Negyven esztendőt töltött a klub kötelékében Németh János

Lovasberényben született és kezdett futballozni, majd szerepelt az NB III-ban a Szombathelyi Dózsában. Technikai vezetőként többre vitte, immár negyven éve számítanak a munkájára a Vidinél. Dolgozott a felnőtteknél, edzősködött a tartalékoknál, 1999 óta az utánpótlásban tevékenykedik technikai vezetőként. Komoly napokat él, negyven éve, 1982. január 19-én kezdte a munkát a Videoton SC-ben, 2022. január 20-án pedig 77. születésnapját ünnepelte.

– Természetesen bent vagyok a hivatalban. Én hivatalnak hívtam mindig a stadiont, illetve az utánpótláscentrumot. Nemrég értem vissza az irodába a Mol Aréna Sóstóról, ahol Sallói István sportigazgató, Balogh Attila ügyve­zető, valamint Várkonyi Ádám, a klub marketingese köszöntött, a születésnapom és a klubnál töltött negyven évem kapcsán. Átadtak egy 77-es mezt Jani bácsi felirattal, valamint je­lezték, az első bajnokira szeretettel várnak az elnöki páholyban a nejemmel, a lányommal és a fiammal. Zoltán 35 éves, Melinda 33, előbbit nem érdekli a foci, utóbbit nagyon, tömegsportszinten focizott is, de amikor gyerekeskedett, nem volt divat, hogy egy lány focizik. Most talán más lenne a helyzet. Meccsekre jár, hazai találkozókra feltétlenül, idegenbe is elkísér néha, ha nem távoli helyszínen szerepelünk.

Németh János élő legendának számít a klubnál, a MÁV Előre utánpótlásából került a piros-kékekhez, négy évtizede. A Takarodó útiak kiestek az NB II-be, Németh az ifi első csapatot edzette, megkeresték a Vidi vezetői, a klubelnök, Bencsik István és az ügyvezető, Szalmássy Tamás.

– Úgy volt, edzőnek szerződöm az utánpótláshoz, azonban módszertani fő­előadó lettem, valamint segítettem az ifiknél és a felnőtteknél. Az első csapathoz 1987-ben kerültem, előzőleg is dolgoztam, valamint utaztam velük, az UEFA-menetelés idején jártam Prágában, Szarajevóban, Belgrádban és Párizsban. Manchesterben nem, azonban a döntőre utaztam volna Madridba, ám négy nappal korábban nősültem, ezért a spanyolországi kalandot kihagytam. Később, 1989-ben Indiában töltöttünk több mint egy hónapot a Vidivel, olimpiai válogatott néven szerepeltünk, megnyertük a Nehru Kupát, majd maradtunk még hírverő meccsekre. Algériában is túráztunk, egy évvel később.

Hat évet töltött a felnőtteknél technikai vezetőként, 1993-ban került az utánpótláshoz, a futballtól frissen búcsúzó balhátvéd, Horváth Gábor lépett az örökébe az első csapatnál.

– Élveztem a munkát a fiatalokkal is, nincs ez másként azóta sem. Az ötvenes években a fociból állt a világ, a faluban kérdezte a frissen Lovasberénybe érkező református pap, mi szeretnék lenni. Mondtam, Puskás Öcsi vagy sportminiszter. Azt tudtam, előbbi aligha fog sikerülni, utóbbi sem jött össze, de nem vagyok csalódott. Faluról indulva beteljesült az álmom, a megyeszékhely két, jelentős egyesületében, a MÁV Előrénél és a Vidinél is fontos beosztásban dolgozhattam és tevékenykedhetek napjainkban is. A futball hivatás, én mindig is így tekintettem a munkámra. Játékosként nem jutottam messzire, vezetőként annál inkább. Nem voltam ügyetlen futballista, középhátvédet játszottam, Lovasberényben előfordult, hogy elvettem a csatártól a labdát, majd visszaadtam neki, hogy ismét leszerelhessem. Ugyanis az első megmozdulásomnál nem tapsoltak eléggé a drukkerek, vártam az újabb elismerést… A berényi, megyei első osztályú csapatban 15 évesen biztos pontnak számítottam, középiskolásként hívott a Vidi a serdülőbe, azonban néhány edzés után elköszöntem. A gyár melletti fekete salakos pályán nem élveztem a focit vasárnap délelőttönként. Délutánonként a szülőfalumban füves pályán bizonyíthattam a felnőttek között. Akkoriban a salakos pályák nagyon sok tehetséges fiatalt eltántorítottak a labdarúgástól, ma nagyszerűek a körülmények.