könnyes szemmel: nem tudjuk megmenteni a templomunkat. Mikor aztán a torony a kereszttel ledőlt, akkor már mindenki tudta: leégett a templomunk. Ettől a pillanattól kezdve se éjjelem, se nappalom. Hála Istennek, eddig nem volt részem ilyen tragédiában, ezért sem tudtam hosszú időn keresztül napirendre térni a történtek, a látvány után. Tehát a nyugalom még várat magára.

Adorján Imre plébános: - Hálás szívvel köszönök minden segítséget
Fotó: Radetzky András

- Immár harmadszor éri szerencsétlenség az atyhai templomot. 1867-ben leégett, 1927-ben egy orkán a tornyot rongálta meg. Ez váltotta ki, hogy augusztus 6-át fogadalmi ünneppé nyilvánították, amely napon senki nem dolgozhat. Elgondolkozott már azon, mi lehet a csapások oka?

- Többször felmerült bennem, hogy miért ismétlődött meg az a tűz, 150 év után. De az emberi szürkeállományunk kevés ahhoz, hogy erre választ, magyarázatot tudjon adni. Talán idő múltával majd rábukkanhat valami magyarázatra az, aki majd megéri. De egészen bizonyos, hogy a mindenható Istennek valami nagy tervében valami célt szolgál. Tehát valami fontosabb ügyet, mint amit a mi kis rövidlátó életünkben jelent ez a tragédia.

- Az a példátlan összefogás, amit tapasztalt, meglepte?

- Megviseltek a történtek, de gyógybalzsamként éreztem, hogy vannak jóakaratú, jószándékú emberek. Még nem olyan rossz az emberiség, amilyennek sokszor elkönyveljük. Nem igaz, hogy mindenkiből minden jóérzés kihalt. Irgalmas szamaritánusok még nagyon sokan vannak. Gyakran úgy éreztem, sok a botlasztó, sok az olyan ember, aki nemhogy segítene, támogatna, inkább akadályoz bizonyos dolgok megvalósításában. A történtek után megváltozott a véleményem. Ezúton is hálás szívvel köszönök minden segítséget, támogatást, amely nélkül nem épülhetne újra a templomunk! És kívánok áldott húsvéti ünnepet!

- Húsvét az újjászületés, a remény ünnepe. Miben reménykedik? Összegyűltek az anyagiak? Mikor lehet elkezdeni a munkát? Mikorra várható a befejezése?

- Nagyon szeretnénk mielőbb elkezdeni a munkát. A hívek is a maguk módján nyugtalanok, türelmetlenek. Úgy néz ki, hogy összeállt az anyagi oldal, nem ezen múlik a kezdés, hanem azon, hogy nincs meg az engedély. A tervező átadta a terveket a gyulafehérvári érseki hivatalban az építészeti szakbizottságnak. Azt mondták, napok kérdése, hogy az engedélyt megkapjuk. Nagyon remélem, így lesz. Itt a jó idő, hála Istennek. Habár még havazik és áprilisi szeszélyes időnk van, de már inkább a tavasz felé közeledünk, mintsem a tél előtt állunk. És ha elkezdtük, minden nap egy-egy lépéssel közelebb leszünk ahhoz, hogy a templom az ő maga valóságában elkészülhessen. És ahogy valamikor volt, úgy szóljanak a harangok a toronyban, az orgona meg a hívek éneke az Isten dicsőségére és a híveknek a lelki nyugalmára.

- És ez mikorra várható?

- Nagyon szeretném, ha még ebben az évben, ősszel, év vége felé megvalósulna. Amennyire rajtunk múlik, igyekszünk minden akadályt kiküszöbölni, viszont vannak dolgok, amik nem csak rajtunk múlnak. És ha egy kicsit eltolódik, szíves engedelmüket kérjük mindazoknak, akik tudom, hogy velünk éreznek.

- Látva ezt a páratlan segítőkészséget, az az érzésem, hogy Atyha az összefogás szimbólumává válhat. Nem túl gyakori az ilyen szintű összefogása a magyarnak.

- Ne is legyen túl gyakori, mert az már eléggé próbára tenne bennünket, ha nagyon gyakran adódna ilyen eset. Viszont, igaz, hogy a világ magyarsága, mondhatom így, a tekintetét Atyha felé fordította, és ez tulajdonképpen a médiának köszönhető. Pillanatok alatt világgá lehet szórni bármilyen hírt, legtöbb esetben sajnos a rossz hírt. Jó hírre az emberek ritkán figyelnek fel, egy ilyen fájdalmas, szívbe markoló esetre sokkal inkább, mert a templom azért egy közösség megtartó ereje. Az iskola - tegyük fel - leomolhat, mert nincs gyerek, de ha a templom és a temető még ott van, az azt jelenti, hogy az utókornak hátramarad, hogy volt itt egy település, lakta ezt egy bizonyos nemzetiségű lakosság. De ha a templom is elpusztul, gazda nélkül marad, akkor a végén az lesz, hogy a történelem színpadáról lesepernek és elsodródunk.

- Ha a jövő évben virágvasárnapkor Jézus betérne szamárháton Atyhára, mit találna majd reményei szerint?

- Remélem, azt találja, hogy az összefogásnak volt gyümölcse, és a kivirágzó ünnepét megülhetjük. Úgy, mint amikor az Úr Jézus a kedves városába bevonult, ujjongással, lelkesedéssel, örvendezéssel, pálmaágakat lengetve. De nem a külsőség a legfontosabb, hanem a lelkület, amit sugároz annak a munkának az eredménye, ami az összefogásból születhetett meg.

- Húsvéthoz illő, reményteljes befejezés...

- A hívő ember a remény embere, ha már nem remélünk, akkor miért élünk? Úgy tartja a mondás, a remény hal meg utoljára. Ne engedjük, hogy reményünket eltemessük! Minek vagyunk még kitéve? Nem tudhatjuk. Lehet, a reménytelenség erőt vesz rajtunk bizonyos helyzetekben, de nem adjuk fel. Nem adjuk fel!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!