2021.11.19. 23:36
Most is győzelemben reménykedik az Alba
Az Alba Fehérvár KC négypontos összecsapáson fogadja a Moyra-Budaörs Handball együttesét szombaton 18 órakor a Köfém Sportcsarnokban.
Az augusztusi edzőmeccsen Töpfner Alexandra (középen) öt alkalommal vette be a budaörsiek hálóját
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Az mindenesetre nem rossz mutató a vendégek szempontjából, hogy az NB I/B Nyugati csoportjának küzdelmeit pontveszteség nélkül abszolválták. A gárda aztán nyáron edzőt váltott, és a rutinos Buday Dániel lett a csapat vezetőedzője, vele, segítőjével, Pinizsi Zoltánnal, valamint Sirina Irina kapusedzővel egyelőre az Alba Fehérvár KC előtt állnak, igaz, csupán egy hellyel megelőzve őket a tabellán. Arra a szurkolók közül sokan emlékezhetnek, hogy augusztus első napjaiban felkészülési mérkőzésen már járt a Pest megyei csapat a Köfémcsarnokban, és akkor az Alba 30-23-as győzelemmel zárt. Már akkor is jeleztük, hogy elég sok olyan játékosa van a Budaörsnek, akik korábban megfordultak a házigazdáknál, így elég csak Varjas-Sipeki Flóra, Hajduch Csenge, Zsigmond Vivien, valamint a saját nevelésű, a nyáron 19 év után a csapattól távozó Szabó-Májer Krisztina nevét megemlíteni.
A Budaörs legutóbb az Alba által is legyőzött Szombathelyi KKA ellen nyert 32-28-ra, legfőképpen a jobb- átlövő Schneider Éva, valamint Szabó-Májer és Pálos-Bognár Bernadett eredményes játéka révén.
Szóval nem vár könnyű hatvan perc a fehérvári csapatra, de ezzel teljesen tisztában vannak a főszereplők is.
– Mindkét mérkőzésen, amelyeket az utóbbi időben elvesztettünk, nagyon jól játszottunk, és arra van szükség a Budaörs ellen is, hogy hatvan percen át mi uraljuk a játékot és végig domináljunk. Szeretnénk a pontokat itthon tartani, ezért mindent meg fogunk tenni – vélekedett Töpfner Alexandra, a magyar válogatott világbajnokságra készülő keretébe meghívott jobbszélső.
– Valóban jó mérkőzései voltak a Budaörsnek, szoros és kemény meccsre számítunk, de hazai pályán a szurkolók segítségével mindezt át tudjuk majd hidalni. Kétségtelenül erős a Budaörs támadójátéka, és a kapusaik is jól hatástalanítják a lövéseket, de a támadójátékunkkal és a gyors lerohanásokkal ezt a párharcot meg tudjuk nyerni, bízunk abban, hogy ez sikerülni is fog – mondta az Alba FKC balszélsője, Takó Viktória.
A két csapat utánpótlásának meccsein az ifiknél a Budaörs, a serdülőknél az Alba Fehérvár KC csapata győzött.