Szakmai igazgató

2023.01.14. 11:55

Györök Tamás Egerben

Az NB III Keleti csoportjában játszó, és ott a tavaszi szezon előtt a 14. helyen álló Eger SE új szakmai igazgatója Györök Tamás lett.

Káldor András

Györök Tamás Egerben dolgozik a jövőben

Fotó: A klub

A 43 esztendős, móri születésű Györök a Videoton saját nevelésű játékosa pályafutása során több NB I-es csapatnál is megfordult, futballozott, több mint száz első osztályú meccse volt a Videoton, és az FC Fehérvár színeiben, de a Veszprém, a BVSC, a REAC, a Balaton FC, valamint az FC Sopron, és az Újpest FC csapatait is erősítette. 2007-ben pedig a görög másodosztályú PAE Niki Volou csapatában szerepelt.

Nagy tapasztalattal rendelkezik, az utánpótlásban, amelyben 14 éve tevékenykedik, edzőként és szekció vezetőként az összes korosztályt végig járta. Négy éven keresztül NB I-es stábtagként is dolgozott, pályaedzőként a Bp. Honvédnál, Újpesten, Gyirmóton, és a ZTE-nél. Legutóbb a Mol Fehérvár csapatánál volt az NB III-as együttes vezetőedzője. Jelenleg Pro Licences hallgató.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában