Ötven esztendő a megyei futball világában

Doma Vince Középbogárdon gyerekeskedett, majd középiskolásként Fehérvárra került, ahol a röplabdázóknál jutott az NB II-ig. Aztán a futballban vállalt szerepet, ott tevékenykedik jelenleg is, 78 évesen.

- Négyéves korom óta kergetem a labdát, nekünk akkoriban az volt a mobiltelefonunk, azzal éltük az életünket. Édesapám fociszeretete ragadt rám, szülőfalumban, az 1950-es években nagyon jó csapatot hoztak össze, mindig velük voltam, őket néztem, bámultam, ahogy fociznak. Édesapám elvitt a Népstadionba az FTC és az Újpesti Dózsa meccsére, valamint más rangadókra is, csodáltam Sándor Károly és Dalnoki Jenő csatáját, valamint Kispéter Mihály elegenciáját. Legkomolyabb gyermekkori élményem Dég-Középbogárd, általános iskolás csapatok közötti csata volt. Szombaton este Kislángon lakodalomban voltam, oda és haza is gyalog mentem, majd másnap biciklivel Dégre, a meccsre. Győztünk három egyre, mind három gólt én rúgtam. Felnőttként pedig Heves megye és Fejér megye, szövetkezeti együttesek elődöntője volt a legemlékezetesebb. Öt-háromra győztünk, egy gólt szereztem és három gólpasszt adtam. Amit sajnálok, hogy a futballban nem lettem igazolt játékos, azonban röplabdában igen, az NB II-ben játszottam Fehérváron, a Szövetkezeti TC csapatában. Nem sok hiányzott, hogy profi futballista legyek, hívtak az NB II-es MÁV Előréhez, velük edzettem, volt esélyem, hogy szerződést kapok náluk. Azonban munkahelyet váltottam, a Vörösmarty Színházhoz kerültem szervező titkárnak, a sportot befejeztem.

A kulturális intézményben találkozott Sárvári Györggyel, aki akkoriban a megyei szövetségben a fegyelmi bizottság elnöke volt. „Ő hívott az általa vezetett bizottságba, hárman tevékenykedtünk, a harmadik tag Szabó Józsi bácsi volt. A szövetséget Sárvári István irányította, nem csak fegyelmi napokon, máskor is gyakran bejártunk, főleg, amíg az Ady Endre utcában volt a székházunk. Huszonöt évig jártam a mérkőzésekre, mint szövetségi ellenőr. Volt egy meccs, ahol nemcsak a játékvezetés volt borzasztó gyenge, hanem bírók öltözete is. Mondtam nekik, hogy a játékvezetői bizottságot és a szövetséget is képviselik, szégyelljek magukat. A szövetségben, modern nevén az FVLSZ-ben versenyidőszakban keddenként három órakor kezdődik az ülésünk. Az, hogy meddig tart, függ a kiállítások számától és súlyosságától. Nem tartom nehéznek a munkát, mert jók a társaim, ha van is vita közöttünk egy-egy eset megítélését illetően, végül mindig megegyezésre jutunk. Az, hogy ilyen hosszú ideje a bizottság tagja vagyok, köszönhető a társaimnak és a szövetség vezetőinek.”

Azt mondja, 16 éves koráig a Honvédnak drukkolt, elsősorban Kocsis Sándor és Tichy Lajos miatt. Külföldi kedvence pedig a Barcelona és a Bayer München volt.

- Miután itthon a Vidi mérkőzéseire rendszeresen jártam és megismertem olyan legendákat, mint Timár Mihály, Posch Ferenc és Németh Lajos, majd később Karsai László, Nagy III János, a Disztl testvérek - de sorolhatnám a neveket hosszasan -, természetesen a Vidi lett a csapatom. A jelenlegi gárdában sajnos sok külföldi játszik, nem Pető Milán, Berki Marcell, vagy Tóth Tamás Vid kap több lehetőséget. Úgy gondolom, több bizalmat kellene adni a fiatal, hazai tehetségeknek. A válogatottnak is nagyon drukkolok, Szoboszlaira és Sallaira lehetünk különösen büszkék, nemzetközi szinten is jegyzett klasszisok, mindketten sokat köszönhetnek az édesapjuknak. Természetesen várom a nyári, németországi Eb-t, bízom a jó szereplésben.