A trónkövetelő érkezik Sárosdra

2022.03.18. 10:00

Több pályán is éles, rangadó jellegű összecsapások várnak a megyei csapatokra a hétvégén

A 16. fordulóra készülődnek a csapatok a Fejér megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak vezetőit, trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.

Káldor András

2022. március 19., szombat 15.00 

Tordas R-Kord (10.) – Móri SE (3.) – ősszel 1-0 

Farkas Zsolt, a Tordas R-Kord technikai vezetője: Mindenki örül annak, hogy végre itthon tudunk játszani, az ősz komoly megpróbáltatás volt a csapat számára. Kiegyenlített mérkőzések után vagyunk, az első győzelem jótékonyan hatott, és legutóbb a szerencse is mellettünk állt, mert az első két helyzetét elpuskázta az Ercsi. Ezt követően, amikor mi helyzetbe kerültünk, könyörtelenül kihasználtuk őket. Amúgy viszont más szintet fog képviselni a Mór. Szeretünk olyan csapatok ellen játszani, amelyek ellen mi fogunk dominálni, de a Mór egészen biztosan győzni jön Tordasra, de ígérhetem, hogy megnehezítjük a dolgát. A csapatból Somogyi Tibort legutóbb le kellett cserélni, nagy veszteség lenne, ha nem tudna a hétvégén pályára lépni. Sárbogárd 

SE (2.) – Ercsi Kinizsi SE (13.) – ősszel 1-0 

Pajor László, a Sárbogárd SE szakmai igazgatója: Eredményesség szempontjából így képzeltem a nyitányt. A műfüves bajnokságban különböző szintű csapatok ellen játszottunk, ott sem kaptunk gólt. Ettől függetlenül nem a védekezés volt a cél egyik mérkőzésen sem, hanem inkább az előre való játék. Kislángon nagyon nagy dolog nyerni, függetlenül attól, hogy milyenek voltak a pályaviszonyok. Tizenkét éve győztünk itt utoljára, nehéz, de magabiztos sikert arattunk. Az Ercsi elleni mérkőzés sem lesz sétagalopp, ellenfelünk a jelenlegi helyezésénél sokkal jobb csapat. Számomra óriási meglepetés, hogy most ilyen mélyrepülésben vannak, remélem, hogy nem ellenünk fognak feltámadni. A szívem azt mondja, hogy biztosan megnyerhetjük ezt a mérkőzést, de az eszem azt sugallja, hogy koncentráltnak kell lennünk, és folytatva a bátor támadójátékot meg is kell szereznünk a három pontot. Nemcsak eredményes, hanem jó játékot is szeretnék látni a csapattól. 

Sárosd (8.) – Főnix FC (1.) – ősszel 0-3 

Arany Tibor, a Sárosd vezetőedzője: Amennyiben őszinte akarnék lenni, akkor azt mondom, hogy nem volt több a mányi mérkőzésben. Igazságos eredmény született, de az mindenképpen zavaró, hogy az utóbbi két találkozón kétszer tudtunk vezetni, és nem tudtuk megnyerni őket. Minden egyes hazai bajnokin az a cél, hogy bezsebeljük a három pontot, a szurkolóink előtt helyt akarunk állni. Továbbra is fenntartom, amit korábban mondtam, hogy ha egy-két győzelmet egymást követően meg tud szerezni a csapat, akkor nagyon gyorsan oda lehet kerülni a dobogó közelébe. Ha az előző két mérkőzésünket győzelemmel fejezzük be, akkor ott lehetnénk most az ötödik hely környéken. Az biztos, hogy a bajnokesélyes ellen sem fogunk feltett kézzel kimenni a pályára. 

2022. március 20., vasárnap 15.00 

Tóvill-Kápolnásnyék (6.) – Mányi TK (7.) – ősszel 2-0 

Höltzl Richárd, a Tóvill-Kápolnásnyék vezetőedzője: Végig futottunk Enyingen az eredmény után. Az első percben már adtunk egy gólpasszt az ellenfélnek, motiválatlan társaság képét mutattuk, kevés az, hogyha csak a mezt visszük ki a pályára. Megérdemelten futottunk bele egy nagy pofonba, jobban akarta az Enying ezt a győzelmet. A Mány csapata nagy átalakuláson ment keresztül, de úgy gondolom, hogy mi előbb kezdtük azt a munkát, amit Varga Mihályék fél éve csinálnak. Hat mérkőzést megnyertünk itthon, és tizenhat rúgott gól mellett csupán csak kettőt kaptunk. Talán némi pluszt jelenthet, és felénk billenti a mérleg nyelvét. Sportszerű és jó mérkőzésre számítok, amelyen nüanszok fognak dönteni. Kharboutli Noor Dániel a mai napig beteg, még kérdéses a szereplése. 

Martonvásár SK (9.) – Enying (11.) – ősszel 4-1 

Horváth László, a Martonvásár SK vezetőedzője: Bodajkon benne volt a mérkőzésben, hogy esetleg pontot tudunk szerezni, de a Mór ellen egyéni hibák döntöttek, ráadásul fegyelmezetlenség miatt megfogyatkoztunk. A csapattal amúgy meg vagyok elégedve, a játékosok hozzáállásával semmi probléma nincsen, bár egy-két játékos, amennyiben jobban odafigyelne, akkor több pontunk lehetne. Remélem, hogy megszerezzük az idei első győzelmünket hazai pályán. Az Enying igazság szerint számunkra zsákbamacska, nem tudjuk, hogy mennyire erősödtek, hogyan sikerült a felkészülésük. Oda kell figyelnünk maximálisan, nem vehetjük félvállról ellenfelünket. Sajnos kevesen vagyunk, a hétvégén is Jakab Árpád barátomat kellett megkérni, hogy álljon be 45 évesen, szóval egyáltalán nem nézünk ki jól. 

Ikarus-Maroshegy (4.) – Bodajk SE (5.) – ősszel 1-1 

Szarka Martin, az IkarusMaroshegy vezetőedzője: Két ellentétes mérkőzésen vagyunk túl. Az Ercsi ellen mi domináltunk az első félidőben, míg a második félidő első felében beszorultunk. A Mór ellen pedig mindez fordítva történt, hiszen a hazai csapat kezdett jobban, de szerencsére a szünet után feljavult a teljesítményünk. Mindkét mérkőzésen le a kalappal a csapat előtt, noha a játékunk még hagy kívánnivalót maga után, de ez természetes, hiszen a rutinos hátsó alakzat előtt 16–18 éves játékosok küzdenek hétről hétre. Mindezt csapatként bizonyítják, és azt kell mondanom, mindkét mérkőzésen megérdemeltük a pontot, pontokat. A Mór ellen bravúrnak számít, még akkor is, ha csak a két csapat közötti minőségi különbséget nézzük. Minden hétvégére úgy készülünk, hogy nehéz és küzdelmes mérkőzés vár ránk. Azt hiszem, hogy ebben az osztályban idén nincs könnyű meccs. A Bodajk kijavította nyitófordulóban elszenvedett vereséget, mi szeretnénk mindenképpen itthon tartani a három pontot, hogy ezáltal is felértékelődjön a hétvégi pontszerzésünk. A múlt héthez képest Békefi Bálint visszatér, Horváth Zsolt sajnos az Ercsi ellen megsérült, egyelőre bizonytalan, mikor számíthatunk rá. Schmuck Balázs a bokaszalag-szakadása után még lábadozik. 

Lajoskomáromi SE (12.) – Kisláng (14.) – ősszel 3-2 

Szili Balázs, a Lajoskomáromi SE vezetőedzője: Két fordulót a bajnokaspiránsok ellen vereséggel kezdtünk. Természetesen nem ilyen rajtról álmodtunk, de vasárnap már lehet javítani a mérlegen. A hétvégi, Főnix FC elleni mérkőzés elég szürreálisra sikerült. Az első perctől kezdve lehetett érezni, hogy nemcsak az ellenfél játékosaival kell megküzdenünk, hanem a játékvezetéssel is. A 3. percben egy olyan szabálytalanságot követtek el Vadászi Bence ellen, ami kapásból is sötétebb árnyalatú lapot érdemelt volna… A szabálytalankodó nem, én, aki kispad előtt álltam, megkaptam a sárga lapot… Ennek ellenére küzdött a csapat, és számos helyzetet dolgoztunk ki. Azonban az 55. percben Czéhmeiszter Attilát állították ki második sárga lapja után – elég könnyű szívvel. Majd elérkezett a 81. perc. Berta Lászlót sárga lappal figyelmeztették a labda elrúgásáért. Visszafutás közben megbeszéltem vele, hogy a szabadrúgásnál hova helyezkedjen, majd újra nagy sípolást halottunk, és felmutatták neki a piros színű lapot is. Egyszerűen érthetetlen volt… Ennek ellenére megérdemelten nyert a vendégcsapat. A Kisláng együttese érkezik hozzánk, a jelenlegi helyezésük nem tükrözi reálisan az erejüket, hiszen egy nagyot küzdő, összeszokott csapatról van szó. Azonban a hétvégén szeretnénk az első tavaszi győzelmünket megszerezni. Van a csapatunknak tartása. Bízom bennük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában