Nagy küzdelemben, az atomvárosban is nyertek

2023.11.27. 17:14

Megoldották a kilencedik mérkőzést is az Alba kosarasai

Kilencedik is meccsét is megnyerte az Arconic-Alba Fehérvár kosárcsapata az NB I-ben. A spanyol szakvezető, Alejandro Zubillaga megköszönte, hogy ismét sok szurkoló kísérte el együttesét Tolnába.

Horog László

Alejandro Zubillaga (jobbra) magyaráz egy két évvel ezelőtti edzést megelőzően, a centernek Godwin Omenakának

Fotó: Horog László / FMH-archív

A paksiak a bajnoki tabella utolsó helyén tanyáznak, bár legutóbb komoly bravúrt végrehajtva, idegenben megverték a tavalyi szezonban 4., tehát élcsapatnak számító a ZTE együttesét, a zalaiak elleni sikeren felbuzdulva érthetően sikerre készültek a listavezető fehérváriak ellen is. Jól is kezdték a hétvégi összecsapást, az első negyedet 22-21-re nyerték, azonban a folytatásban jobbak voltak a koronázóvárosiak akik 87-80-ra győztek, ezzel továbbra is veretlenek, a mezőnyben egyedüliként. A sikerben szerepet játszott, hogy a fehérváriak kezdő ötösének mindegyik tagja átlépte a tíz pontot, a derbin Siyani Chambers 18/6, Kass Balázs 15/15, Jordan Barnett 18/3, Isaiah Philmore 16/6, James Dickey 13/3 pontot jegyzett. A csereként beszálló csapatkapitánynak, Vojvoda Dávid ezúttal 7/3 pontot tett a közösbe.

A hazai trénere, az együttes irányítását a közelmúltban megkezdő – előzőleg Oroszlányban és Zalaegerszegen rendkívül sikeresen dolgozó szlovén mester, Sebastjan Krasovec szerint megérdemelten nyertek a látogatók.

- A meccs után gratuláltam az Albának a győzelemhez, úgy gondolom, megérdemelten nyertek. Jobb játékot mutattunk, mint az utolsó hazai meccsünkön, két hete a DEAC ellen, voltak jó megoldásaink, de még mindig akadnak hiányosságok is. A hárompontosokat és a büntetőket jobb százalékkal kell dobnunk, illetve a támadó lepattanókat is hatékonyabban kell megszereznünk. Dolgozunk tovább, szeretnénk elmozdulni a jelenlegi pozícióból.

A Fejér vármegyeiek trénere, Alejandro Zubillaga érthetően jobb hangulatban értékelte a látottakat.

- Először is szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy ismét eljöttek és végig szurkoltak nekünk. Gratulálok a csapatomnak és a paksiak szakvezetőjének, Sebastjan Krasovecnek is, ugyanis nem egyszerű egy ilyen helyzetben lévő csapatot átvenni és irányítani, de biztos vagyok benne, az elvégzett munka megtérül, hamarosan jönnek az eredmények. Összességében jól játszottunk, bár voltak apró hibák, amiken dolgozni kell, tulajdonképpen, ha a Paks olyan jól dobja a triplákat, mint tette Zalaegerszegen és mellé még támadó lepattanókat is szereznek, lehet, más a végkimenetele a meccsünknek. Jól teljesítettek a házigazdák fiataljai, ebből mindenképpen lehet majd építkezniük. Dolgozunk, szeretnénk ugyanezen az úton haladni tovább, remekül kezdtük az idényt, természetesen elégedett vagyok az eddig látottakkal a bajnokságban.

Kassim Nicholson, a tolnaiak két hete igazolt légiósa volt együttese legjobbja, 22/6 ponttal jelentkezett.

- Úgy gondolom, a vereség ellenére is jár nekünk a gratuláció. Nehéz mérkőzés volt, sok büntetőt hagytunk ki és sok támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek, a hárompontosokat ezúttal nem sikerült jó százalékkal dobnunk, ezen mindenképpen javítanunk kell a folytatásban.

Kass Balázs, a fehérváriak fiatal irányítója ezúttal is remekelt, 15/15 pontot számlált, öt triplát is a háló küldött az atomvárosban.

- Nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk az ASE együttesével, a hazaiak tulajdonképpen végig meccsben maradtak, ami a korábban megszokottaknál kicsit gyengébb védekezésünknek tudható be. Úgy látszik, kezd összeállni a paksi együttes, szerintem nem sokáig lesznek már utolsók a bajnokságban. Behúztuk a mérkőzést, de a támadó lepattanókra, a kizárásokra jobban kell majd figyelnünk a későbbiekben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában