Egér Ágota meséi: Ébresztő

Mégis, mintha a természet úgy gondolná, becsapja a meleg, a madárének. Még fél, és vár. De van valaki a patak iszapjában, aki elsőnek ébred fel ezen a tavaszon, mégpedig különös módon. Hogyan? Hallgasd meg!

A patak medrében sok víz hömpölyög most is, mint minden tavasszal. A két vadkacsa, Barnabás és Valika a hosszú tél után eleség reményében elindultak a patakra. 

– Kicsit fáradt vagyok. – motyogta Valika.
– Á, csak éhes vagy. De a patakban majd sok finomságot találunk. Rögtön megerősödsz! – nyugtatta Barnabás kedvesét, miközben az erdő melletti patak felé csoszogtak. Már messziről hallották a patak zúgását. Odaérve megörültek a látványnak. Zöldellt már a fű, a hínár a vízben, és ki tudja, mennyi finomság van még az iszapban... Lassan merészkedtek a vízre, mert ellustultak a hosszú tél alatt, és elszoktak a hideg víztől. Viszont annál nagyobb élmény volt újra átélni. Lehet, hogy más kacsák télen is bemerészkedtek, de ők nem. Nagyon sok különös szokásuk volt, viszont az volt a szerencse, hogy nagyonis egyforma természetűek voltak. Barnabás gázolt először a vízbe.

– Na, milyen? – érdeklődött Valika.
– Jöhetsz! Egész tűrhető. – bátorította Barnabás.
– Hú! Azért hideg ez még! – állapította meg Valika, miután jobb lábát beledugta a vízbe.De aztán nekibátorodott, s egyre boldogabban úszkált. Majd megkóstolta a hínárt, kissé fel is frissült. Aztán fejét beledugta az iszapba, mert úgy gondolta, ott is találhat még valami finomat. Neki is koccant valaminek a csőre, amiről úgy vélte egy kavics. Csalódottan dugta ki fejét a vízből.

– Semmi! – állapította meg bánatosan és tovább úszott. De bizony nem jól gondolta, mert aminek neki koccant a csőre, az nem volt más, mint Nándi barátunk. A téli álmát épp befejezte a kis zöld béka, és már ébredezett, amikor valami koppant a fején. De ösztöne azt súgta, ne mozogjon.

– Nem kellemes így ébredni! – mérgelődött, de pár percig még mozdulatlan maradt. Majd érezte, ahogy lábaiba, kezd visszatérni az élet. Megmozdította végtagjait, és örült, hogy megúszta ezt a telet is. Aztán óvatosan kiásta magát, és kíváncsian várta azt a pillanatot, amikor újra megpillantja szeretett partját. De nagy csalódás érte, mert a táj még nem igazán hasonlított arra, amit ősszel itthagyott. – Milyen kopár még minden, és a fű is hideg, nyirkos. Milyen hónap van egyáltalán? – tűnődött. – Hej, kis cinke! Milyen hónap van?

– Ma van március első napja. Tavasz van végre! – örvendezett a kis madár, miközben elrepült Nándi feje fölött.
– Akkor pedig itt az idő. Kiülök ide a partra, hogy kicsit megmelengessen a napocska. Így is tett. A napfény átjárta a kis béka testét, s az hálásan hunyorgott az ég felé. Az jutott eszébe, hogy nyáron a nagy szárazságban szinte kiszáradt a bőre, most pedig milyen hálás ezért a gyenge kis napsugárért is. Ahogy kezdett magához térni, eszébe jutott Ágota és Emil is. Hogy meglepődnek majd, ha meglátják – gondolta. Aztán vackot keresett magának, és elbújt, mert egy hűvös fuvallat borzongatta meg. A nap még nagyon rövid ideig árasztja a földre melegét. Az ég hamar elsötétedik, és minden, mi a melegre előjött, újra elbújik.