2023.07.09. 14:30
Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án játsszák első hivatalos mérkőzésüket (videó)
Lelkesen készül első hivatalos bajnoki szezonjára az iváncsai származású Somogyi István „Soma” által alapított első magyar gyökerű németországi futballklub, a Hunok FC. A „mannschaftra” a helyiek is odafigyelnek, első edzésüket még a polgármester is megnézte, és a német sajtó is tudósított róla.
Piros-fehér-zöldben német földön. A Hunok FC szinte egész nyáron készül majd az augusztusi bajnoki rajtra
Fotó: Németh Krisztián / FMH
Már korábban beszámoltunk arról, hogy Németországban megalakult az első hivatalos magyarok által alapított labdarúgóklub, amely természetesen piros-fehér-zöldben lép pályára a nyár végén induló német tizedik vonalban.
Dióhéjban a történetükről. Somogyi István „Soma” a Heilbronn környéki magyarokat tömörítő közösségi oldal csoportjában megszervezte, hogy minden vasárnap összejöjjenek, focizzanak, beszélgessenek. Először nyolcan voltak, aztán egyszer csak azt vették észre, hogy már harmincan. A következő lépés megtételéhez egy másik külhoni közösség szolgáltatta az alapot. A horvát gyökerű egyesület, a Blau Weiß Heilbronn amatőrkupája volt az első, amelyre beneveztek. Tekintettel a népes létszámra, három csapatot is pályára küldtek a magyarok. Ekkor született meg a későbbi klub neve, a Hunok.
A horvát minta inspirálta őket arra, hogy 2017 őszén már saját tornájukat szervezzék meg. Az amatőrtornák után sporttörténelmi lépés következett, megalakult a Hunok FC, amely együttműködésre lépett az SV Viktoria Aglasterhausennel, amely a német kilencedik osztályban szerepel. A mieink második számú csapatként a tizedik osztályban kezdik meg szereplésüket a következő szezonban.
A felkészülést már elkezdték, immár vezetőedzőjük is van Cserenkó Szabolcs személyében.
Szabolcs öt éven át futsalozott Szegeden az első osztályban, aztán sérülés miatt szögre akasztotta a stoplist, majd edzőnek állt, megszerezte az UEFA B licencet. Hét esztendőn keresztül a Szegedi AK női csapatánál, a Szent Mihály jogelődjénél edzősködött, öt éven át az élvonalban irányította együttesét. Évek óta Németországban él és dolgozik. Civilben kézbesítő, a pályán lelkes edző.
A Hunok FC tagjainak többsége az anyaországból való, de a kilencfős erdélyi, székely különítmény is fontos gerince a gárdának csakúgy, mint a felvidéki játékosok. Mindnyájan jól kijönnek a két román nemzetiségű játékostárssal.
A Hunok első nyári edzésén mi is jelen voltunk Aglasterhausenben, ekkor viselték először a piros-fehér-zöld mezt. Többen is megfogalmazták, mennyire fontos nekik a magyar színeket képviselni a pályán.
Somogyi István alapító elnök nemcsak futballklubot, közösséget is épít, az edzések, a mérkőzések az amatőr futballisták családját, a környéken élő magyarokat is összehozzák.
De az anyaegyesületben is van magyar vonatkozású szál: Marko Vrkic sportigazgató nagymamáját a világtörténelem viharai toloncolták ki szeretett hazájából.
Röviden: sok érdekes és felemelő szálon fut a Hunok FC története, amely ki tudja, hová fut ki. Például „Iván”, a székely játékos nagyon boldog, hogy piros-fehér-zöldben játszhat, ha már az útlevelében öles betűkkel „Románia” csúfoskodik.
Bizonyos, hogy mindent bele fognak adni a „hunok”, ahogy Molnár Roland, a klub alelnöke és játékosa fogalmazott, olyan lelkületben játszanak majd, mintha a magyar válogatott tagjai lennének.
Isten vagy a sors keze? A Hunok FC augusztus 20-án játssza első bajnoki mérkőzését.
Feol podcast
- Feol Podcast: Vendégünk Sükösd Tamás Sárbogárd polgármestere
- Feol Podcast – Vendégünk Schiffer Miklós, divat- és stílusszakértő, író
- Feol Podcast – Vendégünk Petrás Gábor, a Jót, Szívből Dunaújvárosért akciócsoport vezetője
- Feol podcast: Vendégünk Nyikos László Polgárdi város polgármestere
- Feol Sportpodcast – Vendégünk Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője