Elsőre rangadóval indít a Sárbogárd

2022.08.25. 10:16

Rendkívül éles összecsapásokkal tarkított forduló előtt áll a megyei I.

A 2. fordulóra készülődnek a csapatok a Fejér megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak vezetőit, trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra. Emellett szokás szerint idény elején kérdéseket tettünk fel, ezúttal azoknak a szakembereknek, akik az előző héten vendégként szerepeltek csapatukkal.

Káldor András

Forrás: Pexels

- Milyen tervekkel vágnak neki a bajnokságnak? 

- Mit vár a hétvégi meccstől? 

2022. július 23. augusztus 27., szombat 15:00
Lajoskomárom (12.) - MÁV Előre FC Főnix (4.) 

Dopuda Igor a Lajoskomárom vezetőedzője: - Természetesen nem akarunk ugyanabba cipőbe belelépni, mint tavaly, és előrébb végeznénk. Stabilabb, egységesebb és jobb játékot szeretnénk mutatni, főleg, hogy eléggé kicserélődött a csapat. Úgy érzem, hogy az igazolásaink sikerültek A legutóbb vereséget szenvedtünk, de lehetett erre számítani, mert vendéglátónk, a Mány csapata jól összeszokott és felkészített együttes, amely jobban kihasználta helyzeteit. Szombaton a Főnix FC esélyesebb nálunk, de bízom abban, hogy tisztességgel és becsülettel helytállunk.  

2022. július 23. augusztus 27., szombat 17:00
Sárbogárd (9.) - Ercsi Kinizsi (2.)
Pajor László a Sárbogárd szakmai igazgatója: - Az utóbbi években mióta átvettem a csapatot az elsődleges cél az volt, hogy valamilyen szinten tudjunk előre lépni egyesületként, valamint a felnőtt csapattal. Ez érződik is, hiszen tavaly ott voltunk egész sokáig a bajnoki címért folytatott harcban, végül harmadikok lettünk. Az évek során mindig léptünk egyet előre a tabellán, de azt merészség lenne állítani ebben a bajnokságban, hogy megcélozzuk az első helyet, ám hogy fejlődnénk a játék minőségben, és adott esetben helyezés tekintetében is igazán ez lenne a fő cél, de nincs kimondva az, hogy minimum a második helyen kell végeznünk. A csapatok megerősödtek a nyár folyamán, kiegyensúlyozott bajnokság várható, nem lesz könnyű az élmezőnyben végezni. Az Ercsi csapatával mindig kemény, férfias és sportszerű mérkőzéseket játszunk. Kifejezetten jó csapatnak tartom őket, tudnak küzdeni egymásért, hajtós társaság, nem adják fel, amennyiben elkapják a fonalat rettentően nehéz ellenük játszani. Hogyha azt a folyamatos fejlődést akarjuk folytatni, amit elkezdtünk, akkor csak az lehet a cél, hogy itthon nyerjünk, és erre alkalmasak is lehetünk.
Tordas R-Kord (13.) – Martonvásár (7.)
Farkas Zsolt a Tordas R-Kord technikai vezetője: - Élvezni akarjuk a futballt, ezen belül szerettünk volna egy fiatal csapatot összehozni, és emellett megtartani azokat a játékosokat, akik a tavalyi szezonban vitték a hátukon a gárdát. Bizakodók vagyunk, hogy az előző évhez hasonlóan ott lennénk az élbolyban. Vasárnap a Főnix FC ellen adtunk egy félidőt ellenfelünknek, ezt egy ilyen szintű csapat kíméletlenül kihasználja. A Martonvásárral mindig jó mérkőzéseket játszunk, bízom abban, hogy az időjárás kedvezően alakul, és sokan lesznek.
2022. augusztus 28. vasárnap 17:00
Sárosd (8.) - Csór Truck-Trailer (11.)  

Rauf Dávid a Sárosd vezetőedzője: - A vezetőség célkitűzése a 4.-6. helyezés, de természetesen minden mérkőzésünket meg szeretnénk nyerni. A martonvásári mérkőzéssel kapcsolatban maradt bennünk némi hiányérzet, ám azt azért tudni kell, hogy sok - összesen hét - játékos érkezett hozzánk a nyár folyamán, így eléggé kicserélődött a társaság. A tavalyi keret eléggé szűkös volt, úgyhogy megpróbáltunk létszámban és minőségben is erősíteni. Ez a véleményem szerint sikerült, de a csapatnak azért egy kicsi idő még kell ahhoz, hogy összerázódjon és az általam elképzelt játékot, taktikát megszokja, megvalósítsa. Jó lenne megszerezni az első győzelmet hazai pályán, tiszteljük, a Csór csapatát minden egyes ellenféllel fel fogják venni a versenyt.
Enying (10.) - Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (6.)
Mohai Norbert az Enying szakosztályvezetője: - Teljesen amatőr klubként szeretnénk tisztesen helyt állni a Megye I. mezőnyében az idei szezonban is. Azt hiszem, minden olyan klubnál, ahol nincs forrás a zsebeket tömni, csak ez lehet a cél. Természetesen nagyon elégedettek lennénk egy középső harmadbéli végeredménnyel, de fontosabb, hogy minél több fiatalnak adjunk játéklehetőséget, s ezzel együtt esélyt biztosítsunk nekik, minél magasabb szintre jutni. Egész jól indult múlt vasárnapi mérkőzésünk Ercsiben. Nagy kedvvel, bátran játszottunk s az első negyedóra végén már két góllal vezettünk. A következő 30 percben viszont erősebb ellenfelünk felőrölt minket és a fordítás után már nem tudunk újra felállni. A héten elemezni fogjuk a történteket. Hibáinkon javítanunk kell, ami pedig jól működött még inkább erősíteni kell játékosainkban, mert a Gárdony ellen sem lesz könnyű dolgunk. Biztosan tudjuk, hogy jócskán lesz hiányzónk különböző okok miatt, tehát ha szép eredménnyel akarunk bemutatkozni itthon, mozgósítani kell mindenkit. Egy döntetlen kiharcolása is szép eredmény lenne..
Mányi TK (3.) - Bodajk SE (14.)
Varga Mihály a Mányi TK elnöke: - Fontos, hogy jól rajtoljunk! Nehéz mérkőzés volt a jó erőkből álló Lajoskomárom ellen, akik rendkívül masszívak voltak, de úgy érzem jól játszottunk. Ellenfelünk önmagához képest sokat erősödött nem szerepelt rosszul, ám megérdemelt győzelmet arattunk, jól használtuk ki a lehetőségeinket. Nem lesz könnyű a következő mérkőzésünk sem, sokan lebecsülik a Bodajkot, mert papíron esetleg gyengébbnek tűnnek, de a két csapat nagyon régóta ismeri egymást. Véleményem szerint nem fognak alárendelt szerepet játszani, és ugyanúgy meg kell dolgoznunk a pontokért, mint más meccseken. Biztos, hogy jó lenne egy győzelemmel folytatni, mert az jó alapot adhatna a jövőre nézve.
Tóvill Kápolnásnyék (5.) - Bicske II. (15.)
Höltzl Richárd a Tóvill Kápolnásnyék vezetőedzője: - Nincs egyszerű dolgunk ugyanis csak két edzésre van kapacitásunk, de felvennénk a versenyt azokkal a csapatokkal, amelyek nálunk többet, esetleg hármat vagy négyet edzenek és szeretnénk a középmezőny elején végezni. Csóron nem játszottunk jól, sőt mondhatom azt is, hogy rosszul, de amiért mentünk - a három pontért - azt sikerült megvalósítani. Ennek tudatában elégedettek lehetünk, kizárólag az eredménnyel. Mindig magunkkal kell foglalkozni és minden ellenfél ellen ugyanúgy készülünk, ugyanígy tesszük ezt a Bicske II. ellen is. Nem becsüljük, le őket tudjuk jól, hogy ők az újoncok, és akár meglepetést okozhatnak nálunk, de bízom benne, hogy nem így lesz.
Szabadnapos: Ikarus-Maroshegy (1.) 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában