Motorsport

2024.03.21. 19:00

Tesztekkel és edzőtáborral készül Kovács Bálint az új szezonra

A tavasz közeledtével a motorsport idény rajtra is egyre közelebb lesz, a fehérvári motorversenyző, Kovács Bálint is gőzerővel készül már a startra, az elmúlt hetekben teszteken és edzőtáborban is részt vett.

Beke Zsombor

Fotó: Kovács Bálint

Kovács Bálint az előző idényben a német bajnokságban, az IDM-ben, valamint az endurance-világbajnokságon, azaz az EWC-ben is rajthoz áll majd. Előbbiben továbbra is gyári BMW-versenyző lesz, míg az EWC-ben a lengyel Wojczik Racing pilótájaként ugrik majd egy Honda nyergében. A sűrű szezon elé kemény felkészülés dukál, a tesztek sorát egy andalúziai gyakorlás nyitotta meg februárban, ahol három napot töltött a H-Moto Team által menedzselt Kovács Bálint.

– Nagyon jó volt újra tesztelni. Az előző szezon végén volt egy kis spanyolországi kitérő, onnan túl sok pozitívumot nem lehetett kiemelni. Ezért is volt hasznos ez a februári menés, újra a megszokott közegemben lehettem, a megszokott mérnökömmel és a szerelőkkel dolgozhattam. Rengeteg dolgot ki tudtunk próbálni az elektronikával és a futóművel kapcsolatban, de gumikeverékeket is teszteltünk. A lényeg két dolgon volt. Egyrészt, hogy növeljük az önbizalmamat a tavalyi év vége után, valamint beállításokat próbáljunk ki, mind a kettő teljesült – mondta lapunknak Kovács Bálint.

A felkészülés következő állomása spnridersacademy volt Malagában, ahol a fehérvári motoros többek között a szintén a H-Moto Teamhez tartozó Farkas Kevin társaságában edzett. A fiatalok egy számukra új sportot is kipróbáltak.

– Kevin és a Soma csapattársaim lettek ettől a szezontól kezdve, ebből kifolyólag próbálunk többet együtt edzeni. Kevin egy olasz csapattal megy majd a Junior GP-ben, és az ottani rider coachnak van egy akadémiája, itt akadt lehetőségünk több mint egy hetet készülni. A programban szerepeltek erőnléti edzések, valamint kispályás motoros tréningek. Nagyon jól sikerült ez a pár nap, fiatal pilótákkal készülhettem, mindannyian erős bajnokságban szerepelnek. Jó közeg volt, Kevinnel is jobban megismertük egymást. Padel teniszt is kipróbáltuk, közösség összekovácsoló hatása volt ennek az egész tábornak. A padel tenisz egyébként reakciófejlesztésre is kiváló, adott egy mást színt ennek a pár napnak.

Március elején Portugáliában, a Portimão versenypályán volt jelenés Kovács Bálintnak, ahol bár nem a jövőbeni versenymotorjain, de két Hondán, egy 600 RR-en, majd az új 1000-es Fireblade mehetett pár kört a motorversenyző.

– Nem teljesen teszt volt az az alkalom, inkább ilyen sajtóbemutató, ami a sportmotor.hu, illetve a Honda Hungary által szervezett esemény volt. Teljesen utcai motor volt slick gumikkal felszerelve, de nagyon jó volt kipróbálni a Hondát. Nyilván más a motorkarakterisztika és ülés pozíciója, mint a Yamahának, vagy a BMW-nek. Örültem, hogy a kispályás edzéseket egy portimaoi menéssel le tudtam zárni, hullámvasút szerű a pálya, ebben kicsit hasonlít Spa-ra.

Az új idény április 20-án kezdődik Kovács Bálint számára, az EWC nyitóhétvégéjén, majd május elején a német bajnokság is kezdetét veszi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában