Kajak-kenu

2022.04.13. 17:30

Már 170 fiatal sportol a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Egy évvel ezelőtt kezdte meg működését a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia. A sukorói utánpótlásnevelő műhely töretlenül halad a fejlődés útján – erről számolt be az Akadémia vezetősége a Velencei-tó partján tartott sajtóreggelin.

Ferencz Balázs

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A VVSI-től vette át a stafétát a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia a Velencei-tavi sportéletben. Több versenyzőt és edzőt is átigazolt az új utánpótlásnevelő intézmény, s bővítésbe kezdett. Novemberben elhelyezték a sukorói evezőspálya mellett az Akadémia minden igényt kielégítő, s 2024-ben átadásra kerülő sportkomplexumának alapkövét, s a versenyzői létszámot, valamint a szakmai stábot is növelni kezdte a KKNKKA.

A háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok kajakos névadó, Kovács Katalin érzi a lelkesedést az Akadémia minden tagján.


– Rohamtempóban kezdett épülni a létesítmény, kezdenek kibújni a földből  az épületek falai, ezzel párhuzamosan elkezdett alakulni az akadémia szakmai stábja. Sok gyermek jelentkezett az  elmúlt évben,  erre büszkék vagyunk, gőzerővel dolgozunk azon, hogy olyan szakmai feltételeket biztosítsunk, hogy itt maradjanak a sportág mellett és elérjék céljaikat a fiatalok – fogalmazott Kovács Katalin, aki arról is beszélt, hogy biztosan nagy segítséggel szolgált volna az ő pályafutásában is az a diagnosztikai központ, ami a Velencei-tó partján támogatja majd a fiatal versenyzőket. – A sporttudományos háttér korábban nem volt igazán biztosított, nem volt lehetőségünk arra, hogy a sporttudomány hozzá tegyen a fejlődésünkhöz – mondta Kovács Katalin, majd hozzátette: jó úton jár a remek szakmai stábbal dolgozó akadémia.


A rendezvényen megjelent szakszövetségi elnök, Schmidt Gábor elárulta, hogy szereti a kihívásokat, ezért örült, mikor Kovács Katalin megkereste a Magyar Kajak-kenu Szövetséget, hogy alakítsanak ki szoros együttműködést.


– Ebből mindenki csak profitálhat. Eddig csak pozitívumokat látunk az akadémiai működésben. Új megközelítés érkezik  a sportágba az akadémia által. Törekvésünk, hogy komoly és támogatott szakmai munka jöjjön létre, olyan utánpótlás-versenyzőket neveljünk, hogy megállják a helyüket a nemzetközi vizeken is. Hiszem, hogy már ebben az évben is sok akadémista szerepel majd a versenyek élmezőnyében. Az akadémia kísérleti helyszín, ahol különböző módszereket szeretnénk kipróbálni, s ami jó, azt közzé is kívánjuk tenni. Egyedülálló, hogy a kápolnásnyéki iskolában és a fehérvári Vörösmarty Iskolában első osztálytól specifikus kajak-kenu képzés indul szeptemberben – fogalmazott az MKKSZ elnöke, Schmidt Gábor. – Magasra tette a mércét a sportág, de mindent lehet tökéletesíteni és jobban csinálni. A nemzetközi mezőny nagyon erős, kiszélesedett, s hogy ebben továbbra is helyt álljanak a magyarok, elengedhetetlen az akadémiai képzés.


Sukorón már dolgoznak a daruk és az építőmunkások. 50 méteres uszoda, sportcsarnok, kondícionáló terem is kialakításra kerül majd, melyeket a környező iskolák is használhatnak, ugyanakkor a nagyközönség előtt is nyitva lesznek a szabadtéri edzőterek. A kollégiumi szárny 60 főt tud fogadni, a komplexum edzőtáborok helyszíne is lehet. Maga a pálya is megújul, utánpótlás-bajnokságok rendszeres otthona lesz.

A KKNKKA szakmai életébe Betlenfalvi István szakmai vezető engedett bepillantást.


– A téli felkészülést lezártuk, gyermek évfolyamtól már Sukorón végeznek kinti edzéseket a sportolók. Fejlődött az infrastruktúra a télen. Kápolnásnyéken az Akadémia berendezett egy kondicionáló termet, s használták a tanuszodát. Agárdon a tanmedencét és a tornatermet vették igénybe, Sukorón pedig az 500 nm alapterületű konténerkomplexumban tréningeztek a fiatalok. A műhely versenyzői kerettárborokban is készültek, s többen  melegvízi edzőtáborokban vettek részt, Horvátországban, Spanyolországban, Portugáliában. Eredményes az eddigi munka. Ősszel toborzást indítottunk, a 100 főről 170 főre toránztuk a létszámot. Sok fehérvári versenyzővel bővült a csapat.


Az U23-as női kajak csoportot két edző viszi, Gintl Andrea és Beé-Samu Andrea. Utóbbi jelezte, hogy most tértek vissza egy három hetes sevillai edzőtáborból, ahol koncentrált munkát tudtak végezni, noha az időjárás nem kedvezett, olykor sapkában, kesztyűben kellett evezni.

– Sok kilométert tudtunk gyűjteni, s csapathajókat is próbálgattunk. Keressük azt az U23-as egységet, akár párosban is, amely meg tudja lépni a váltást a legjobbak között. Nagyon motiváltak, harapnak a lányok, várjuk a versenyszezont. Jó úton haladunk, s bízom benne, hogy eredményekkel tudjuk meghálálni, hogy itt lehetünk – vélekedett Beé-Samu Andrea, aki külön kiemelte Kőhalmi Emese és Fojt Sára munkáját.

 

A versenyzők is nagy reményekkel tekintenek a közelgő versenyidőszakra. Az immár négyszeres ifi világbajnok és kétszeres U23-as világbajnok Biben Korina szerint jó hatással van rájuk, hogy két edzővel, nagy csapatban dolgozhatnak.

– Párostársammal, Bakó Olgával együtt nagyon várjuk a szezont, új impulzust, motivációt, tüzet kaptunk, szeretnénk minél jobb eredményt elérni a világbajnokságon is. Nagy lehetőség, hogy több ász hiányozni fog a mezőnyből, s remélem élünk ezzel.

A korábban a VVSI-ben nevelkedett Kövesdi Patrik is jó szezonra számít.

– Ez lesz a legnehezebb évem. Portugáliában minőségi munkát végeztünk az edzőtáborban, soha nem volt még ilyen jó alapozásom. Minden kerek, remélem, ez eredményekben is meglátszik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában