Az építészmérnök hálóőr, Terestyényi Anna

2024.02.21. 12:30

A válogatott kapujába állna a Vidi kapusa

Rendre ott van a magyar női labdarúgó-válogatott keretében, de mérkőzésen még nem védett a nemzeti együttesben a Fehérvár FC kapusa, Terestyényi Anna. Pénteken a belgákat fogadja a válogatott a Pancho Arénában a Nemzetek Ligája rájátszásában, de a Vidi hálóőre most a keretben sem lehet.

Ferencz Balázs

Terestyényi Anna (sárgában) a Fehérvár FC kapusa Kaposváron nevelkedett, de szerepelt a Fradiban és Soroksáron is

Forrás: fehervarfc.hu

A vasárnapi, Eger SE elleni felkészülési mérkőzésen még a Fehérvár FC kapujában állt, hétfőn pedig már a válogatott összetartásán volt jelenése a Vidi kapusának, Terestyényi Annának. Azonban a nemzeti együttes keretének rendszeres tagjának még várnia kell a tényleges bemutatkozásra a címeres mezben, ugyanis hétfő reggelre lebetegedett, így nem lehet ott Margret Kratz Belgium ellen készülő hölgykoszorújában.

- Kicsit megfogyatkoztunk az Eger elleni meccs előtt, a Vidit betegséghullám sújtja most. Nem voltunk túl sokan, több fiatal is velünk játszott, ami azért az első félidőben érződött is, mert kapkodtunk és sok hibával játszottunk. A második félidőre feljavultunk, be tudtuk rúgni a helyzeteinket, 4-1-re nyertünk - mesélte Terestyényi Anna.

Forrás: fehervarfc.hu

A felkészülési összecsapások alkalmával nem volt túl sok dolga a Vidi 22 éves hálóőrének. 

- Az első két meccsen csak lábbal kellett közbeavatkozni párszor, az Astra ellen már valamivel több védésem volt. Most hétvégén is csak a kötelezőt kellett hoznom. Kicsit megvisel most, de a bajnokságban azért hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy minden meccsen van dolgom. Várom, hogy elkezdjük a bajnoki sorozatot.

Nincs könnyű helyzetben az Andorka Péter vezette Fehérvár FC. A 12 csapatos tabella 11. helyén állnak a piros-kékek, 5 pontot gyűjtöttek, három egységnyire vannak a bennmaradást érő 10. pozíciótól.

- Ha benn szeretnénk maradni, hoznunk kell a győzelmeket a velünk hasonló szinten lévő csapatok ellen. Az őszi döntetleneket győzelemre kell fordítani, s szerintem szükségünk lesz meglepetésre is. Ha mindenki elhiszi, hogy képesek vagyunk rá, akkor arathatunk bravúrgyőzelmet is. A csapategységgel az ősszel sem volt probléma, most is egyben vagyunk, az a kérdés, hogy a hátunk mögött hagyott fél év elegendő volt-e a fiataloknak, hogy belerázódjanak a felnőtt NB I-be, vettek-e már fel magukra némi rutint? Mert nagyon fiatal a csapatunk.

Forrás: fehervarfc.hu

Terestyényi Anna a Vidi női csapatának meghatározó játékosa. Még úgy is, hogy a labdarúgás mellett civil életére is lázasan készül. Idén diplomázott az Óbudai Egyetem Építészmérnöki karán.

- Most, hogy sikerült lediplomázni, van egy fél évem, hogy szinte csak a focira koncentráljak. De mindenképpen szeretnék továbbtanulni, s mellette párhuzamosan futballozni. Ahhoz, hogy építésztervező lehessek, kell egy mesterdiploma, valamint szakmai gyakorlat, hogy kamarai jogosultságot kaphassak a tervezésre. Ehhez még három-négy évnyi tanulás szükséges. Engem a tervezés területén is a sport érdekel igazán. Sportlétesítményeket, sportközpontokat, stadionokat szeretnék tervezni. Pár év múlva eldől majd, merre húz az élet.

A Vidi hálóőre mindvégig sportos életet élt. De nem mindig csak focizott. Az általános iskolában röplabdázott inkább, majd amikor Kaposváron a középiskolát kezdte, úgy döntött, hogy felhagy a röplabdával és egyesületi szinten kezdett el futballozni, a kaposvári Bene Akadémián. Testvérei is futballisták, öccse a vármegyei bajnokság első osztályában, húga az akadémián rúgja a labdát. Érdekes, hogy a válogatott kapus nem a gólvonal előtt kezdte pályáját.

- Az adottságaim akkor még nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy kapus legyek. Sokkal fiatalabb voltam a csapattársaimnál, kisebb is voltam, nem igazán érvényesültem a kapuban. Főként a középpályán játszottam, irányítottam. De a csatáron és a belső védőn kívül minden más poszton játszottam már. Egy véletlen miatt kerültem a kapuba. Sikeres pillanatok voltak, így ott ragadtam. De 18 éves koromig felváltva játszottam mezőnyben és kapusként is. Sokszor előfordult, hogy az első félidőben még a kapuban álltam, a szünet után pedig a középpályán szerepeltem. Most már nagyon szeretnék a gólvonal előtt állni egy válogatott mérkőzésen - mosolygott "Teres" .

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában