Playoffs

2024.03.04. 21:52

Micsoda izgalmak, három másodpercen múlt a Volán sikere

Hétfő este folytatódott az ICEHL rájátszása, a negyeddöntős párharc második mérkőzésén a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a Pustertal Wölfe együttesét fogadta. A kék-fehérek 1-0-ás előnyről várták az összecsapást.

Beke Zsombor

Hári (16) emberhátrányban lőtt gólt

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az osztrák központú hokiliga az idei évben szakított korábbi hagyományaival, és engedélyezte az úgynevezett back to back mérkőzéseket, vagyis a csapatok közötti nagy távolságok miatt csoportosítva, egymás utáni napokon játszanak egymással ugyanazon a helyszínen. Így vasárnap után hétfőn is Székesfehérváron fogadta a Hydro Fehérvár AV19 a Pustertal Wölfet, csütörtökön és pénteken pedig Olaszországban mérkőznek meg a felek egymással. A vasárnapi, hosszabbításban elért 3-2-es fehérvári győzelem után hétfőn apróbb változásokat eszközölt a szakmai stáb, Leclerc helyét Laberge vette át.

Ezúttal is jól kezdett a Volán, Kuralt lövése kerülte el éppen csak a sarkot, majd Laberge közelijét fogta Smith. Két és fél perc eltelte után gyakorlatilag az első valamire való támadásából betalált a Pustertal, Sill értékesített egy kipattanót, 0-1. Nem törtek le a hazai játékosok, továbbra is nagy offenzíva alá volt vonva a vendégek kapuja, igaz, az olaszok kontrái is magukba hordozták a veszélyt. Ahogy teltek a percek, egyre jobban lendületbe jött a Pustertal, a kék-fehéreknél nagyon sok hiba csúszott a játékba. Magosi nagy helyzete kimaradt közelről, majd emberelőnybe került a Pustertal, ám szerencsére a fórjátékuk nem úgy muzsikált, mint vasárnap.

A második harmadból alig több mint fél perc telt el, máris egyenlített a Volán, Hári lerázott magáról két védőt is, majd középre passzolt, Kuralt kapáslövése pedig a kapuba kötött ki, 1-1. Egészen más mérkőzés vette kezdetét, a feszültség fokozódott, a hazai játékosok mint a felpiszkált oroszlán úgy jöttek ki erre a harmadra, erre ékes példa, hogy Hári és a korábban évekig Fehérváron játszó Petan is majdnem összeverekedett. Ennek a feszültségnek az első eredménye egy hazai emberelőny volt, de hiába a nyomás, a vezető gól nem született meg. A harmad derekén Laberge indult meg szépen, azonban a ziccer végén Smith védeni tudott. Hét perccel a vége előtt egy jól elhozott buli után ismét a Wölfe került előnybe, Morley maradt egyedül a kapu előtt, 1-2. A játékrész végére jutott még egy Fejér vármegyei emberelőny, ám ez is kimaradt sajnos.

Leavens hatalmas helyzetével indult a harmadik harmad, majd Kuralt próbálkozásai haltak el Smit lepkésében. Próbált nyomást gyakorolni ellenfelére a Fehérvár, de ez nem mindig sikerült, sok volt az eladott korong továbbra is, ám ennek ellenére Terbócs és Mihály előtt is adódott nagy helyzet, amelyek azonban ki is maradtak. Emberelőnyben járt a pakk, Leavens és Bartalis is egyenlíthetett volna, de Smith ismét jó napot fogott ki. Ezt követően a vendégek is támadhattak öt a négy ellen, ám ezt hozta meg az egyenlítést, Hári szerzett korongot és két védővel a nyakában beütötte a ziccert, 2-2. Szűk négy perccel a vége előtt Frycklund követett el bottal akasztást, majd sípszó után Robertsonnak odaütött Catenacci, így öt a három ellen támadhatott a győzelemért a Volán. Nagyon idegesen járt a korong az ütőkön, lement a kettős fór, a szurkolók már elkezdték elkönyvelni az újabb hosszabbítást, ám ekkor jött Tim Campbell és három másodperccel a vége előtt belőtte, szinte felrobbant a csarnok a hangorkántól, 3-2.

A Hydro Fehérvár AV19 2-0-ás előnyben utazik ki a két olaszországi mérkőzésre.

Hydro Fehérvár AV19 – HC Pustertal Wölfe 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)

Székesfehérvár, 2555 néző. V.: Huber, Zrnic, Hribar, Zgonc.

AV19: Roy – Fournier, Campbell 1, Magosi (1), Hári 1 (1), Kuralt 1 – Stipsicz, Nilsson, Mihály, Bartalis, Leavens – Robertson, Phillips, Atkinson, McGauley, Laberge – Kiss R., Ambrus Cs., Ambrus G., Németh, Terbócs. Vezetőedző: Kiss Dávid.

Wölfe: Smtih – Stanton, Messner, Catenacci, Frycklund, Petan – Kasastul, Ege, Morley 1, Schofield (1), Akeson (1) – Glira, Atwal, Deluca (1), Sill 1, Mantinger – Althuber, Öhler, Berger, Hasler. Vezetőedző: Kasper Vuorinen.

Kiállítások: 4, ill. 33 perc.

Kapura lövések: 44-35.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában