Csizmabiznisz rózsaszínben - a disznóóltól a nagyvárosok flaszteréig

A fekete csizmám néhány másodperc alatt tűzpiros lett a szegény állat vérétől.  Bevallom, szép volt ez a vörös, talán szebb is azon csizmák pirosánál, mint amelyekért manapság súlyos ezreket fizetnek a világ szerencsésebb felén, sőt, mostanában már kies hazánkban is. Merthogy az alapvetően vízvédelmi lábbelinek kitalált gumicsizma a legutóbbi vizes időkben a flaszteron is divat lett, s a rózsaszínpöttyös-zöldnyulas verzió manapság már a legszolidabb viseletnek számít a hihetetlen gumicsizmaköltemények nagy forgatagában.

A divathoz persze ideológiát is kell gyártani, ami, jelentem, meg is történt, Dunát lehetne rekeszteni a gumicsizmákról ódákat zengő internetes honlapokkal. Az angolszász régiókban e vízálló alkalmatosságot egyébként Wellington bootnak nevezik: az 1800-as évek elején élt wellingtoni herceg saját cipészének megbízást adott egy, a láb formájához jobban alkalmazkodó, esős időben is hordható "cipő"  elkészítéséhez. A puha börből készült, ám azért strapabíró csizmát később egyszerűen Wellingtonnak kezdték nevezni. De hol volt még ez a  darab az igazi gumicsizmától,a melynek sikertörténete valójában 1853-ban indult? Hiram Hutchinson annak idején még Charles Goodyearrel együtt kezdett foglalkozni a gumielőállítással, aztán később tető alá hozta gyárát, mely teljesen vízálló csizmákat termelt. Mondani sem kell, hogy a vidéki, elősorban földművelésből élő lakosság mekkora örömmel fogadta az új védőcipőt!
Az első és a második világháború idején már milliószámra gyártották a gumicsizmát, amely a boldog békeidőkre gyakorlatilag hétköznapi viseletté vált. Aztán persze elkövetkezett az a korszak, amikor a tornacipő népszerűsége letarolt minden előző lábbelidivatot, így a gumicsizma is visszaszorult a mezőgazdasági munkát végzők lábára. Innen, a vidéki pajtáktól és disznóólaktól indult aztán újra hódító útjára e viselet, amely  - valljuk meg  - azért igen nagy biznisz a gyártók számára. A néhány száz forintot érő néhány dekányi kaucsukból némi festék és egy találó minta felhordásával olykor tízezer forintokért elkelő divatcikket lehet előállítani, amelyre "vetődnek" a legutolsó divatot követő hölgyek-lányok-asszonyok. Magyarországon az elmúlt hónapok már-már Angliával vetekedő esőzései is jó szolgálatot tettek a gumicsizmabiznisznek, nincs olyan, magára valamit is adó divatüzlet, ahol ne lehetne egy jóféle "csimmához" hozájutni. Arról persze nem szól a fáma, sem az internetes honlapok, mi légyen a szellőzést még csak hírből sem ismerő lábbeli okozta szagokkal?  Mert azért amíg a féri nem számára egy finom magassarkú cipő lehúzása rendkívüli izgatottságot eredményezhet, addig egy izzadt csizma lerángatása a nő lábáról már korántsem jelenti a mennyországot. Sőt, annak még a kapuját sem!