Egy nyughatatlan muzsikus

A Fricsay Richárd-díjas Bódi Árpád hegedűtanár: nyugdíjasként is igen tevékeny
Fotó: Molnár Artúr

Köztiszteletben álló, nagyszerű hegedűtanárként, a fehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyetteseként, a népzenei tanszak elindítójaként, a Bakony Népzenei Együttes létrehozójaként, az Alba Regia szimfonikus Zenekar művészi igényességéről híres koncertmestereként egyaránt ismertté vált Bódi Árpád, akinek munkáját a Zenei világnapon a rangos Fricsay-díjjal ismerte el Fehérvár önkormányzata.

Néhány éve nyugdíjba vonult, de – tevékeny emberként – számára ez főleg annyit jelent, hogy maga osztja be az idejét. Tétlenül nem bír ülni. Egész életében gyűjtött: fényképeket, dokumentumokat. Így aztán megőrzött mindent, ami a fehérvári zenei élettel, a zeneiskola történetével kapcsolatos – most pedig jut ideje a hatalmas anyagot rendszerezni, számítógépre vinni. Így aztán nem csoda, hogy a zeneiskola fennállásának 100. évfordulójára meg a Bakony együttes 30. születésnapjára a birtokában lévő dokumentumokból fantasztikus kiállítást hozott létre... Nos, ebből a röpke, hevenyészett felsorolásból is látható, hogy nincs könnyű dolga a krónikásnak, ha ezt a gazdag életpályáját akarja bemutatni. Így aztán legalább a főbb csomópontokat igyekszünk felidézni...

Mindekelőtt a kezdeteket firtatom, kiderül, tősgyökeres székesfehérvári család az övé, már az ükszülei is a város polgárai voltak. Bódi Árpád a família históriáját is kutatta, feltérképezte, a családfát is elkészítette. Az összegyűjtött iratok, dokumentumok alapján azt is tudja: még 1848-as honvéd is akad a felmenői között. De azt meséli, elsősorban vasutas-família az övék.

– Ami a zenét illeti: apám és nagyapám is tudott egy kicsit harmonikázni, édesanyám szépen énekelt. Én viszont egyátalán nem akartam zenét tanulni, de azért érdekelt a muzsika. Bizonyság rá, hogy már négyévesen furulyáztam. Voltaképen a bátyám kezdett el hegedülni, így tetszett meg nekem is a hangszer. Amikor nem volt otthon, kipróbáltam, keresgéltem rajta a hangokat... Később együtt muzsikáltunk: a bátyám harmonikázott, én hegedültem. Mire a fehérvári zeneiskolába kerültem, már hallás után tudtam hegedülni – mesélte.

Nem véletlen, hogy a zeneiskola hét, alapozó évfolyamát négy év alatt elvégezte. Akkoriban nem foglalkoztak olyan kiemelten a tehetséggondozással, mint ma, de azért feltűnt, ha valaki kettesével veszi az akadályokat. Fel akarták venni a budapesti konzervatóriumba, de ahhoz meg pesti lakosnak kellett volna lenni... Ám Bódi Árpád szerint nem is volt ez baj, hiszen nagyszerűen érezte magát a József gimnáziumban, miközben zenei tanulmányait is tovább folytatta: kiváló tanároktól lehetett tanulni Fehérváron is. Azt, hogy a muzsikálás lesz az élete, egy-egy emlékezetes koncert sejtette. Megőrizte például azt a szórólapot, amin egy 1960-as hangverseny programja szerepel. Budapesten, a zeneakadémia kistermében adtak koncertet a legtehetségesebb fehérvári növendékek. Azt mondta, az a hangverseny eldöntötte a sorsát: 13 évesen elhatározta, hogy zenetanár lesz.

Nyaranta a fehérvári diákok – középiskolás, főiskolás fiatalok – zenekart hoztak létre, és koncerteket adtak. Az Alba Regia Ifjúsági Kamarazenekar hangversenymestere már akkor, gyerekként – ahogy egy 1963-as program tanúsítja – Bódi Árpád volt. A zenekart 16 évesen egy győri zeneművészeti szakiskolás, Martos László vezényelte. (Később a fehérvári szimfonikusokat is évekig vezette.)

A másik fontos momentum, ami Bódi Árpádot a zenei pályára terelte, az 1965-ös Ki Mit Tud? volt, amelyen akkoriban már szerepelt a legendás Illés zenekar is A szegedi középdöntőt – amelyen Bódi Árpád fellépett – a televízió is adta! Óriási dolog volt ez: itthon mindenki igyekezett megnézni azt a fehérvári fiút, aki ott hegedül a tévében...

A József Attila Gimnázium után jelentkezett a győri konzervatóriumba, ahol egyből a zenei szakközépiskola harmadévére vették fel, de oda csak egy évet járt, mert felvették a győri főiskolára.

Győrben megnősült, feleségét – a legendás zongoratánárt, Ági nénit –, egy ösztöndíj Veszprémhez kötötte, így került Bódi Árpád előbb a királynék városába, ahol 12 évet töltött. Már akkor felfigyeltek az agilis fiatalemberre vagy – ahogyan ő fogalmaz –, a nyughatatlan természetére. Látták, hogy jó szervező, nagyszerűen tud bánni az emberekkel, gyorsan rábízták a Veszprém megyei zenei munkaközösség vezetését. Veszprém meghatározó állomás lett az életében: részese volt ott egy csomó nagyszerű zenei kezdeményezés születésének, amelyeket később Székesfehérváron is meghonosított. Csak néhány példa: a veszprémi Káté István zongoraötösének mintájára Fehérváron megalapította az Alba Kvintettet, amellyel sokféle muzsikát játszottak a barokk zenétől a dzsesszig. Ahogy Veszprémben, Fehérváron is létrehozta a 100 tagú hegedűzenekari produkciót. Hogy miért? Azt mesélte, a zeneiskolában olykor kétséges volt, lesz-e elég jelentkező a hegedű tanszakra. Elhatározták hát, hogy minden hegedűs együtt játszik, az egészen kicsiktől a nagyokig. Mindez óriási közösségi élményt jelentett: ettől kezdve mindig volt elég jelentkező.

De a Bakony együttes is először Veszprémben született meg. Ez talán a legizgalmasabb vállalkozás Bódi Árpád életében, hiszen ő maga is klasszikus zenét tanult. Csakhogy nagyszerű tanára volt! Győrben Barsi Ernő nem csak hegedű módszertant tanított, hanem népzenét is oktatott – méghozzá nagy szeretettel és áhítattal beszélt a viseletről, a hangszeres kultúráról... Így aztán, amikor Bakonyoszlopon népzenei tábort szerveztek, Bódi Árpád családostól elment táborozni. Ott ismerte meg a stílust, a technikai fogásokat, de nem csak hegedűsként szerzett új tapasztalatotokat – ott tanult meg tekerőzni, nagybőgőzni is. Így aztán – ismét előbújt a nyughatatlan természete – létrehozta a veszprémi Bakony Népzenei Együttest.

Amikor pedig Székesfehérvárra, azaz hazaköltözött, itt újjáalakította a zenekart. Az volt a fő célja, hogy különböző korosztályhoz tartozó gyerekek muzsikáljanak együtt, és persze, közben megismerjék a népi kultúrát – zenét, tárgyakat, viseletet egyaránt. A Bakony együttes sikert sikerre halmozott: a gyerekek elismeréseket, díjakat szereztek, s bejárták Európát.

– Régi álmom volt, hogy a a népzenét, a népi kultúrát a zeneiskola tantervi keretek között is oktassa. Lassanként a tanítványokból, no meg a népzenét szerető, művelő fiatalokból verbúválódott az a tanári csapat, amellyel később létrejöhetett a népzenei tanszak Fehérváron is – mesélte Bódi Árpád, aki évtizedeken át igazgató-helyettesként bábáskodott a zeneiskola programjainak megszületésénél.

– Olykor átmeneti időre megbízott igazgatóként is helyt kellett állnom. De úgy éreztem, én helyettesként vagyok igazán elememben: azon a poszton tudok azzal foglalkozni, amit igazán szeretek és fontosnak tartok: a szakmai kérdésekkel.

A fehérvári Bódi család ma kizárólag zenészekből áll: Bódiék két gyermeke, Árpád és Réka is muzsikus, a hét unoka közül hat már játszik valamilyen hangszeren. A legkisebb, Kende csak azért nem, mert mindössze másfél esztendős...