Söpréssel jutott tovább a DEAC

2022.02.24. 21:31

A Titánok nem jutottak a liga rájátszásába

Az Erste Liga rájátszásért folytatott kvalifikációjában a Titánok a DEAC jégkorongcsapatát fogadta csütörtök este.

Beke Zsombor

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A tét nem kisebb volt, mint a Fehérvár életben maradása, hiszen a három győzelemig tartó párharcban 2-0-ra vezetett a Debrecen. Az első találkozót Hetényi Zoltán shutoutjával hozta a DEAC, a Fehérvár hiába játszott sokáig jól, a fiatalok nem tudtak betalálni a magyar jégkorong-válogatott első számú kapusának. Kedden már a helyzetkihasználás jobban ment Anatolij Bogdanov gárdájának, 1-0-ra vezetett is, de később a Debrecen fordítani tudott. 3-1-nél sem adták fel a Fejér megyeiek, és hosszabbításra mentették a találkozót, de a ráadásban végül alulmaradtak.

 

A találkozót a szépítés reményében  nagy elánnal kezdték a fehérváriak, Reiter nyitotta a lövések sorát, de az elmúlt két mérkőzésen remeklő Hetényi a botossal hárított, majd a túloldalon Almási tette próbára Horváthot. Krasnican oltódalhálóba lőtt, majd az 5. percben már a gólvonalon is áthaladt a pakk, Ambrus kotort be egy kipattanót közelről, 1-0. Fehérvári emberelőny következett, de Dudkinon kívül nem igazán dolgoztatták meg Hetényit a kék-fehérek. Öt az öt ellen megérkezett a DEAC is a mérkőzésbe, beszorult a Titánok gárdája, de kontrából Csiszer veszélyeztetett. A harmad derekán Nagy Ákos adta el veszélyes helyen a korongot, de Kuleshov kísérletét Horváth hatástalanította. Hét perccel a játékrész vége előtt újra öt a négy ellen támadhatott a Fehérvár, de Mayer helyzete kimaradt.

 

A Debrecen nem akarta ugyanazt a hibát elkövetni, mint a találkozó elején, úgyhogy a a Titánok gárdáját a kapuhoz szögezték az első percekben, Bogesic a kapu előtt szerencsére nem tudott jól beleérni egy átadásba, így Horváthnak nem kellett közbeavatkoznia. Később Molnár Dávid a kaput megkerülve próbálta áttuszkolni a mamuton a pakkot, de nem járt sikerrel. Nem úgy Kuleshov, aki a 24. percben Reiter hibája után talált be, 1-1. Lendületbe jöttek a vendégek. Horváthnak Turcotte ziccerét kellett fognia, de hét és fél perccel a harmad vége előtt ő is tehetetlen volt, a támadó másodjára már sikerrel járt, 1-2. Elveszítették a fonalat a fehérvári fiatalok, és sajnos ennek egy újabb hajdúsági gól lett az eredménye, Molnár Dávid bombázott a kapuba egy kipattanót, 1-3.

 

A harmadik harmad előtt az volt a kérdés, hogy a Anatolij Bogdanov tanítványai számára az utolsó idei Erste Ligás húsz perc kezdődik-e el, vagy pedig fordítani tudnak és pénteken újra összecsapnak a felek Székesfehérváron. Végül az első forgatókönyv valósult meg. Pedig jól indult a játékrész, Kóger sistergős lövését kellett Hetényinek védenie. Öt perc eltelte után Farkas Botond kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak, és a fórt a Debrecen ki is használta, Turcotte volt eredményes, 1-4. A Titánok csapata talán kicsit fel is adta a párharcot, egy újabb debreceni fórban pedig megszületett az ötödik hajdúsági gól, Spirko talált be közelről, 1-5. Az utolsó percekben legalább a kék-fehér szépítés sikerült, Dudkin lőtte ki szépen a felső sarkot, 2-5.

 

A DEAC megnyerve a párharc harmadik mérkőzését bejutott az Erste Liga rájátszásába, míg a Titánok számára véget ért a 2021/2022-es idény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában