Kézilabda

2022.04.01. 20:38

Idegörlő Albás vereség után

A női kézilabda NB I K&H Liga 20. fordulójában a Szombathelyi KKA a hajrában győzte le az Alba Fehérvár KC-t, amelynek több lehetősége lett volna megnyerni a mérkőzést.

Káldor András

A fekete mezes Szombathely a hajrában tudta maga javára fordítani a mérkőzést

Forrás: Unger Tamás /Vas Népe

Önbizalomtól duzzadó tekinteteket láttunk a meccs előtt pacsizó fehérváriaknál, a sérült Tea Pijevicet helyettesítő Tóth Nikolettet még Triscsuk Krisztina bíztatta, mielőtt elfoglalta helyét a kapuban. Az első találatot Utasi Linda érte el nagy lövésből, ezt követően igazán nem tudtak elszabadulni egymástól a felek. Majd Töpfner Alexandrát vitte le Pődör Rebeka ippont érő dobással, némi ápolás után Triscsuk lőtte be a megérdemelt hétméterest, 3-4.

 

Lendületbe jött az Alba, és pillanatok alatt háromgólos előnyt kovácsolt, és először vezetett néggyel Besszer Borbála góljával a 10. percben, 3-7. Nem véletlenül kért időt Pődör Zoltán, a házigazdák mestere, de nem sikerül megtörni ezzel a vendégek lendületét, sőt Varga Emőke harmadik gólja ezt még fokozta, 3-9. Pődör egymás után elért három gólja jelentősnek bizonyult, felzárkózott a Szombathely háromra, válaszul Józsa Krisztián lépett, időt kért, és több cserét eszközölt. Tartotta a távolságot ellenfelétől az AFKC a félidő felénél, bár néhányszor azért megzavarta őket az SZKKA. Szerencsére ez tiszavirág életűnek bizonyult, megrázták magukat a lányok, és őrizték a négy-ötgólos vezetésüket. Tóth korlátlan úrnak bizonyult a kapuban, jóvoltából sorra hagyták ki a hazaiak a lehetőségeket. Aztán öt perccel a szünet előtt meglódult az SZKKA, de Besszer gyorsan eloszlatta abbéli álmukat, hogy feljöjjenek egy gólra, 12-15. Támadásban ekkor egyik fél sem dicsekedhetett túlságosan eredményes játékkal, és több elkapkodott szituáció miatt morgolódtak a szurkolók.

 

A pihenő után rögtön Horváth Anna egyre csökkentette a különbséget, ráadásul az egyre stabilabban védő, és csapatát a hátán cipelő Katarina Tomasevics indításából Csire Fanni egyenlített, 16-16. Kissé kapkodóvá vált a játék, és a 36. percben először a mérkőzésen Csire kiharcolta a fordítást, 18-17. Ez azonban nem fogta meg az Albát, a korábban többször próbálkozó Afentaler Sára kipókhálózta a felső sarkot, majd Besszer visszaállította a kétgólos vezetésüket, 18-20. Állandósulni látszott az egy-kétgólos differencia, a játékrész feléhez érve érezhetően lassította a játékot a Fehérvár, és arra törekedett, hogy ne érjen riválisa lőtávolon belülre, 20-22. A folytatásban Pődör hetese a kapufa segítségével, Tóth lábáról a gólvonal mögé pattant, és ez megint meghozta a fekete mezesek számára az egalizálást. Gyors gólpárbaj alakult ki, amelynek végén Pődör és Horváth Petra felcsillantották a vasiaknak a reményt, 27-25. Bizonytalankodott az Alba, támadásban elvesztegették a labdát, de azért újfent utolérték ellenfelüket a véghajrára. A 29. perc végén Horváth Anna vette be a szélről Kubina Molli kapuját, megadva a sanszot arra, hogy megnyerjék a meccset. Közben Utasi Linda sérült meg, úgy kellett őt letámogatni. 45 másodperccel a lefújás előtt egy eladott labdát követően az SZKKA maradt higgadtabb, és nyerte a találkozót.

 

Jegyzőkönyv:

Hungast Szombathelyi KKA  - Alba Fehérvár KC 30-28 (14-16)
Aréna Savaria, 400 néző Vezette: Bócz László, Wiedemann Viktor
Hungast Szombathelyi KKA: Tomasevics 1 – Gheorghe 1, Virág, Gorilska 3 (2), Pődör R. 8 (4), Stosics 2, Csire 4. Csere: Balog J., Christe (kapusok), Bíró D. Szekerczés 1, Horváth P. 4, Szmolek 2, Horváth A. 4, Győri. Vezetőedző: Pődör Zoltán
Alba Fehérvár KC: Tóth N. 1 – Takó, Utasi 7, Varga E. 5, Besszer 6, Boldizsár 3, Töpfner 3 (1). Csere: Kubina (kapus), Afentaler 2, Triscsuk 1 (1), Domokos D., Bardi, Gerháth K., Ohijama, Szarka. Vezetőedző: Józsa Krisztián
Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 3/2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában