Megyei I.

2022.05.20. 16:00

Minden szem Tordasra szegeződik

A 25. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak vezetőit, trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.

Káldor András

2022. május 21., szombat, 17.00

Sárosd (8.) – Móri SE (2.) – ősszel 1-3

Arany Tibor, a Sárosd vezetőedzője: – Legutóbb Ercsiben az első félidő viszonylag kiegyenlített volt, nulla-nullánál sajnos kihagytunk egy tizenegyest. A félidőben azt gondoltuk, hogy még bármi lehet, de aztán kaptunk két egyéni hibából született gólt, és onnantól kezdve már nem volt visszaút. Az Ercsi egészen jó ritmusban focizott, mi ezt a ritmust nem tudtuk felvenni. Ez jellemző mostanában, nem véletlen, hogy egész tavasszal a hasonló szituációk demoralizáló hatással voltak ránk, és nem tudtunk felállni. Bizonyára nehéz mérkőzés lesz a móriak ellen, jelentős különbségeket már nem tudunk elérni a tabellán, de ettől függetlenül bízom abban, hogy a csapatban a meglesz az a megfelelő tartás, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani. Reményeim szerint legalább egy pontot itthon tudunk tartani, de győzelemre fogunk játszani, Szabó Norbert öt sárga lapja miatt fog hiányozni.

Tordas R-Kord (5.) – Sárbogárd SE (1.) – ősszel 0-2

Farkas Zsolt, a Tordas R-Kord technikai vezetője: – Szombaton a Főnix FC ellen a második félidőben kizárólag a védekezéssel tudtunk foglalkozni, mert teljesen beszorítottak bennünket a kapunk elé. Sokszor a szerencse, illetve Cseresznyés Alex mentett meg bennünket, rengeteg helyzet hagyott ki ellenfelünk. A mérkőzés után nyilván csalódottak voltunk, mert a hajrában mentett pontot a Főnix FC, de a kilencven perc képe a realitást tükrözte. Az, hogy egyáltalán pontot tudtunk szerezni ellenük nagy öröm számunkra. A Sárbogárd ellen az egy pontnak is örülnénk, annak tudatában, hogy a Mór csapatát legyőztük, a Főnixszel döntetlent játszottunk. A Sárbogárdtól jó lenne pontot, pontokat elvenni, hogy az utolsó forduló izgalmas legyen. Egészen biztos, hogy egy jó Sárbogárd érkezik, amely egy jó Tordassal találkozik.

2022. május 22., vasárnap, 17.00

Főnix FC (3.) – Enying (12.) – ősszel 2-1

Pavlik József, a Főnix FC vezetőedzője: – Úgy néz ki, hogy sikeresen elbuktuk a bajnokságot. Két olyan csapattal játszottunk, amelyek a mieinknél jóval gyengébb kerettel és szerényebb játéktudással rendelkeznek, viszont amit a két csapat kitett a pályára – a Bodajk és a Tordas – tenni akarásból, lelkesedésből az példaértékű. Minden mérkőzésünket felvesszük, amikor visszanéztük őket, azzal szembesültünk, hogy mindkét meccsen a második félidőben ellenfelünk a félpályán nem jött át, sőt a saját tizenhatosukról sem tudtak kijönni. A két találkozón 17 helyzetet számoltam össze, ami szemben volt a kapuval, ígéretes akcióként fejessel, vagy lövéssel fejeződött be. Ebből a 17-ből kettőt rúgtunk idegenben, ezzel nem lehet bajnokságot nyerni. Volt egy nagy edző, aki azt mondta, hogy májusban osztják a trófeákat, és májusban kell a legtöbb pontot szerezni, kivéve, ha addig nem dolgoztál ki 20 pontos előnyt. Mi májusban kettőt szereztünk… Most már nem a mi kezünkben van a sorsunk, maximum mi leszünk a mérleg nyelve és eldöntjük, hogy a Sárbogárd vagy a Mór legyen a bajnok. A Mór elleni győzelem után mindenki azt gondolta, hogy nyeregben vagyunk, de nem így történt. Nyerhető mérkőzéseken játszottunk döntetlent, míg a rivális csapatok 1-0-ra, 2-1-re, 3-2-re és 4-3-ra megnyerik a meccseiket, amíg mi nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket. A legfájdalmasabb pedig az, hogy nem úgy veszítjük el a bajnoki címet, hogy valaki nagyon megver minket, hanem úgy, hogy 180 percen keresztül mi dominálunk, kilencven százalékban nálunk van a labda. Jön az Enying elleni mérkőzés, rólunk lekerült a teher, mi olyan nyugodtan játszhatunk, mint még soha a bajnokságban. Talán lehet, hogy ez is volt a probléma. A csapat nem tudta elviselni, hogy esélyes, pedig még pszichológus is foglalkozott velük, megpróbálta levenni a vállukról a terhet. Úgy tűnik a futballistenek nem akarták, hogy mi legyünk azok, akik megnyerik a bajnokságot.

Mányi TK (11.) – Bodajk SE (7.) – ősszel 0-3

Varga Mihály, a Mányi TK elnöke: – Sokkal több volt a Mór elleni mérkőzésünkben, ezt minden elfogultság nélkül mondhatom. Nagyon tompa volt az első félidő mindkét részről, viszont nem éreztük meg azt, hogy ennyire gyengén játszott önmagához képest ellenfelünk, és több lehetőséget kihagytunk. A szünet előtt kaptunk pontrúgásból egy gólt, az pedig mindent elmond, hogy mind a négy gólt rögzített szituáció után kaptuk. Azt reméltük a szakmai stábbal folytatódik a jó sorozatunk, még ha nem is az eredményben, de játékban. Bodajkon legutóbb 3-0-as vereséget szenvedtünk, kicsit párhuzamot vonva a móri meccsel hasonlóképpen játszottunk, nem volt kiemelkedő teljesítmény nálunk és három hibánkat könyörtelen kihasználták a vendéglátók. A Bodajkkal szikrázó meccset szoktunk játszani pozitív értelembe véve, ők egy nagyon jól védekező csapat, gyors szélsőkkel. Amennyiben tudjuk érvényesíteni a fiatalos lendületünket akkor, lehet reális esélyünk a győzelemre. Ugyanazt várom mint az előző hazai mérkőzéseinken, ha beletesszük azt az energiát és mozgósítunk, három pont lehet a jutalmunk, de az biztos hogy nem lesz könnyű.

Tóvill Kápolnásnyék (4.) – Ercsi Kinizsi SE (9.) – ősszel 2-2

Höltzl Richárd, a Tóvill Kápolnásnyék vezetőedzője: – Ilyen még nem volt a szezonban, az elmúlt két mérkőzésen sikerült győztesen elhagynunk a pályát, de a leginkább biztató számunkra, hogy mindezt kapott gólok nélkül sikerült megtennünk. A Kisláng előtt le a kalappal, hiszen csak helyi kötődésű játékosai vannak, és a helyezésük, és a kapott öt gól ellenére sem álltak be bunkerbe, próbálkoztak és mentek előre, felvállalták a támadófutballt, azonban hamarabb elfáradtak, mint a játékosaim. Az Ercsi jó csapat, s bár a tabellán mi előrébb helyezkedünk el, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlen mi lennénk a találkozó esélyesei. Sőt, az Ercsi keretét jó játékosok alkotják, hétről hétre hozzák a mérkőzéseiket, és meglepetéseredményeket is értek el. Sportszerű, férfias küzdelmet várok, nüánszok fognak dönteni, de azért bízom a sikerünkben.

Martonvásár SK (10.) – Kisláng (14.) – ősszel 5-0

Horváth László, a Martonvásár vezetőedzője: – Az utolsó három fordulóban egy kicsit fejben elfáradtunk, és ez igencsak meglátszott az eredményeken. Folyamatosan küzdünk azzal, hogy meglegyen a csapat létszáma, és ki tudjunk állni. Ez fizikálisan és szellemileg felőrölte a társaságot. Jó példa erre, a legutóbbi hétvégén úgy nézett ki, hogy nagyjából egyenesbe kerülünk, aztán meghúzódott Pfeiffer Szabolcs. Már nem merek előre mondani semmit, a Kisláng ellen a kilencven perc majd eldönti, hogy sikerül zárni, remélem, hogy jól fogunk kijönni belőle.

Ikarus-Maroshegy (6.) – Lajoskomáromi SE (13.) – ősszel 2-2

Szarka Martin, az Ikarus-Maroshegy vezetőedzője: – Nehéz idegenbeli mérkőzéseken vagyunk túl Tordason és Sárbogárdon, ahol akkor sem könnyű játszani, ha teljes csapattal tudunk kiállni. Ráadásul a kezdőcsapatunk átlagéletkora húsz esztendő volt mindkét mérkőzésen, valamint rendre két U16-os játékos is ott volt kezdőben. Mindkét találkozón az volt a célunk, hogy megnehezítsük az ellenfelünk dolgát. Ezt elértük, sőt pontot is tudtunk szerezni két hete. A fiatalok helytálltak, jó úton járunk, de ahhoz, hogy három pontot is tudjunk szerezni ezeken a mérkőzéseken, több rutinnal rendelkező játékosra lesz szükség a jövőben. A Lajoskomárom elleni mérkőzésnek különösebb tétje nincsen, meglepne, ha közönségszórakoztató játékot nyújtanának a csapatok, hiszen ellenfelünk sincsen könnyű helyzetben, hasonló cipőben járnak mint mi a létszámot illetően. Bár a hétvégén megszerezték első tavaszi győzelmüket, ez adhat számukra egy löketet, de ez a találkozó egy kicsit presztízsmérkőzés is lesz, mivel jó barátom irányítja a lajosi gárdát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában