Az utánpótlás képviselői és a felnőttek is jól szerepeltek

2021.11.24. 13:09

Nagyüzemben, kupában és bajnokin püfölték a labdát a szondisok

A Honvéd Szondi György SE utánpótláskorú asztaliteniszezői a MOATSZ-kupán meneteltek, míg a klub második számú felnőtt együttese idegenben győzött.

Ferencz Balázs

Forrás: Az egyesület

A MOATSZ-kupán a Honvéd Szondi Székesfehérvár fiatal újonc versenyzői egyesben, és csapatban viaskodtak. Dudás Réka, Kiss Eszter és Kakas Hanna képviselte a Szondit a megmérettetésen. Az egyéni csatározások során Kakas Hanna az U11-es korosztályában és az egyel idősebb újoncoknál U13-ban egyaránt pontokat szerzett. Hanna mindkét korosztályban a legjobb 32 között esett ki. Kiss Eszter főtáblára jutott az U13-as korosztályban. A későbbiekben vereséget szenvedett, így a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcban maradt alul. Dudás Réka nagyszerű játékkal, csoportgyőztesként a főtáblán állt helyt. Az első körben BVSC-s vetélytársa sem tudta megállítani, 3-2-re nagy csatában győzött. A következő körben viszont a 4. kiemelt búcsúztatta, a legjobb nyolc között. A csapatok csatájában a csoportküzdelmek során a Statisztika és a Debrecen legjobbjaival mérkőztek meg a szondisok. A Statisztikától 3-0-s, a Debrecentől 3-1-es vereséget szenvedtek a fehérváriak.

Mindeközben a másodosztályban, az NB I. Nyugati csoportjában szereplő felnőttek egy, az első fordulóból halasztott mérkőzést pótoltak a BVSC vendégeként. A fehérváriak magabiztos győzelemmel tértek haza. Remekül kezdett a Szondi, a párosok 1-1-el zárultak, viszont az egyéni első kör után már vezettek a fehérvári ping-pongosok 4-2-re. Kovács Dávid Biró Bálintot, Domokos Győző Fehér Balázst 3-1-re, Kaiser János Kárpáti Ágostont 3-0-ra verte meg. Tovább tudták növelni az előnyt a meccs folyamán, s a Szondi 10-4-es diadalt aratott. Kaiser János a tőle megszokott módon nem vesztett meccset, Domokos Győző 2, Engelmann Zsolt 2, Kovács Dávid 2 és a Kaiser/Engelmann páros egy győzelmet tett hozzá a közös sikerhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában