Díjazták a legjobbakat

2021.11.28. 18:16

Évzárót tartott a Volán Fehérvár öttusa szakosztálya

Eredményes esztendőt zártak a fehérvári öttusázók, olimpiai bronzéremmel és világbajnoki arannyal.

Horog László

Az év legjobb volános, utánpótlás versenyzői, Gyugyi Laura és Tamás József

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az év legjobb volános, utánpótlás versenyzői, Gyugyi Laura és Tamás József

Forras: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Egy éve a pandémia miatt nem került sor az utóbbi évtizedekben megszokott évzáróra, ezúttal ismét találkoztak a Volán Fehérvár sportolói, az edzők, a támogatók, a klub vezetői, valamit a hazai szövetség illetékesei, a szövetségi kapitányok is megtisztelték az eseményt.

 

Elsőként a klub elnöke, Tóth István beszélt a mögöttünk hagyott hónapokról. Elmondta, az utóbbi, közel két év legnagyobb vívmánya az, hogy a problémák ellenére sikerült életben maradniuk, az pedig rendkívül nagy öröm, hogy komoly sikereket is elértek a férfi és a női szakágban is. „Kovács Saci ötkarikás bronzérme a hab a tortán, elképesztő küzdőszellemmel rendelkezik, súlyos sérülés után léphetett dobogóra Tokióban.”

A MÖSZ elnöke, Bretz Gyula kiemelte, valóban nehéz két év áll a sportolók, sportvezetők mögött, a vírusjárvány, valamint az ebből fakadó, a sportot is elérő anyagi problémák miatt. Hozzátette, Fehérvár továbbra is egyik legnagyobb támasza az öttusasportnak, a Volán a felnőttek eredményein túl az utánpótlásra is büszke lehet. A város sportot is felügyelő alpolgármestere, egyben a MÖSZ elnökségi tagja, Mészáros Attila gratulált a 2021-es eredményekhez. „Köszönöm mindenkinek a kitartását, segítségét, hogy a nehéz időkben is mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében. A város a lehetőségeihez mérten támogat, az összeg nem csökkent a korábbi évekhez képest – amit kevés sportág mondhat el magáról -, a jövőben is mindent meg fogunk tenni, hogy a pentatlonisták megfelelő körülmények között dolgozhassanak.  Elismerjük azt a szakmai munkát, ami itt zajlik évtizedek óta. Kovács Sarolta bronzérmes nagyszerű teljesítmény, büszkék vagyunk rá, az elkövetkező időszak, az anyaszerep kapcsán is minden jót kívánunk neki, valamint várjuk vissza az élsportba.”  

 

Kármán Sándor, a hazai szövetség versenyigazgatója remek hírrel szolgált, eldőlt, hogy jövő nyáron a koronázóváros rendezi a felnőtt Európa-bajnokságot, immár az új formátumban tervezik, még lovaglással, de a finálét már másfél órába sűrítve. „A viadal egészen biztosan a megszokott, magas színvonalon kerül lebonyolításra, amihez az Alba Volán SC vezetői mellett a Városgondnokság felkészült szakemberei is kellenek.” Bejátszás következett Tokióból, Kovács Saci szerepléséről, majd az ünnepelt megajándékozta a dobogós helyezésében szerepet vállaló szakembereket, edzőket.  Végül Tóth István klubelnök, valamint Vörös Zsuzsanna, szakosztály-igazgató adta át a díjakat a legeredményesebb sportolóknak.

Ezek is érdekelhetik