2023.03.26. 13:25
Két, területi válogatottal találkoztak a Fejér megyei fiatalok
Tíz éves hagyománya van a tornáknak, amelyeken két, korosztályos, megyei válogatott valamint két, szlovákiai régió együttesek csapnak össze. Évente kétszer találkoznak, ezúttal Pozsonyban futballoztak a 13 és a 14 éven aluli csapatok.
A Fejér megyéből érkezett, U13-as együttest Petres Tamás (a bal szélen) irányította
Fotó: Horog László / FMH
Kellemes, napsütéses időben léptek pályára az utánpótlás együttesek, a fiatalabb, Fejér megyei gárdát a korábbi, NB I-es gólkirály, válogatott csatár, Petres Tamás, az egy évvel idősebbeket pedig Fésű Gábor dirigálta ezúttal is. Pozsonyban két helyszínen léptek pályára a csapatok, a rekordbajnok Slovan Bratislava akadémiáján, valamint az egykori rivális, az évtizedekkel ezelőtt megszűnő, aztán újra felépített, jelenleg a harmadik vonalban érdekelt Inter Bratislava edzőpályáján küzdöttek a fiatalok.
Eredmények, U-13: Fejér Megye-Nyugat-Szlovák Területi Válogatott 2-0, 0-1, Fejér Megye-Pozsony Megyei Válogatott 0-3, 0-2.
U14-es korosztály: Fejér Megye-Nyugat-Szlovák Területi Válogatott 2-0, 0-0, Fejér Megye-Pozsony Megyei Válogatott 1-0, 0-1.
A Fehérvárról útra kelő küldöttséget az FMLSZ társadalmi elnöke, Bencsik István vezette, aki elmondta, mindig hasznosak ezek a rendezvények, ugyanis a Fejérben szereplő gyerekek kitekintést nyernek egy másik ország futballkultúrájára.

Fotós: Horog László / FMH
- Több, mint tíz éve találkoznak korosztályos csapataink az északi szomszéd hasonló korú együtteseivel – ezt már Jakab Elek, a megyei futballszövetség szakmai bizottságának tagja tette hozzá, aki szintén ellátogatott Pozsonyba..- Ez volt a legújabb állomás, csapataink a Főnix Gold FC-ből, valamint megyei települések csapataiból verbuválódtak ezúttal is, nívós mérkőzéseket vívtak. Lényeges, hogy a szlovák, területi együttesekben sem léptek pályára akadémisták, legmagasabb szinten játszó futballisták, hanem alacsonyabb osztályú együttesek tehetségei. Tehát amatőr csapatok játékosai küzdöttek, nem olyan palánták, akik profi együttesekben pallérozódnak. A programok nem titkolt célja az, hogy olyan tehetségeket találjunk, akik alulról indulva nagyon magas szintre juthatnak. Fontos, hogy Fejérből sok szülő ezúttal is elkísérte a gyerekeket, akik meg is hálálták az érdeklődést.
Az FMLSZ igazgatója, Schneider Béla közölte, tavaly ősszel Dunaszerdahelyen, a DAC akadémiáján került sor a mérkőzésekre, pontosan egy esztendeje, márciusban Felcsúton, a Puskás Akadémián csaptak össze az együttesek. Másfél éve, 2021 őszén pedig egy Pozsony melletti településen viaskodtak.
- A korábbi években többször előfordult, hogy csehek is csatlakoztak, Brno melletti, morvaországi gárdák, ami szintén rendkívül hasznos volt. A pandémia óta ők nem lépnek pályára, remélem, később visszatérnek. Az viszont nagy öröm, hogy a szlovákiai együttesek immár tíz éve, töretlen az együttműködésünk – mondta Schneider Béla.