NB III.

2023.11.27. 12:34

Az élen telel az Iváncsa KSE

Az NB III 17. fordulójában, bár a mérkőzéseket már a tavaszi idény jegyében játszották, az időjárás azonban korántsem a tavaszt idézte. A Puskás Akadémia FC II. csapata magabiztosan nyert, míg a Bicskei TC vereséggel zárt. Dél-Nyugaton a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő szép győzelmet aratott Mohácson, míg az Iváncsa KSE riválisán kerekedett felül.

Káldor András

Magasföldi József (PAFC II.) háromszor villant a Gyirmót FC II. ellen

Fotó: puskasakademia.hu

ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT
Puskás Akadémia FC II. (9.) – Gyirmót FC Győr II. (6.) 4-1 (4-1)

Vezette: Szalai László.
Puskás Akadémia FC II.: Perczel – Janyickij, Vajda, Umathum, Fodor – Demeter, Juricic – Szabari (Dimitrijev), Vékony (Koch), Jablonszkij (Bontas) – Magasföldi. Vezetőedző: Vanczák Vilmos.
Gyirmót FC Győr II.: Gruttó - Peisser, Csöngei, Bagó, Farkas B. - Lázár, Tóth D., Erdei M., Ominger B. - Somogyi Á., Hajdú. Vezetőedző: Ördög József.

Gól: Magasföldi (10., 41., 45.), Demeter (33.), ill. Erdei M. (29.).
A 10. percben Magasföldi József kapott remek labdát, és 16 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt, 1-0. A 29.percben Somogyi Ábel egy labdaszerzést követően Bagó Bálinthoz passzolt, aki két jó csel után Erdei Milánnal játszott össze, utóbbi a kapu bal alsóba helyezett, 1-1. A 32. percben egy eladott labdára Demeter Zsombor csapott le, és 8 méterről a kapu közepébe lőtt, 2-1. A 41. percben Magasföldi a 16-os sarkáról a bal alsó sarokba lőtt, 3-1. A 45. percben Magasföldi 8 méterről vette be a gyirmóti kapu, 4-1.

Balatonfüredi FC (8.) – Bicskei TC (4.) 3-1 (1-0)
Vezette: Juhász Bálint.

Balatonfüredi FC: Sevinger – Farkas D., Imre, Szalai P., Mayer - Major (Nagy A.), Lasz, Pécseli, Nagy R. (Lórántfy) - Tóth G., Horváth Á. (Szabó B.).  Megbízott edző: Csikós Sándor.
Bicskei TC: Illés - Gaszner, Varga B., Bozsoki, Száhl, Dankó - Fördős, Hirman (Gyurácz), Benke (Varga Sz.) – Savanya (Szalai D.), Sóron. Vezetőedző: Csordás Csaba.
Gól: Major (53., 73.), Horváth Á. (8.), ill. Sóron (93.).  

Kiállítva: Fördős (85.).

A 8. percben Horváth Ákos lódult meg a jobb oldalon, a beadása átszállt mindenki felett, és a hosszú oldalon a szél segítségével a gólvonal mögé hullott, 1-0. Az 53. percben Szalai Péter kilépett a jobb oldalon Dankó Márton szorításában, beadását Major Szabolcs pedig öt lépésről a kapuba pofozta, 2-0. A 73. percben Szalai P. forgatta meg Száhl Pétert, majd lőtt a 16-osról, Illés Bence kiütötte a labdát, pontosan Major, aki 5 méterről a hálóba továbbított, 3-0. A 93. percben Gyurácz András átívelését Gaszner Roland kapásból lőtte középre, Sóron Tibor pedig 8 méterről, középről a kapuba fejelt, 3-1. Visszafogott, gyenge teljesítményt produkált a Bicskei TC. A töménytelen elkövetett hiba után vérszemet kaptak a hazaiak, és ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattak. 

DÉL-NYUGATI CSOPORT

Ferencvárosi TC II. (3.) – Fehérvár FC II. (13.) 2-1 (0-0)

Vezette: Sipos Katalin.

Ferencvárosi TC II.: Radnóti – Lukács, Almássy, Takács Á. (Ladányi), Dhonata – Tóth A., Fenyvesi (Molnár M.) – Szabó Sz., Manner, Bagi (Keita) – Gágyor. Vezetőedző: Korolovszky Gábor.
Fehérvár FC II.: Gergely - Kiss M., Husvéth, Horváth G., Kiss Á. - Molnár Cs. (Lehota), Kecskés (Rétfalvi) - Csepregi (Balla K.), Pető M. (Cserkuti-Németh), Menyhárt - Ambach (Balogh M.). Vezetőedző: Imrik László.

Gól: Szabó Sz. (74., 89.), ill. Cserkuti-Németh (88.).

A 74. percben Szabó Szilárd révén a zöld-fehérek szereztek vezetést, 1-0. Majd a 88. percben Balogh Máté szabadrúgását követően Cserkuti-Németh Olivér lőtt közelről a hazai kapuba, 1-1. Erre viszont szinte azonnal válaszolt Szabó Szilárd, aki a 89. percben 5 méterről megszerezte a győzelmet érő találatot.

Iváncsa KSE (1.) – FC Nagykanizsa (4.) 3-1 (0-0)

Vezette: Papp Ádám
Iváncsa KSE: Varga Á. – Madarász B., Kiatipisz, Aradi, Kasza - Kovács S., Barta, Törőcsik (Farkas N.), Székely, Suszter (Vallejos) – Bányai.
Vezetőedző: Tóth András.

FC Nagykanizsa: Kálovits – Szabó P. (János N.), Szanyi, Bence, Kovalovszki - Pintér D. - Szilágyi, Szökrönyös, Lőrincz, Varga D. - Kondor (Fehér). Vezetőedző: Gombos Zsolt.

Gól: Bányai (55.), Törőcsik (77.), Vallejos (84.), ill. János N. (59.)

Dunaújváros FC (16.) – FC Dunaföldvár (5.) 0-1 (0-0)
Vezette: Gáspár András

Dunaújváros FC: Molnár L. – Puskás, Szepessy R., Hompót, Horváth M., Stampfel – Patkós K. (Ferenczy), Bata, Hegedűs K. - Stampfel, Vörös. Vezetőedző: Dobos Barna.

FC Dunaföldvár: Vukman – Szedmák (Ladányi P.), Gál Sz., Ladányi V., Molnár S. - Horváth A., Görög, Dorogi, Urbán (Keringer) - Rabi, Tóth Á. Vezetőedző: Varga Balázs.

Gól: Tóth Á. (80.)

A 80. percben két korábbi újvárosi játékos hozta össze az FC Dunaföldvár találatát, Molnár Sándor jobb oldali szögletét hárították a védők, a labda visszakerült hozzá, középe ívelt, és az üresen hagyott Tóth Ákos 5 méterről a hálóba lőtt, 0-1.
Mohácsi TE 1888 (11.) – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (8.) 0-1 (0-1)

Vezette: Virág András Barnabás.
Mohácsi TE: Somogyi M. – Kiss I. (Hetényi), Encz, Szabó D., Bohata – Izsák (Spannenberger), Aszalós, Károly, Dér – Müllerei, Horog. Asszisztens edző: Schmidt Zsolt.
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Tibor – Jancsó Cs., Balogh M., Lencsés, (Gurics) - Szellák, Usakov, Balogh B., Klauz M., Kövesdi (Szombati) - Tóth T., Bozai B. Vezetőedző: Bozai Attila.
Gól: Kövesdi (6.)
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában