Együtt repültek az évszázaddal

A 84 éves Molnár Dániel a legidősebb közöttük, ő az egyetlen, aki még a Királyi Légierő kötelékében is felemelkedett a felhők közé. Kiképezték, de mielőtt bevetették volna egységét, olyan közel került a front az állomáshelyéhez, hogy egészen Berlinig telepítették ki őt pilótatársaival együtt. Orosz hadifogságba került, de sikerült megszöknie a romániai fogolytáborból. Hazajött, ám amikor elővette a régi startkönyvét, az egykori horthysta pilóta nem kellett az új, demokratikus hadseregnek. Egy ideig rendőr, majd garázsmester volt a megyei tanácsnál, később autóvezető-oktató lett. A repüléstől gondolatban egyetlen pillanatra sem szakadt el soha többé.

Kovács János tábornok, egykori csapatrepülő-parancsnok az ötvenes, hatvanas évek gyorsított ütemű kiképzését kapta. Az akadémiára 1952 őszén került, majd tíz évet töltött a taszári vadászoknál. Ott érte a forradalom, s megválasztották a forradalmi katonai tanács elnökének. Később Szolnokra helyezték.

- A légierő 1955-ben, 1956-ban volt a legnagyobb létszámú, azt követően csak minőségi fejlesztés következett - emlékezett, s számolt a veterán repülőparancsnok. - Vadászból kétszáznegyven, csatarepülőből százötven, szállítógépből tíz-tizenkettő állt szolgálatba, s ehhez jöttek még a kiképzőgépek, melyek a szolnoki leszállóhelyen nem is fértek el mind, kisegítő repülőtereket kellett igénybe venni. Éreztük, hogy túlzás ez, láttuk, milyen iszonyú terhet jelent, s mennyit szenved az ország. De örülhettünk, hogy Sztálin nem rakott vonatra mindenkit, s nem pakolt ki valahol Szibériában.

Kovács János egy évtizedet töltött Börgöndön parancsnoki beosztásban. Nem sok szót veszteget a hadrendbe állt tizennégy darab Gripenre.

- Ennyi gép nagyjából olyan erő, hogy reggel kilenckor még van belőlük, délre pedig lehet, hogy már egy sincs.

A nagy háborús készülődésnek megvolt az ára. Kovács János elcsendesedik, majd kimondja: ötvenhét olyan katonát ismert személyesen, akik repülés közben veszítették életüket. Egy sokáig titkos, majd csaknem elfelejtett tragédia történetét idézte fel az ötvenes évekből.

Sármellékről szállt fel egy MiG-15-ös magyar vadászgéppár, s Taszár felé tartottak. A pápai szovjet bázis lokátora azonosítatlan repülőobjektumokat jelzett, s az orosz vadászok szemberepültek a mit sem sejtő magyarokkal, és minden figyelmeztetés nélkül azonnal tüzet nyitottak. Az egyik magyart lelőtték, de hosszú évekig a kísérőjéről sem lehetett hallani. Amikor ismét látták, sosem beszélt az esetről. Nem lehetett.

Botz Lajost gyermekként a repülős egyenruha látványa fogta meg először. Már 1948-ban jelentkezett a légierőhöz, s aztán be is vonultatták.

- Igaz, nem repülősnek, hanem lóvontatású tüzérnek - mosolyog az emléken. - De aztán végül sikerült a légierőhöz kerülnöm Mátyásföldre, aztán Budaörsre, Tökölre, a vadászrepülő ezredhez. Ott voltam együtt Tóth Drumival is. (A második világháborús Puma-század legendás pilótájával - a szerk.) Ott voltam 1951-ben azon az éjszakán, amikor elvitték őket. Az volt a vád, hogy feltöltötték lőszerrel a vadászgépeket, s a díszszemle után mélyrepülésben akarták lelőni Rákosit. A gépeket valójában azért töltöttük fel, mert a bemutatót követően gyakorlatra repültünk volna. De koncepciós eljárás volt, mert a régi háborús ász veteránok addigra már kiképezték a fiatalokat, s nem volt rájuk többé szükség. Tóth Drumit felakasztották, a többiek börtönbe kerültek.

Botz Lajos útja Szolnokra, Székesfehérvárra, majd ismét Szolnokra, később megint csak Fehérvárra vezetett. Mikor hová sodorta a katonasors. Emlékezett olyan napra 1954-ből, amikor nem kevesebb, mint hetvennégy! magyar katonai gép volt egyszerre a levegőben egy gyakorlaton.

- Amikor bombáztunk, négyezer méterre ért a füst magassága - réved a múltba.

A 30. csatarepülő ezred parancsnoka lett Tácon, majd akadémiát végzett, s átkerült a Malévhez utasszállító gépre.

- Li-2-essel és Il-14-essel repültünk belföldre, majd rövidett külföldi utakra, Bécsbe, Pozsonyba, Poprádra, Kassára. Később Il-18-ast, még később már Tu-154-est repültem, majd a prágai Malév kirendeltség vezetője lettem egészen a nyugdíjazásig.

- Közöttük mindenki egy-egy legenda, mindenkinek megvan a maga története - veszi át a szót Szilády Dezső, az egyesület elnöke. Aztán elmondja, a sasok milyen szívós munkával hozták létre a repülőmúzeumot, amelynek hat év alatt tizenötezer látogatója volt, s amely 2003-ban megszűnt, s minden ígéret ellenére azóta sem tudtak egy újnak helyet találni.

Emerson írta az Esszékben, hogy ha az egész történelem benne foglaltatik egyetlen emberi életben, akkor az egyéni tapasztalatból meg kell tudnunk magyarázni.

Ők, az Öreg Sasok eleven lapjai egy hatalmas regénynek, amely szörnyű háborúval kezdődött, egy másik világégésre való készülődéssel folytatódott, de - hála nekik és a gondviselésnek - még a mai napig nem ért véget.