Harnos Imre a Zen Bu Kan Kempo alapítója három stroke után is aktív

A Zen Bu Kan Kempo atyja 1946-ban birkózni kezdett, majd Galla Ferenc révén megismerkedett a cselgánccsal. Bejárta a világot, először 1966-ban tért haza, hogy meghonosítsa a kempót, kiebrudalták az országból, de visszatért. Két lánya összesen 21 világbajnoki címet szerzett. Nehezen viseli, hogy kerekesszékbe kényszerült. Már az interjú elején leszögezi, tegeződjünk. 

Egy ilyen, a keleti harcművészetben elmélyült nagymester számára mennyire fontos a karácsony? 

– Nagyon fontos. Nem vagyok vallásos, de hiszek Istenben, a jóban. Római katolikus keresztény családból származom. Magyarországon nagyon sok minden megváltozott, mióta elmentem. 1956 előtt az ávós tiszt ott állt a templomnál, és figyelte, hogy ki megy be. Köszönöm Istennek, hogy élek, hisz '56-ban elfogtak hat társammal együtt, és az Andrássy út 60-ban a pincében tartottak fogva. Emlékszem, ültem a koszos, sötét cellámban, és azt kérdeztem magamtól, miért én kerültem ide, és ekkor jött egy hang, ami azt mondta: „még nem tudod, mi a tervünk veled.” 

Miért fogtak el? 

– Mert forradalmár voltam. 1954-ben kilencven srác tetoválta magára az „RF” feliratot, és egy-egy sorszámot, én vagyok a tizenhármas. „RF” mint Rosszfiúk. Megbeszéltük, ha elkapnak, a jelentését Rózsa Ferenc (kommunista aktivista – a szerző) nevével magyarázzuk. A VI–IX. és a XIII. kerületből álló srácok alkották. 

Mivel foglalkoztatok? 

– A Hősök terén tettünk esküt vérszerződéssel. Felesküdtünk arra, hogy mindig együtt leszünk, és ha valamelyikünket bántják, akkor a többi kilencvenet is bántják. Dehogy voltunk mi rosszfiúk, inkább őrangyalok! Rengeteg családnak segítettünk, olyanoknak, akiknek nem volt mit enniük. Pedig nekem zoknim sem volt, a szüleim kapcával tekerték be a lábamat. Sportolás közben ebben a rongyban kellett ugrálnom. Apámnak, anyámnak egy hónapig kellett spórolnia egy pár cipőre. A kilencven ember közül én vagyok már egyedül életben. Viktor, azaz RF15 négy éve halt meg Franciaországban. '56-ban sorozatlövést kapott, fél tüdővel élte le az életét. 

Mikor, hogyan hagytad el az országot? 

– 1956. december hatodikán. Nem sokkal korábban megsebesültem, két golyót kaptam az oroszoktól a Szív utca és a Szondi utca sarkán. November elsején 32 barátom temetésére mentem el (meghatódik). Láttam 32 családot sírni. Sokáig rém­álmaim voltak, éjjelente üvöltöttem, mert álmomban mindig megöltek. Szóval egyedül indultam neki, zsebemben egy szovjet kilenc milliméteres pisztollyal és két kézigránáttal. Felszálltam az első vonatra a Keleti pályaudvaron. Mosonmagyar­óvárnál egy néni azt mondta, ha át akarok menni a határon, szálljak le mert az ávósok el fognak kapni. Levélen leszálltam, kérdezősködtem, hogy merre menjek, de nem mertek segíteni. Egy töltésen sétáltam – hülye voltam – egyszer csak hallom, hogy kutyák ugatnak és fellövik a Sztálin-gyertyát. Beugrottam egy kazalba, jöttek a határőrök. Hallom, azt beszélik, hogy fáznak, meg akarják gyújtani a kazlat. Ekkor valami szőrös mászott a lábamon, egy patkány jött a vérre, ami a korábbi sebesülésemből folyt. A határőrök végül csak kétmaroknyi gyújtóst szedtek ki a kazalból, egy picivel állt meg az orrom előtt az egyikük ujja. 

Ezek a traumák mire tanítottak meg? 

– Bízni Istenben. A Zen Bu Kan Kempóval is spirituális szinten, a szellemeken keresztül kerültem kapcsolatba. Istennek volt egy terve velem, hogy indítsam el a világban a Zen Bu Kant. Itt a nyakamban ez a medál, ilyen a fekete öveseknek lehet, azt a sugallatot kaptam, ezzel gyűjtöm magam köré a jó embereket. Taekwandóban ezernyi fekete öves van, nálam 1957 óta csak 321! Mindegyiküket ismerem, olyanok vagyunk, akár egy család. 

Mi a mottója a Zen Bu Kan Kempónak? 

– Hadd mondjak egy történetet. Egyszer bejött a dódzsóba egy marha nagy darab ember, és azt mondta – miközben cipőben állt a tatamin –, mutassam meg neki a leghatékonyabb technikát. Mondtam neki, csak akkor mutatom meg, ha megígéri, hogy minden nap meg fogja csinálni. Arra kértem, feküdjön hasra, majd megfogtam, és felemeltem, azt mondtam: ez a legnagyobb technika. Nem az a lényeg, hogy leüssem a másikat, hanem hogy fel­emeljem. 

Mennyire viseled nehezen, hogy kerekesszékhez vagy kötve? 

– Három stroke-om volt, az első a bal, a második a jobb oldalamat vitte el, a harmadiknál mondtam a doktornak, hogy a hátsóm következik (nevet). Nagyon fáj, hogy a nejemnek mindent egyedül kell csinálnia. De a tanítványaim sokat segítenek, egyikőjük saját költségen elkísért, hogy segíteni tudjon a feleségemnek. 

Mit jelent számodra, hogy magyar vagy? 

– Amikor Amerikában szemináriumot tartottak, úgy mutattak be: itt jön a kis nagy magyar. Tudod mit jelent ez nekem? (sír) El sem tudod képzelni.