Artyom Vaszjunyin a DEAC felnőtt hokicsapatát vezeti a nyártól

Anyukája Szibériában, Oroszország harmadik legnépesebb városában, Novoszibirszkben született, édesapja, a nem messze fekvő, kétszázezres Prokopjevszk nevű településen, gyermekük, Artyom Kijevben látta meg a napvilágot. Ugyanis a szovjet válogatott bő keretében is számításba vett édesapa, Oleg Vaszjunyin a Szokol Kijevet erősítette a nyolcvanas évek derekán, majd Jászberénybe, három évvel később pedig Fehérvárra szerződött, élsportolói pályafutását itt fejezte be, letelepedett Fejér vármegye székhelyén.

Fia gyerekként érkezett a koronázóvárosba, tinédzserként, 16 évesen – néhány nappal 17. születésnapja előtt - mutatkozott be az Alba Volán felnőtt csapatában, később több együttesnél megfordult. Edzősködni is a Raktár utcában kezdett, az Ifjabb Ocskay Gábor Akadémia U8-as csapatánál. Az elmúlt négy évet az U21-es csapatnál töltötte, mérlege két ezüst, valamint két aranyérem. A DEAC hatalmas ugrást jelent karrierjében, ugyanis az Erste Ligában ismét az élvonalba készülő együttes bízta rá a szakmai munka irányítását a 39 éves szakvezetőre.

- A nálunk folyó szakmai munka minőségét bizonyítja, hogy immár nem csak játékosokat, edzőket is nevelünk az élvonalba – jegyzi meg Vaszjunyin kinevezése kapcsán mosolyogva Fekti István, a fehérvári akadémia igazgatója. - Amikor megkeresték Debrecenből, jelezte, hogy felvette a kapcsolatot a klubbal, később tájékoztatott arról, hogy megszületett a megegyezés, kinevezéséhez gratulálunk, munkájához sok sikert kívánunk.

Arytom Vaszjunyin az akkor még szovjet nagyvárosban, Kijevben született, 1984. január 26-án, édesapja 1989-ben szerződött Magyarországra, Jászberénybe, ahol sikeres éveket töltött, bajnoki címet nyertek, öt év után, 1994-ben került Fehérvárra, természetesen fia és neje is követte a koronázóvárosba.

- Kijevben kezdtem a hokit, de Jászerényben voltam először jégen, amikor aput meglátogattuk anyuval, ugyanis az első időszakban nem élt együtt a család a Jászságban. Én anyukámmal Kijevben maradtam, de amikor lehetőség volt rá, jöttünk Magyarországra. Kijevben több klub foglalkozott utánpótlással, első meccsemet ott játszottam gyerekként, idősebbek között karistoltam a jeget. A hárommilliós nagyvárosban nehezebb edzésre járni, Fehérvárhoz képest minden ottani csarnok világvégének számított. Nem rendeztek U8-as tornákat, hanem edzőmeccseket vívtunk. Csatárként jutottam szóhoz, az alapokat ott tanították meg, lőni, korizni. Tíz évesen kerültem véglegesen Fehérvárra, 1994-től lettem a Volán igazolt sportolója, az első két év nem volt egyszerű. magyarul nem beszéltem, minden nap Budapestre utaztam, orosz iskolába jártam, mert ilyen suli Fehérváron nem volt. A konzulátus által működtetett intézmény volt, ahova együtt jártam apukám kijevi, jászberényi és fehérvári csapattársa – a Volán akkori vezetőedzője -, Borisz Puskarjov fiával. Minden reggel negyed 6-kor keltem, negyed 7-kor indult a busz a Piac térről, Deák tér, sárga metró, Hősök tere, 20-as, vagy 30-as busz, egy, vagy két megálló, a suli a Vidámparknál, a fából készült hullámvasút tőszomszédságában. Hetente egyszer értem el a délután 2-kor induló buszt Fehérvárra, feltéve, ha a kicsengetésnél azonnal elengedtek, pont jött a metró, akkor éppen beestem az edzésre Fehérváron. Amikor tudtam, jöttem, emiatt hobbiszerűen ment a hoki, a tanulást is igyekeztem nem elhanyagolni, Két évet jártam az orosz iskolába, ez az ingázás nem volt tartható, Fehérváron folytattam a Vízivárosban, addigra megtanultam magyarul, mert amikor gyerekként ide kerültem, nem tudtam egyetlen szót sem. Tehát érdekesek voltak ezek az évek, Kijevben az első három osztályt jártam ki, az orosz volt az anyanyelv, ukrán idegen nyelvként tanították, heti kétszer oktattak angolt is. Én orosz vagyok, Szibériából származik a család, Novoszibirszkből és Prokopjevszkből, apu utóbbi helyen kezdte a hokit, majd szerződött előbbi városba, onnan igazolt Kijevbe, ahol sok évet töltött, 1981-től 89-ig. Az edzője a Feha19 edzője, Anatolij Bogdanov édesapja volt, nagyon jó csapattal rendelkeztek, bronzérme szereztek a szovjet, elképesztően erős bajnokságban. Ez volt minden idők legjobb kijevi szereplése. Bogdanov szülei többször voltak itt a tavalyi szezonban, természetesen mindig találkoztak apukámékkal, ahogy én is tartom a kapcsolat Anatolijjal.

Artyom a Volánban 16 évesen mutatkozott be bajnokin, a szlovák Jan Jasko dirigálta a szakmai munkát. „Pár nappal a 17. szülinapom előtt történt, akkoriban sem volt könnyű bekerülni a felnőtt csapatba, ráadásul külföldinek számítottam, ukrán útlevéllel. Döntően rutinos, szlovák és orosz légiósai voltak a klubnak, de akadt cseh játékos is, őket kellett volna kiszorítanom. A több játéklehetőség reményében a Fradiba kerültem a szintén volános, velem egykorú Feil Arnolddal és Fekete Szabolccsal, Két évvel később kaptam meg a magyar állampolgárságot, közben rutinosabb, érettebb lettem az U20-as vb-n már játszhattam a válogatottban, ez volt az első és utolsó, korosztályos szereplésem. Tornákra korábban is elvittek, a hazai szövetségben is számítottak arra, hogy előbb-utóbb lesz magyar útlevelem.”

Azt mondja, a Fradi töltött szezon kimondottan jól sikerült, fiatal soruk sok szerepet kapott a szezonban, a bajnokságot.

- A három fehérvári tinit együtt tartották, hátul hegyi Zoltán, Horváth Csabával bekkelt. Dunaújvárosba kerültem, a szlovák Dusan Kapusta volt a tréner. szintén egy évet töltöttem ott, acélvárosiként szerepeltem először felnőtt válogatott tornán. Erdősi és Orsó, valamint Szilassy és Borbás társaságában is sokat voltam jégen. Visszatértem Fehérvárra, 2004-től 2011-ig az anyaegyesületemben hokiztam. Hét év, négy az EBEL-ben. Aztán két esztendő megint Dunaújvárosban Stephan Lundhnál, a fehérvári akadémia jelenlegi, svéd mentoredzőjénél. Tanultam másoktól is, de ő volt a legjobb szakvezető, akivel valaha dolgoztam. Mióta az U21-es csapatot irányítom Fehérváron, sokat beszéltünk, jégen is volt velünk, kértem, hogy tartson edzést is a játékosaimnak, akik ebből szintén tanulhatnak.

Vaszjunyin a DAB gárdájában szenvedte el első komoly sérülését, 2012-ben. Előzőleg is akadtak problémái ütközések nyomán, de nem annyira súlyosak. „Korábban az ujjammal, a hátammal, a vállammal bajlódtam, bokaszalag-szakadással, utóbbi nyári felkészülés során törtlnt, de ezekből viszonylag gyorsan, két hét alatt kijöttem, Egy évtizede szétnyílt a porc a térdemben, nem volt varrható, csak műtéttel lehetett helyrehozni, nagyon sokat kihagytam. Igyekeztem gyorsan visszatérni, Stephan Lundh és segítője, Szilassy Zoltán nagyon sokat segített. Hat hétig nem állhattam a lábamra, csontfelfúrásos műtét volt, a szezonban játszottam ugyan harminc meccset, ami nem kevés, de más szerepben, mint korábban, mást kérte tőlem. Át kellett alakítanom a stílusomat, a támadások helyett a védekezés került előtérbe. Visszatértem a Fradiba, 2013 nyarán, meglepően jó szezon következett, nagyon sokat edzettem, de a fájdalom nem múlt el, az első két hónap fájdalomcsillapítókkal zajlott, az edző tisztában volt vele, csak fokozatosan tud beépíteni. Játszottam egy-két cserét, aztán, ha úgy alakult, a hosszabbítást. Rendbe jöttem, a lábam megerősödött, a térdem elfogadható állapotba került, bírtam a tempót."

Aztán Debrecenbe szerződött, a klub megkezdte a szereplését az élvonalban, 2014 nyarán, Berta Ákossal játszottam csatárként a Fradiban, együtt kerültek a Hajdúságba.

- Ladányi Balázs is akkor érkezett, valamint több, hozzá hasonlóan rutinos játékos. Három szezont töltöttem ott, három, súlyos sérüléssel. Egy is sok lett volna, de hármat szenvedtem el, előbb a csuklóm sérült meg súlyosan, aztán gerincsérv, a műtét határán voltam, de úgy döntöttem, mégsem vállalom az operációt, majd a másik porc is elszakadt a térdemben, egy ütközés nyomán. A felépülés jól sikerül, mivel volt ebben tapasztalatom a térdemmel, a gerincsérvem is meggyógyult, Jó volt a csapat, kétszer a 4, egyszer 5. helyen végeztünk, úgy nézett ki, erős keretünk, bajnokesélyes együttes lesz a következő idényben is az Erste Ligában. Azonban a pénz elfogyott, a klub hitelen megszűnt, 33 évesen búcsúztam a hokitól. Előzőleg két évet aláírtam a DEAC-hoz, ami természetesen nem lépett érvénybe. Olyan ajánlat nem volt, ami bajnokesélyes egyesülettől érkezett volna, már nem volt motivációm, hogy ezekkel a sérülésekkel a hátam mögött folytassam. Megtanultam együtt élni a fájdalmakkal, mert volt miért küzdeni, de a hajdúsági klub megszűnése után már nem láttam értelmét a folytatásnak. Olyan gárda nem keresett, amely dobogóért harcolt volna. Az Erste Ligából két csapat invitált, de egyik sem olyan, ami megérte volna a szenvedést.

Edzősködni kezdett a fehérvári akadémián, az U8-as csapatnál, Csibi József volt a vezetőedző, fél évet dolgozott a kicsikkel.

- Az U14-es csapatnál szezon közben változás történt, Kóger István komoly lehetőséget kapott, a fővárosba került szakmai vezetőnek, az ő csapatát vettem át, bajnokok lettünk. Aztán újabb ugrás következett, Fekti István, az akadémia igazgatója és idősb Ocskay Gábor megbízott az U21-es csapat irányításával, Négy éven át irányítottam az együttest. Az első, 2019-20-as szezonban a koronavírus miatt hirtelen, márciusban megállt a bajnokság, az alapszakasz megnyerésével aranyérmesek lettünk, megkaptuk a medálokat. A következő két évben a döntő utolsó meccsén, kaptunk ki a miskolciaktól, Abban az évben három nyert meccsig ment a széria. Elfogytunk a végére, a párharcban 3-1-re vezettünk, végül 4-3-ra kikaptunk. Tavaly már hétmeccses volt az aranycsata, a MAC ellen maradtunk alul, hetedik meccsen, hosszabbításban. Óriási csalódás volt mindegyik, természetesen mindig győzelemre készültünk a srácokkal.

Aztán jött az idei bravúr, az akadémia egyetlen aranyérme a nemrég zárult, 2022-23-as szezonban.

- Nagy öröm, hogy két ezüst után ezúttal végre összejött. Három éve is mi lettünk az aranyérmesek, de akkor nem volt rájátszás, az alapszakasz nyertesét hirdették győztesnek. Ezúttal a rájátszásban a Dunaújvárost vertük két meccsen, simán, később a MAC-ot 4-0-ra, majd következett a döntő, 4-2-es összesítéssel zártunk a Miskolc ellen. Az utolsó összecsapáson 3-2-re győztünk itthon, remek hangulatú derbin. Pedig kétszer vezetett az ellenfél, aztán átvettük az irányítást, nekik a második harmadban négy lövésük volt, az utolsóban egy. tehát nagy fölényben voltunk, a vége előtt nyolc perccel lőttük a győztes gólt. megérdemeltük a sikert, hiszen több mint a duplája, nekünk, 53 lövésünk volt, nekik 22. A párharc szinte minden meccsén domináltunk. Hatalmas volt az öröm a srácok körében. Én is voltam játékosként ebben a korosztályban aranyérmes, mi voltunk az első ifibajnokok Fehérváron. Felnőttként összesen tízszeres bajnok vagyok, azonban amiben tényleges szerepet vállaltam, az mindössze hét. Ugyanis az elején akadtak idények, amikor egyszer léptem jégre, bár én is kaptam medált, sokat nem tettem hozzá. Ez a siker azért volt fontos, mert akadt olyan játékosom, aki három éve hajszolta az első helyet. Nem volt egyszerű szezon, sokan feljátszottak az Erste Ligában induló felnőtt csapatba, továbbá volt négy-öt játékos, aki egy korosztállyal lejjebb, az U18-ban is pályára lépett.

Aztán megjött a Debrecen ajánlata. Amire igent mondott, a DEAC-nál folytatja.

- Jött ez a lehetőség, amit végül elfogadtam. Ha a FEHA19-nél a vezetők igényt tartanak a munkámra, szívesen maradtam volna, azonban a debreceni ajánlatra nem mondhattam nemet. Az Erste Ligában, a miniplayoff-ban a FEHA söpréssel búcsúztatta a Debrecent, ráadásul úgy, hogy az alapszakaszt a 7. helyen záró hajdúságiak választották ellenfélnek a 10. helyen végző Titánokat. Akik aztán 3-0-as eredménnyel továbbléptek, a BJA elleni negyeddöntőbe.

Vaszjunyin pontosan tudja, nem lesz könnyű dolga, lévén egy éve a Debrecen hatalmas meglepetésre, a Raktár utcában megnyerte a Magyar Kupát a Hydro Fehérvár ellen, 3-2-es, bravúros győzelemmel. Négy évvel korábban is nyertek Magyar Kupát, szintén a fehérváriak legyőzésével, ami az akkori vezetőedző, Antti Karhula vezetőedző állásába került a Volánnál, pedig előzőleg szerződést hosszabbítottak vele. Tehát Debrecenben a korábbi sikerek miatt az elvárások nagyok, a gárda az alapszakaszban megfelelően teljesített, azonban a pre playoff-ban fehérváriak ellen elmaradt a várakozástól.

- Félelem nincs bennem, aki fél, az ne menjen edzőnek. Amikor elkezdtem hokizni, a magyar válogatottság volt a legnagyobb motivációm, 80-szor szerepeltem címeres mezben. Három vb-n játszottam, 2007-ben Ljubljanában, nem jutottunk fel a legjobbak közém, egy évvel később, Sapporóban tagja voltam a győztes együttesnek, 2009-ben, Svájcban jégre léptem az A-csoportos világbajnokságon, a harmadik sor centereként. Azon még nem meditáltam, edzőként meddig szeretnék eljutni, hirtelen cseppentem bele. Igazából az U21-es csapat irányítása során jött meg az érzés, főleg úgy, hogy a farmcsapatot fiatalok alkotják, sokan kerültek fel rajtunk keresztül az EBEL-es, illetve immár ICEHL-en szereplő együttesbe. A tavalyi idényben két bajnokin a kispadnál is dolgoztam az Erste Ligában érdekelt gárdánál, amikor Bogdanov vezetőedző koronavírusos lett, Arany Máté vezette a fiúkat, a segítőjeként tevékenykedtem. Most, a DEAC kapcsán nincs értelme nagy dolgokat említeni, látni kell, miként alakul a keret. A fehérváriakkal június végén jár le a szerződésem, akkor lehet érdemben beszélni a  debreceni munkáról. Komoly lehetőséghez jutottam, az Erste Ligában kevés csapatot vezet magyar edző, a MAC-nál Kangyal Balázs, a Fradiban Fodor Szabolcs, Gyergyóban Szilassy Zoltán a tréner, tehát nem könnyű bekerülni ebbe a körbe.

Fehérváron él, a koronázóváros az otthona, amikor Fradiban, illetve Dunaújvárosban szerepelt, ingázott. Debreceni évei során nyilván ott töltötte napjait, ez nem lesz másként az elkövetkező időszakban sem. 

- Két gyermekem van, a fiam, Kirill 11 éves lesz, Alina, a lányom pedig 13 esztendős. Kirill az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián korongozik, az U12-ben, a lányom nem sportol. A párom immár évek óta Bordás Beatrix, a dunaújvárosi, ifjúsági Európa-bajnok úszó, aki 50 méter pillangón magyar csúcstartó, sprinterként szerepel a nemzetközi élvonalban.

Mivel Artyom orosz családban, Kijevben született, a szomszédban zajló háború a beszélgetés során megkerülhetetlen.

- Azt szeretném, ha minél gyorsabban véget érne, ez a pusztítás nem jó senkinek. A gondolatok cikáznak a fejemben, ugyanis orosz apa és anya gyermekeként orosz családból származom, de Ukrajnában nőttem fel, ott éltem tíz éves koromig. Nyilván a sport egy háború esetén másodlagos. Azonban a politika befolyásolja a sportot is, erre tipikus példa az, hogy a szlovákok nem hívnak meg a májusi, A-csoportos jégkorong vb-re készülő csapatukba kilenc, olyan játékost, akik az orosz bázisú bajnokságban, a KHL-ben szerepelnek. Nyilván a legjobb szlovák hokisokról beszélünk. Nem is beszélve az orosz és fehérorosz sportolókról, akik a háború kitörése óta nem vehetnek részt világversenyeken. Akadnak rokonaim Oroszországban és Ukrajnában, figyelem a híreket, nyilván aggódom az ott élőkért. Remélem, minél gyorsabban befejeződnek a harcok, minden visszatér a normális kerékvágásba.