Kudarcok és győzelmek

- Professzor asszony on-line-tankönyvet írt a nemzetközi politika világáról. Valami újat tudhatnak meg belőle e stúdiumot tanulmányozók?

- A nemzetközi politikát háromféle nézőpont alapján közelítettem meg. A történeti jogközösségek egymás közötti kapcsolatait és azok tanulságait vetettem össze először. A második részt a régi, hagyományos politika, a geopolitika világa képezte, a harmadikat pedig az új, funkcionális együttműködési rendszer, ami a világban kialakult az 1990-es évek óta.

 
- Középiskolai történelemtanárként, pályája kezdetén nyilvánvalóan ön is úgy tanította, hogy az emberiség históriája civilizációs és hatalmi ütközések sorozata, forradalmakkal súlyosbítva, amelyek célja, hogy egyik fél legyőzze a másikat. Vagy mégsem egészen így történt?

- A késő bronzkortól együtt kellett éljenek a különböző civilizációk, noha más és más modellt alakítottak ki maguknak. Léteztek egyenrangú kapcsolatok, többpólusú rendszerek, másutt egy erős központi hatalom fogta össze az államokat. S megjelentek a koncentrikus körök szerinti, azaz a mandala-szerű szövetkezések. Kína ma a gazdasági válság kapcsán ez utóbbit javasolja életre kelteni. A nagyhatalmak felelőssége óriási! A pénzügyi világ megregulázása, szabályozása elengedhetetlen ahhoz, hogy a pénzügyi krízisek során egyik ország a másikat ne temesse maga alá.

- De ez esetben is a nagyhatalmak diktálnak a többieknek, nem?

- Az elmúlt húsz év arról szólt, mennyire nincs szükség államokra, hatékonyabban működik nélkülük a gazdaság. Mégis, ha baj van, azonnal az államhoz rohannak  ezt tükrözik az eltelt másfél esztendő történései. A pénzügyi krízis során az állam visszaveszi korábbi szerepét a gazdaság, s a multinacionális cégek felett. A washingtoni konszenzusos modell húsz év időszakát jellemezte, s amint látszik, nem tartható fenn tovább.

-  Nem az emberi természettel, leginkább a mohósággal magyarázható ez?

- Inkább azt gondolom, leértékelték a politikai alrendszer szerepét a nemzetközi politikában. Igaz, a világban sokkal kevesebb a háború, a szembenállás, ahol mégis felüti a fejét, az a régi kapcsolatrendszerek öröksége. A katonai erők visszaszorulása egyértelművé tette a gazdaság fontosságát. Talán nem kellett volna ennyire visszaszorítani az államot. Ma mintegy 90 ország tartozik a bukott vagy államkudarcos országok közé. Ezek nem képesek a pénzügyi rendszerüket önállóan fenntartani.
 
-  Magyarország köztük van?

- Nem szerepelünk a listán. Afrika szinte minden országa igen. De az USA is államkudarcos ország, mert a világ egyik legeladósodottabb országa. S lényegében Európára hárította a válság következményeit.
 
- Régen minősítettük a történelmi eseményeket, létezett az igazságos és az igazságtalan háború fogalma is. Mintha ma nem igazán minősítenénk...

 Nem tudom. Az utóbbi két évtizedben folyt a délszláv háború, az Öböl-háború és az afganisztáni fegyveres konfliktus. Háborút ma már le lehet bonyolítani viszonylag gyorsan, de a helyreállítás nem egyszerű. Van-e értelme ilyen pusztító háborúknak? Ha nem kapcsolható vissza a "legyőzött" ország, régió a gazdaságba, az életbe, akkor miért öröm a felettük aratott győzelem?