Megye II

2023.05.27. 10:00

Végképp elvarrni a szálakat

A vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 26. fordulójában nem nagyon lesznek igazán éles, vérre menő meccsek, a lényegesebb helyezések eldőltek, inkább a presztízs, és a szép búcsúban való remény kerülhet előtérbe a mérkőzésen.

Káldor András

A sárgában játszó Vál csapata még harcban van az ezüstéremért

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

THERMOVÁR ÉSZAKI CSOPORT

Csupán az a kérdés, hogy melyik csapat szerzi meg az ezüstérmet, a Bakonycsernye, vagy a Vál? Előbbi van kedvezőbb helyzetben, amellett, hogy nem valószínű, hogy pontot, illetve pontokat veszítsen Sárkeresztesen, míg a Vál – igaz hazai pályán játszik – dolgát megnehezítheti a korábbiakhoz képest remek évet záró Videoton Baráti Kör együttese. Tabella szomszédok találkoznak Velencén, bár a házigazdáknak van több veresége, de hazai pályán talán esélyesebbnek tűnnek. Hasonló a helyzet a Herceghalom esetében is, ők otthon kifejezetten erősek, pontjaik kétharmadát gyűjtötték saját pályájukon, de azért az Etyek is „csippentett” pontokat idegenben. A Szár gárdája megerősítheti helyezését a Mány II.-Csabival szemben, és ugyanez lehet érvényes a bajnokra is, amely nagy valószínűséggel bezsebeli a pontokat az idény végére az 5.-6. helyért harcoló Pátka ellen. 

2023. május 28., vasárnap 17:00

Velence SE (11.) - Sárszentmihály-Masterplast (10.), Sárkeresztes (12.) – Bakonycsernye (2.), Herceghalom (7.) – Etyek (8.), Vál (3.) - Videoton Baráti Kör (5.), Szár (4.) - Mány II.-Csabdi (13.), Puskás Akadémia III. (1.) – Pátka (6.), Pákozd (14.) – Fehérvárcsurgó (9.)

AQUANTIS DÉLI CSOPORT

Különösebb teher nélkül léphet pályára az ezüstérmes Nagykarácsony, és akár az idényben másodszor is legyőzheti a szezon zárására leeresztő Kislángot. Az utóbbi három meccsét megnyerő Aba-Sárvíz már egy ideje leragadt a 11. helyen, se előre, se hátra nem juthat, de az őszi 0-6 után lehet elszámolni valója a Káloz legénységével. Jó mérkőzés kerekedhet a Polgárdi baracsi látogatásából, a kupadöntős novemberben legyőzte ellenfelét idegenben, megteheti ezt most otthon is. A Seregélyes jelentősen feljavult tavasszal, ráadásul idegenben még jobb a mérlege, mint hazai pályán, így nem lenne meglepetés, ha Beloianniszból elvinné a pontokat.

2023. május 28., vasárnap 17:00

Nagykarácsony (2.) – Kisláng (7.), Aba Sárvíz (11.) – Káloz (8.), Adony (9.) – Nagyvenyim (13.), Baracs (3.) – Polgárdi (4.), Beloiannisz (10.) – Seregélyes (6.), Előszállás (5.) – Szabadbattyán (12.)    

Szabadnapos: KK Grain KFT.-Mezőfalva (1.) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában