2009.04.25. 02:28
Csak életről és halálról...
Kozmann-Ko. Bocsánatot kérek. Még most, majd esztendő múltán sem vagyok képes nem folytatni a névpárt. Kozmann után kötőjel, majd Kolonics jön. Összetartoznak ők, most már az idők végezetéig.
Ó, hány és hány ilyen páros van már a mi életünkben is! Koós - és Hofi... Palkovics - és Ocskay... Egy élő - egy holt...
Holt?!
Ugyan már! Fura, de egyáltalán nem természetellenes módon a párosok eltávozott tagjai már bizonyosan örökéletűnek számítanak, s ők emelik maguk mellé a halhatatlanságba a még mindig közöttünk botladozó társaikat, nevük és teljesítményük elválaszthatatlan párjait.
Kozmann és...
Nem vagyok a kajak-kenu versenyek rajongója, nem ismerem az élsport világát, olimpiát is csak véletlenszerűen nézek. Mégsem feledhetem, míg élek, azt a két (kettő) másodpercet, amikor Kozmann Györgyöt arról kérdezte egy kevésbé... hm, kevésbé felkészült vagy kevésbé tapintatos kolléga a televízió élő, egyenes pekingi közvetítésében, hogy vajon mit szólna a kiváló sportember nem kevésbé kiváló fiatal társával elért bronzérméhez korábbi párja?
Kozmann két másodpercre félrenézett némán.
Én, ott és akkor biztosan lecsavartam volna a kolléga fejét, s futball-labdaként valamely orbitális pályára állítom. Kozmann György (csak?) félrenézett. Majd két secundum múltán folytatta, halkan, profin, pontosan, hogy mit is ér az az eredmény.
Tulajdonképpen semmit. Mégis: mindent.
E kettő különbségéről szól Kozmann könyve.
Csak életről és halálról.
