Ismét 3-2-es végeredmény született

2022.08.13. 20:45

A Debrecen nyert ezúttal is

Péntek délután a FEHA19 felnőtt csapata lejátszotta második felkészülési találkozóját, az ellenfél ismét a DEAC volt, de ezúttal Székesfehérváron csaptak össze a felek.

feol.hu

A nyári szerzeménye, Csollák Márkó betalált a DEAC kapujába.

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A két fél szerdán már játszott egymással, akkor a "Titánok" gyorsan 2-0-ás hátrányba kerültek Debrecenben, de utána visszajöttek a meccsbe, és a végén egy emberelőnyben elkövetett hiba bosszulta meg magát. Pénteken bár kint 30 fok tombolt, a C pálya hűvösében jó iramban bekezdtek a felek, mindkét kapu előtt voltak veszélyes pillanatok. Pár perc elteltével emberhátrányba került a FEHA19, de ez nem zavarta meg Csollákot, aki egy gyors ellenakciót góllal zárt le, 1-0. A folytatásban több helyzete volt ugyan a Debrecennek, de a hazaiaknak is megvolt a lehetősége az előny megduplázására. A második harmadban megfordította a találkozót a DEAC, először Révész, majd Mihalik Gergő mattolta Tóthot, 1-2. Az utolsó játékrészben a Fehérvár  mindent megpróbált, de a 46. percben kettőre nőtt a két gárda közötti differencia, Mihalik lőtte meg saját maga második gólját. Anatoli Bogdanov együttese nem adta fel, az 53. minutumban sikerült a szépítés, Farkas László révén. Az utolsó percekben nyomott a FEHA19, de egyenlíteni nem sikerült, így ezt a találkozót is 3-2-re nyerte a Debrecen.

– Az első harmadban jól, frissen kezdtünk, talán felkészültebbek is voltunk. Ezután a Debrecennek több gólszerzési lehetősége is volt. A második harmadban kisebb hibákat vétettünk, itt veszítettük el a mérkőzés irányítását. A harmadik játékrésznek hátrányban mentünk neki, ilyenkor néha úgy alakul, hogy hiába próbálkozol, nem sikerül egyenlítened. A hét üzenete a csapat számára az, hogy jó úton járunk. Más szemszögből, a különbség nagy tud lenni, hogy egy meccset egy góllal elveszítesz vagy megnyersz, lényeg, hogy mennyit kell még tenned érte, hogy a javadra dőljön el. Remélem tanulunk ebből, a játékosok most elmennek a válogatotthoz, a maradókkal tovább folytatjuk a munkát – foglalta össze gondolatait Anatoli Bogdanov a klub honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában