Frissen Fejérből

2021.11.28. 17:48

A Puskás belealudt a mérkőzésbe, egy pontot elvitt a Zalaegerszeg a Pancho Arénából

A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget fogadta vasárnap délután.

Beke Zsombor

Forrás: Dömötör Csaba / MW

Fotó: Dömötör Csaba / MW

Mindkét oldalon voltak hiányzók. A hazaiak részéről Nagy Zsolt, Tóth Balázs és Urblík sem állt készen a játékra, míg a zalaiaknál a vezetőedző, Waltner Róbert pozitív koronavírusteszt miatt nem utazott el Felcsútra, helyette Ferenczi István irányított.

A puhatolózó első percek után az első komolyabb lehetőség Gera előtt adódott, Komáromi labdaszerzése után durrantott fölé a fiatal játékos, de mint később kiderült, lesről lőtt. A túloldalon szabályos körülmények között Skribek lépett ki a védők közül, kicsit kisodródva hét méterről próbálkozhatott, de Markek szögletre mentett. A lassan elálló esőben továbbra is inkább a Fejér megyeiek térfelén zajlott a játék, a 20. percben Bedi szép tekerését kellett hárítania bravúrral Markeknek. A félidő hátralévő részében bár mezőnyjátékban valamelyest feljavult a PAFC, igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítania Hornyák Zsolt együttesének.

 

A felcsúti vezetőedző a szünetben változtatott is, Gera helyét Slagveer vette át, míg Puljicot Baluta váltotta. Nagy lendülettel jött ki a Puskás a folytatásra, egy jobb oldali akció után pedig a 47. percben megszületett a találkozó első gólja. A frissen beállt Slagveer beadása találta meg Plseket, aki okosan a bal alsó sarokba lőtt, 1-0. A hazaiak sebessége alábbhagyott a vezető gól után, a ZTE ismét átvette a játék irányítását. A játékrész közepén beállt Corbu és Géresi is, de túl nagy változást a cserék sem hoztak a hazaik támadásaiba. A 78. percben Markek bravúrján múlt csak a Zalaegerszeg egyenlítése. Egy jobboldali beadás után a kapu előterében helyezkedő Zimonyi fejelhetett, a már elmozduló felcsúti kapus még éppen vissza tudott nyúlni lábbal. A 90. percben megvolt a Puskás Akadémia lehetősége, hogy lezárja a találkozót, de nagy helyzetben Baluta fölé lőtt, majd Slagveer is bebiztosíthatta volna a három pontot, de próbálkozását blokkolták a védők. A kihagyott ziccerek pedig megbosszulták magukat. Zimonyi ugrott ki a védők között, a zalaegerszegi támadó elfektette Markeket és higgadtan a kapuba gurított, 1-1. Az utolsó pillanatban nem sokon múlott, hogy pont nélkül maradjon a PAFC, de a felcsútiak szerencséjére Koszta mellé durrantott.

 

Puskás Akadémia FC – ZTE FC 1-0 (0-0)

 

Felcsút, 600 néző. V.: Solymosi P. (Medovarszki J., Aradi J.)

 

PAFC: Markek – Szolnoki, Nunes, Spandler, Stronati – Van Nieff, Plsek (Favorov 86.) – Gera (Slagveer a szünetben), Puljic (Baluta a szünetben), Komáromi (Géresi 66.)– Kozák (Corbu 65.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

 

ZTE: Demjén – Lesjak, Szerafimov, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic, Halilovic (Németh D. 82.), Spoljaric (Tajti 59.) – Meshack (Zimonyi 51.), Skribek – Koszta. Megbízott vezetőedző: Ferenczi István.

 

Gól: Plsek (47.) ill. Zimonyi (92.)

Sárga lap: Plsek (20.,) Baluta (61.) Nunes (89.) ill. Lesjak (35.) Kálnoki-Kis (79.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában