Fényes érmeket lapátoltak össze

2022.06.27. 12:12

A Dunaújvárosi KSE és a KKNKKA kajak-kenusai remekeltek az U23-as Eb-n

Összesen három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a Dunaújvárosi KSE és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia sportolói az U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Ferencz Balázs

Forrás: KKNKKA

Nagyüzem volt a hétvégén a honi kajakosok és kenusok életében, hiszen Szerbiában az U23-as Európa-bajnokságon eveztek, Szolnokon válogatón lapátoltak, Fadd-Domboriban pedig a kisebbek Magyar Kupa-fordulón versenyeztek.A belgrádi Európa-bajnokságon a Dunaújváros KSE és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia koprodukcióban nyert ezüstérmet. Szellák Szabina, a dunaújvárosi nevelésű kajakos – aki több klubot megjárva ősszel tért vissza a DKSE-hez – K-4 500 méteren lapátolt a Dunaferr nevelésű, 2020-ban eligazoló, most Győrben versenyző Decsi Dorina, valamint KKNKKA növendékei, Ujfalvi Laura és Dráviczki Dóra társaságában. Az egység előfutamában egy másodperccel megelőzve a szlovákokat az élen végzett, amivel egyből a szám vasárnapi fináléjába jutott. Ott a rajtot követően a magyar hajó féltávnál a lengyelek és az olaszok mögött harmadikként haladt. Az utolsó kétszázötven méteren Szellák Szabina vezérletével csapásról csapásra közelítettek az olaszokra, akiket végül óriási csatában, az utolsó centiken előztek meg, kicsivel kevesebb, mint hét századdal. Ezüstérem volt a jutalmuk.

Forrás: KKNKKA

A Sukorón székelő Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia ifjúsági versenyzője, Nemes Réka fantasztikus hajrával győzött K-1 1000 méteren. A sírból hozta vissza a győzelmet úgy, hogy az utolsó kétszáz méteren hajrázta le a versenyben végig fölényesen vezető szlovák riválisát.

„Tudtam, hogy kamikaze taktikát választ majd a szlovák lány, aki nagyon elment az elején, talán túlságosan is, így ötszáz méternél úgy éreztem, fejben feladom ezt a versenyt. Aztán mégsem ez történt, egyre jobban megközelítettem őt és ez rengeteg energiát adott a végére. Nagyon boldog vagyok, bár még nem fogtam fel, hogy Európa-bajnoki aranyat nyertem” – értékelt a KKNKKA közösségi oldalán Nemes Réka.

Bakó Olga a 2018-as ifjúsági világbajnokság után indult ismét egyes számot világversenyen, s ezüstöt nyert.

A VVSI-nevelés, már KKNKKA színekben evező Kövesdi Patrik tavaly már felállhatott az Eb dobogójára, az ifi négyessel lett akkor bronzérmes. Most első éves U23-asként képviselte a magyar színeket 1000 egyesben, a tudása legjavát adva a B-döntő 4. helyén zárt.

Ifjúsági K-1 500 méteren Kollek Bálint minden erejét mozgósítva nyerte meg a számot, és aranyérmes lett a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka alkotta ifi négyes is, Nemes tehát duplázott a legfényesebb medálból az Eb-n. Dráviczki Dóra miután a négyessel ötszázon ezüstérmet nyert, K-1 500 méteren is rajthoz állt, amelyen a negyedik helyen zárt.

A KKNKKA egyetlen bronzérmét a Biben Karina, Bakó Olga alkotta K-2 500-as egység szállította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában