Jégkorong

2018.01.19. 21:34

Osztrák túra előtt az AV19 utánpótlásai

A Fehérvár AV 19 ifjúsági, és junior csapata is külföldön tölti a hétvégét. Az EBJL és az EBYSL középszakaszában is nehéz mérkőzések várnak rájuk.

Káldor András

Kemény csaták várnak a kékmezes fehérváriakra

Fotó: fav19.hu

Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági csapata számára már korábban elkezdődött az úgynevezett Master Round az EBJL-ben. Az osztrák bázisú liga középszakaszát két győzelemmel nyitotta hazai jégen Bedő Botond vezetőedző gárdája. Az U18-as alakulat a hétvégén Klagenfurtban, majd Salzburgban vendégszerepel.

- Nehéz lesz ez a két nap. Ebben a ligában négy, közel azonos játékerőt képviselő csapat van: a Salzburg, a Klagenfurt, a MAC és mi. Ezek közül kettővel most hétvégén játszunk majd – fogalmazott.

Az alapszakaszban csoportja élén végző junior gárda most fogja kezdeni majd a középszakaszt. Az U20-as fiatalok előbb Salzburgba, majd közvetlenül utána Znojmoba látogatnak.

Kemény csaták várnak a kékmezes fehérváriakra
Fotós: fav19.hu

- A Salzburggal idén eddig kétszer találkoztunk és mindkét alkalommal nyertünk ellenük, és a Znojmot is legyőztük – mondta Sofron

Attila, másodedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában