Nehezen nyert az Alba kosárcsapata a fővárosban

2024.01.01. 15:44

Magasabb fokozatra kapcsoltak védekezésben

Hatalmas küzdelemben, két ponttal, 91-89-re nyert az Arconic-Alba Fehérvár kosárcsapata a Budapesti Honvéd otthonában.

Horog László

A fehérváriak irányítója, a remeklő Siyani Chambers védekezik a Ludovika Arénában bonyolított mérkőzésen

Fotó: BHSE

A házigazdák villámrajtot vettek a 14. fordulóban vívott találkozón, az első negyedet 25-17-re nyerték, félidőben is jobban álltak, hét ponttal vezettek. A korábbiakhoz hasonlóan, a harmadik negyedet megnyomták a látogatók, végül kétpontos sikert arattak a végig jól küzdő hazaiak ellen a Ludovika Arénában.  

A hazaiak trénere, a szerb-bosnyák Zlatko Jovanovic sportszerűen gratulált az albásoknak a győzelemhez.

– Megérdemelten nyertek a fehérváriak, de ugyanezt mondanám akkor is, ha mi szereztük volna meg a győzelmet. Nagyon jól játszottunk, végig meccsben voltunk az Albával. Az ilyen jó csapatok ritmusát nem könnyű felvenni, mi most erre többnyire jól válaszoltunk, de néha hiányzott még egy kis koncentráció. A harmadik negyedben több támadólepattanót engedtünk, volt néhány rossz passzunk, pontosan ezek az apróságok döntenek el egy ilyen kiélezett mérkőzést.

Alejandro Zubillaga, a fehérváriak spanyol szakvezetője ismét kiemelte, a drukkerek támogatása megint kellett a sikerhez.

– Először is szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, mindenhova elkísérnek minket és nagy energiát adnak nekünk. Gratulálok a Honvédnak is, folyamatosan fejlődnek. Az első félidőben puhán védekeztünk, a házigazdák több hármast is dobtak, a második félidőben viszont csak egyet kaptunk. Ez annak köszönhető, hogy a védekezésben sikerült magasabb fokozatba kapcsolnunk, kicsit agresszívabbak voltunk, ami a kulcsot jelentette a győzelemhez.

A Honvéd légiósa, Andre Wesson magabiztos volt, 16/9 ponttal jelentkezett az összecsapáson.

– Jó meccset játszottunk, minden elismerést megérdemel az Alba. De ez ránk is igaz, csak a végén néhány rossz pillanatban elkövetett hiba, mint például egy-két támadólepattanó nagyon sokba került. Összességében jó munkát végeztünk, de van még néhány dolog, amit rendbe kell raknunk.

A meccs legjobbja a látogatók amerikai irányítója, Siyani Chambers volt, remek játékkal, valamint 31/9 ponttal jelentkezett.

– A Honvéd nemrég erősítette meg a keretét, keményen és jól játszott, mindent megtett a siker érdekében.  Szoros meccs volt, elkövettünk néhány hibát védekezésben, de küzdöttünk a végsőkig, és ez a javunkra billentette a mérleg nyelvét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában