Vízilabda

2021.12.28. 16:35

Maczkó Lilla az olimpia előtt még bajnoki aranyhoz segítené a DFVE-t

A Dunaújvárosi FVE vízilabdacsapatának kapusa, Maczkó Lilla Kecskemétről indulva jutott el Európa egyik legjobb együtteséhez. Az idei évadban a Magyar Kupa-ezüstöt egy bajnoki arannyal pótolná a 22 éves játékos.

Beke Zsombor

Forrás: Dömötör Csaba/mw

Maczkó kecskeméti születésűként a városban ismerkedett meg a víz közegével. Azonban rögtön nem a vízilabdakapu felé vette az irányt, hanem úszni kezdett el. Később egy sportágválasztó napon beleszeretett a vízilabdába, edzői pedig látva a lábtempóját, a magasságát és a hosszú végtagjait, a kapuba vezényelték. Onnan pedig már ki se mozdult a fiatal Maczkó Lilla, megtalálta számításait a sport világában.

– A kecskeméti évek alatt elsősorban ifi és serdülő korosztályban értünk el nagyon szép eredményeket, kis városi csapataként az ötödik helyen tudtunk végezni – nyilatkozta lapunknak a hálóőr. –  A serdülő korosztályból, Kecskemétről behívtak az U19-es válogatott keretébe is.

2016 őszétől új fejezet kezdődött el a pályafutásában, hiszen az UVSE-hez igazolt.

– Nagy váltás volt a fővárosba igazolásom, hiszen rögtön egy felnőttcsapat második számú kapusa lehettem. Az első két évben inkább az ifi bajnokságban kaptam nagyobb szerepet, sikeresek voltunk, korosztályos arany-, és ezüstérmet is szereztünk. Rengeteget tanulhattam olimpikonoktól, szép emlékek kötnek az UVSE-hez. Megalapozta a vízilabdás karrieremet a Budapesten töltött időszak, illetve úgy érzem, a fizikális alapot is sikerült az ott töltött évek alatt megszereznem.

Újpest után a 2020/2021-es idényt Szentesen töltötte Maczkó, ahol rengeteg tapasztalatot tudott gyűjteni.

– Szentesről megkerestek, majd a fővárosi edzőimmel átbeszéltük ezt a lehetőséget. Támogattak a döntésemben, tudták, hogy a megfelelő alapokkal ott sokkal több szerephez juthatok, ezáltal sok tapasztalatot is gyűjthetek. Ott pedig adott volt a sok játéklehetőség. Szentesen nagyon szép évet töltöttem, sokat védtem, végül az ötödik helyen végeztünk a bajnokságban a top csapatok mögött. Szép emlékekkel a hátam mögött távoztam a nyáron és igazoltam Dunaújvárosba, úgy éreztem, szeretnék még feljebb jutni és ez itt lehetséges.

 

A dunaújvárosi bemutatkozásra nem kellett sokat várnia Maczkónak, még a nyáron a Duna Kupán debütált a Fejér megyei színekben. A hosszú nyári felkészülés alatt úgy érzi, sikerült beilleszkednie,  a társak befogadóak voltak, a fiatal kapus érzi a lányok támogatását mind a medencében, mind azon kívül.

– Ennyi idő alatt is rengeteget fejlődtem. Úgy érzem, eddig jól tudtam teljesíteni, a bajnokságban csak a Fraditól kaptunk ki. Szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, ami akár a bajnoki címig is vezethet. A Magyar Kupában sajnos kikaptunk a döntőben, de arról a hétvégéről is vannak pozitív élményeim is, hiszen az UVSE-t sikerült a négy között búcsúztatnunk, talán az elődöntő túl sokat kivett belőlünk – emlékezett vissza a soproni final fourra Maczkó, majd kitért az európai kupaporondon elért bravúrra, ahol a DFVE már a legjobb nyolc között várja a folytatást. – Korábban szerepeltem már az Euroligában, de inkább mint cserekapus, nem jutottam igazán szóhoz. Nagyon izgultam a barcelonai hétvége előtt, hiszen első alkalommal védtem kezdőkapusként külföldi csapatok ellen. Élveztem, örülök, hogy sikerült jó teljesítménnyel hozzájárulnom a továbbjutásunkhoz. Remélem, idővel megszilárdítatom a helyem a felnőttválogatott keretében is, majd a lányokkal együtt ki szeretnék jutni az olimpiára.

Mihók Attila gárdája a karácsonyi szünet után a héten már újrakezdte az edzéseket, és bár a szilveszteri hétvégét még megkapták a lányok pihenésre, a jövő héttől teljes gázzal folytatódik a felkészülés a január végi bajnoki folytatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában