Kézilabda

2021.09.17. 15:00

Tökölön kezdi a szezont az Alba-MÁV legénysége

A hétvégén elrajtol a harmadosztályú férfi kézilabda-bajnokság, az egyedüli fehérvári klubként harcba induló Alba-MÁV-Előre SC érmes szereplésben reménykedik.

Krebsz András

A tavalyi idény végén a dobogó legalsó fokáról csak rosszabb egymás elleni eredményének köszönhetően lemaradó székesfehérvári alakulat vasárnap 11 órakor a Tököl otthonában igyekszik győzelemmel indítani a bajnokságot. Az albások az előző szezonban hazai környezetben magabiztosan győzték le Pest megyei riválisukat, idegenben pedig kiélezett mérkőzésen döntetlent játszottak

– Furcsa lesz délelőtt játszani, de ennek nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget. Jelenleg három sérültünk van: Králl Richárd ujjtörés után lábadozik (a vasárnapi játéka kérdéses), Kovács Gergőnek elszakadt a bokaszalagja, Hátas Richárdra pedig fogműtét vár. Akik maradtak, nagyon várják már a kezdést, minden játékosunk fegyelmezetten, szépen végigdolgozta a felkészülési időszakot. Az elmúlt két évben nem sikerült jól kezdeni a szezont, ezen szeretnénk most változtatni. A csapatot újra kellett építeni, rengeteget gyakoroltunk az új szerkezet és az új játékrendszerek miatt, látszik a srácokon az akarat, az egység és a fejlődés. A védekezésre próbálunk jobban koncentrálni, eddig ez volt az erősségünk, ezt a jövőben is stabilizálnánk, míg támadásban növelnénk a gólátlagunkat – mondta Madár Imre, az Alba-MÁV-Előre tiszteletbeli elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában