Hétvége

2011.06.30. 09:11

Dunai halételek a Bátai Keszegfesztiválon

Bátai szokás szerint elkészített halételek állnak a Bátai Keszegfesztivál középpontjában, amelyet szombaton hatodik alkalommal rendeznek meg a Tolna megyei, Duna-parti községben; a gasztronómiai kínálatot környezetvédelmi és kulturális programok egészítik ki.

MTI

A fesztiválra 400-500 kilogramm dunai hallal készülnek a résztvevők, akik elsősorban kárászból és keszegből készítenek hagyományos halételeket - mondta az MTI-nek Viliminé Kápolnás Mária, a házigazda Bátáért Egyesület elnöke.
A fesztiválon meghirdetik a halpucoló- és halsütőversenyt is, amelyen ezúttal kárászt kell előkészíteni és sütni a versenyzőknek, idén ugyanis kevés a Dunában a keszeg - tette hozzá a szervező.
A bátai szokás alapján a kárászt a fekete hártya és a - tájszóval szilványnak nevezett - kopoltyú eltávolítása után paprikás lisztben forgatják, és "piros zsírban", azaz a disznóvágáson az abaléről lemert paprikás zsírban sütik ropogósra. A halételeket és a mellettük készülő vad- és sertéspörköltet, valamint a szintén bátai recept alapján főzött "alszögi református gulyást" a közönség is megkóstolhatja.
A fesztivál helyszínén, a természetvédelmi területen fekvő bátai Nagy-szigeten hagyományőrző, mazsorett- és latintánccsoportok lépnek színpadra; a gyerekeket természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos játékokkal várják.
A program érdekessége, hogy egy veterán Ikarus-66-os autóbusz a falu öt múzeumába szállítja a látogatókat, akik a Czencz János emlékmúzeum, a bátai tájház és halászház mellett megismerhetik a Fekete Gólya Ház gyűjteményét is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!