Diákolimpia

2024.02.28. 19:30

A Felsővárosi Általános Iskola lett a városi bajnok

A III. korcsoportos lányok röplabda Diákolimpiájának városi döntőjében a Felsővárosi Általános Iskola tanulói bizonyultak a legjobbnak.

Szabó Róbert

Nagy küzdelem volt a pályán

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap, archív

A III. korcsoportos lány röplabda Diákolimpiára hat székesfehérvári iskola adta le a nevezését – a Felsővárosi, a Széna Téri, a Munkácsy Mihály és a Talentum Református Általános Iskola, valamint a Teleki Blanka és a Ciszterci Szent István Gimnázium –, amelyeket két három fős csoportba sorsoltak. A B jelű hármas már január közepén lejátszotta a mérkőzéseket, amelyekből kiderült, hogy a Munkácsy és a Teleki is ott lesz a február 27-i városi döntőben. A másik trió szűk egy hónappal később lépett parkettre, a fináléba pedig a Felsővárosi és a Széna Téri Általános Iskola jutott be, így lett teljes a négy fős mezőny.

A városi döntőn párhuzamosan zajlott a két elődöntő: a Felsővárosi Általános Iskola a Teleki Blanka Gimnáziumot, míg a Széna Téri Általános Iskola a Munkácsy Mihály Általános Iskolát győzte le simán, két szettben. Az első helyért folytatott harcból aztán a felsővárosiak jöttek ki győztesen, két játszmában nyertek, míg a harmadik helyen a Munkácsy végzett, 2-1-re verték a Telekit. 

A Fejér Megyei Diáksport Egyesület döntésének értelmében az első és a második helyezett, így a Felsővárosi és a Széna Téri Általános Iskola is bejutott a vármegyei döntőbe, amelyet március 8-án rendeznek a Felsővárosi Általános Iskolában.

Diákolimpia, röplabda

III. korcsoport, lány

Elődöntő

Felsővárosi Általános Iskola – Teleki Blanka Gimnázium 2-0
Széna Téri Általános Iskola – Munkácsy Mihály Általános Iskola 2-0

Döntő

Felsővárosi Általános Iskola – Széna Téri Általános Iskola 2-0

A 3. helyért

Munkácsy Mihály Általános Iskola – Teleki Blanka Gimnázium 2-1

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában